...félelmek...
2015. január 25. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

...félelmek...

Aki fél, nem lett teljessé a szeretetben. (1 János 4:18)

Egyik felem fél, a másik nekimenne a világnak. 

Kettéhasadok.

Elmélkedni, gyönyörködni Isten igazságában, könyörületében, kegyelmében, békében lehet. Civilizációban. Amikor van idő, tér, lehetőség nyugodt körülmények között hirdetni Isten Igéjét, boncolgatni, elemezni, élvezni. 

De valódi erejét háborús körülmények közt lehet megismerni. 

Egyik felem sajnálja, hogy nem lehet beszélgetni normálisan a keresztyénségről, mert a körülmények egyre zajosabbak, és elnyomják a hangokat, a másik felem pedig együtt tiltakozik a világgal a terrorizmus ellen. Miközben tudom, hogy ez az előre kijelentett forgatókönyv, és lehetetlen elkerülni. Részt vennék benne, és nem tudom, hogy részt vehetek-e. 

Oriana Fallaci hozzáállása, a mindenkori újságíró feladata a követendő példa, vagy a világgal nem elegyedő, a világ szemében gyáva keresztényé, aki visszahúzódik a falak közé, imádkozni. 

Amit kimond az ember, az van a szívében. Mikor merre felé billen a meggyőződése. Mert aki fél, nem lett teljessé a szeretetben. Amikor féltem az európai civilizációt, az emberséges körülményeket, ahol nyugodtan, értelmesen lehet vitatkozni, méltósággal, tisztelve a másikban  is Isten teremtményét, akkor azt a világot féltem, benne magammal, amit az Úr Jézus megváltott, de aminek meg is halt. Amivel úgy törődött, hogy nem kímélte magát. Életét adta érte. A jó újságíró is ilyen. Nekimegy a világnak, hogy helyrebillentse, ha lehet. A jó keresztyén is nekimegy a világban elburjánzott istentelenségeknek, hogy megmentse, akiket lehet, Istennek.

Mindennek rendelt ideje van. Van, mikor a tiltakozás ideje van. A szerető haragé, amelyik az igazsággal karöltve lép fel.

Egyik felem félti, Orbán Viktorral együtt, - csak nem ugyanazért, - az országot az olyan bevándorlóktól, akik elnyomhatják az itt élők civilizációs életnormáit, mert hangosabbak, mert bátrabbak, éppen, mert kevesebb vagy semmi vesztenivalójuk nincs, és az itt elpuhult, kényelemben élő, már csak névlegesen keresztények erőtlenek igazság tekintetében, megalkudtak apró hazugságokkal, és elerőtlenedtek. Nem bírnak ellenállni, ezért bekebelezi őket a bevándorlók vallásossága, eszmeisége. A bevándoroltak hite legyőzi az itt élők haldokló hitét, és átveszi az uralmat, ami, amint láttuk, látjuk, nem kegyelmez. Igen, egyik felem félti a lehetőségek elpusztulását, hogy még megmenthessük a menthetőket, az evangéliummal. Az erőtlen kereszténység fejére olvashat a lelkes iszlamista a hite meggyőződésének erejével. És én -keresztyénként- féltem a még nem keresztyénné lett embertársaimat ebben az országban, Európában, mert áldozatul esnek azoknak, akikben nincs félelem még a haláltól sem, és már az idő is fogy, hogy meggyőzhessük őket az ellenkezőjéről.

A másik felem pedig öldökli az elsőt, hogy felvértezve az Igazsággal, az örömhírrel, az Ige ismeretével, félretegyen minden ólálkodó, körülöttem settenkedő erőtlenséget, félelmet, nekimenjen az európai "közgondolkodásnak" és beleüvöltse az egyre süketebbé vált civilizált fülekbe: nyissátok fel szemeitek, nyissátok ki füleitek, vigyázó szemeteket "Rómára" vessétek, azaz arra, aki odafent van már, de idelent is, az őt befogadott emberi szívekben, Isten Fiára, Jézus Krisztusra, akit nem sajátíthat ki magának egyetlen egyháznak nevezett vallási közösség sem, legyen bejegyzett vagy sem, aki maga pecsételi el a sajátjait, akihez milliók tartoznak, akár élnek, akár már meghaltak.

Mikor a világ kiáll a szólásszabadságért, a keresztyén feladatát teljesíti. Németh Sándor jól szólalt meg ennek a szabadságnak a védelmében. És több blogíró is. 

Állandó a küzdelem mindannyiunkban, mert ettől a belső harctól nem kímélt meg minket az ÚR, de a mi felelősségünk, mikor melyiket engedjük érvényesülni. Amit kimondunk, arról beszél, ami a szívünkben van. 

És a félelem szaga bizony belengi a legokosabb, legárnyaltabb érvelést is.

Ezért hát el kell dönteni, a MOST, a rendelt idő idején, melyiknek engedünk. Hogy a legragyogóbb okfejtést is a halált megvető bátorság, és a halált már legyőzött Jézus Krisztusban való hit illata hassa át. Mert ez lehet az élet illata az üdvözülőknek, és ez a halál szaga az elkárhozóknak.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr787106541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása