Minden igazán fontos dolgot elmondtak már.

Mikor azt hallom, Isten bízik benned, mindig megcsendül a vészharang a szívemben.

Hogyan mondhat ilyet bárki?

Nem bennem bízik, hanem magában.

Ha Jézus Isten, márpedig AZ, akkor hogyan vonhatjuk kétségbe a szavait?

Az evangéliumban azt olvassuk, hogy nem bízta magát az emberre, mert tudta mi van bennük.

Az ószövetségben Isten látta, hogy az ember szíve gonosz, és nem is tud mást produkálni. Ezért is pusztította el az első teremtést, és csak megkegyelmezett Noénak, mert az hitt Neki. Ráadásképpen annak családjának is.

De nem bízta magát az emberre.

Hogyan bízná rá magát most?

Pál apostol azt mondja magáról: meghaltam, és él bennem a Krisztus.

Ha a keresztség nem lenne parancs, kételkedhetnénk, de parancs! És ez a parancs azt tanítja nekünk, hogy nincs bennünk semmi jó. Isten nem bízik bennünk. Csak önmagában, a Fiában, a Szent Lélekben, és ez a három egy.

Az ilyen félrecsúszott mondatok, tanítások kelesztik meg az egész közösséget, és bomlik fel miatta.

Megpróbál az Úr, igen. Azért teszi, hogy nyilvánvaló legyen számunkra is, kik vagyunk. Senkik és semmik, akik Isten kegyelme nélkül nem is léteznénk. 

Hiszen még a világot is hatalma szavával tartja fent. Hogyan vehetjük semmibe a szavait, szavát?

Ha ő azt mondja, nincs az emberben semmi jó, ilyen lett a bűn miatt, akkor miért vonjuk kétségbe amit állít?

Egy mentsvárunk van, Isten Igéje, Szava, aki-ami megtarthat bennünket. Nincs más kívüle.

Jól esik a lelkünknek persze, az ilyen prédikáció, ahol megnyugszunk, és felsóhajtunk, és megkönnyebbülünk, de ez nem vezet vissza az Úrhoz, hanem bagatellizálja a megtérés szükségességét. A bűn bűnnek nevezését. Isten Igazságát és Kegyelmi ajándékát.

Ha relatív az Ige, ha bárki bárhogy értelmezheti, és a saját értelmi képessége határozza meg annak igazság tartalmát, akkor az emberi korlátozott felfogóképességet helyezzük imádatunk tárgyává, és semmi közünk Istenhez.

Isten a saját munkájában bízik. Amit mi végzünk csak színezheti azt. 

Isten munkatársai vagyunk, de semmi érdemünk ebben. 

Néha elszalad a ló velünk, és olyasmiket prédikálunk, amit nem Isten mond, hanem mi gondoljuk azt.

Egyetlen megfelelő mozdulatunk lehet. Leülni a lábai elé.