A színész műhelye

.

Borbáth Júlia

(Szabálytalan beszélgetés két színész között)

1983

Azt hiszem ő is azok közé tartozik, akikre bármilyen feladatot rábízhatsz. Magától értetődik, hogy színésznő.

• Tudat alatt kisgyermek korom óta élt bennem a vágy, de tudatosan csak nyolc-kilencedikes koromban fogalmaztam megy így magamban, hogy én színésznő leszek. Sokat jártam színházba, az iskolában meg szavalgattunk, a szavalóversenyeket mindig megnyertem, s akkor a többiek mondták: ó, hát ő színésznő lesz… - Kis, finom hangon mesél, szelíd nevetéssel a szája körül. Két és fél éves kisfia van, de csinosabb, mint főiskolás korában. – Apám gyógyszerészt szeretett volna faragni belőlem. De azt nem akartam, a színit viszont ők nem, mert tudták, hogy akkor elkerülök itthonról…
• Egyedüli gyerek vagy?
• – Mély sóhaj után folytatja. – Apám elment Szabó Lajoshoz és megkérte, hogy „ha egy mód van rá, ne vegye fel a lányomat”, a rektor meg formálisan kidobta. „Ha nem jó, úgysem vesszük fel, menjen haza”. Hazajött és felvettek.

Ez hatalmas élmény egy színész életében. Mikor eldől a sorsa. Mikor felveszik arra a helyre, amiről álmodik. Nem véletlenül marad meg mindenkiben olyan élénken minden körülmény ezzel kapcsolatban. Ez mindenkinek egyedi, megismételhetetlen, egyszeri és óriási élmény. Amikor a bennfentes szem azt mondja: te idevaló vagy.

• Kikkel végeztél?
• Toszó Ilona, Széles Anikó, Miske Laci, Rajhona Ádám, Székely Éva, aki akkor még Moldován Éva volt, Bodó Zoli, Dobos Imre. Csak én rögtön érettségi után bekerültem, még tizenhét éves nem voltam.
• Főiskola után…?
• Temesvárt választottam. Hasznos volt számomra, mert ott azért sokat játsztam. Például a Szent Johannát, amit itt nem játsztam volna el, a Liliomot, amit a főiskolán is vettünk, a Velencei történetet, amit nagyon szerettem…
• Kik rendeztek?
• Kóra Ilona, Josan Emil bácsi, Rappaport, Anatol Constantin…
• Hogy érzed, megtanított a főiskola arra, amire szüksége van egy színésznek?
• Részben meg. Arra mindenesetre, hogy egyáltalán mit, mihez kezdjek magammal a színpadon. Az, hogy Kovács György volt az évfolyamvezető tanárom, nagyon sokat jelentett. Verset mondani is megtanított. Nekem kellett a főiskola.
• Én sok mindenre csak a színháznál jöttem rá…
• Igen, mert nem volt alkalmunk a főiskolán közönség előtt játszani, csak negyedéven…
• De azért mégis van olyan, aki az első percben tudja, hogy kell a közönség szívébe férkőzni, hogyan kell meghódítani. Nekem ez nehezebb volt - mondom neki.
• Nekem se volt könnyű. Igazad van, akad, aki az első perctől tudja… Azt hiszem, ezt hívják charme-nak, -
• De mondjuk, nem csak vígjátéki és ilyen „kedves” szerepekben, hanem drámai szerepekben is.
• Mondj egy példát!
• Keresztes Samu nálatok, de már Vásárhelyen is, vagy Dálnoky Zsóka, Balázs Éva nálunk. Azonnal a közönség kegyeibe tudtak férkőzni, meg tudták fogni a közönséget. Nekem ez nehezebb volt. És nagyon foglalkoztat, hogy van ez?
• Samu például a szó jó értelmében véve, gátlástalan eszközeiben a színpadon. Én gátlásos vagyok, a másik véglet. Bár azt mondják, egyáltalán nem tűnök annak.
• Attól még lehetsz.
• Nálam nem megy olyan könnyen, én bizony bele-beleizzadok a dolgokba, amíg valami sikerül… - kényelmesen ül a karosszékben, de nagyon megfontolja, amit mond. Látszik rajta, hogy igazán őszinte akar lenni. Nagyon tetszik, hogy ilyen. Otthon érzem magam vele.
• Hogy építesz fel egy szerepet, hogyan fogsz hozzá?
• Azért olyan van, hogy egy szerepet kezdettől fogva szeretek vagy nem szeretek, nekem ne mondja senki, hogy nincs ilyen. Nem tudom, ha egyetértünk?
• Természetesen. Legalábbis úgy, hogy ezt jobban szereted, a másikat kevésbé.
• Igen, így van. Ez függ a darabtól, a rendezőtől, elképzeléstől… Mikor megkapok egy szerepet, elolvasom és a kezdet kezdetén beugrik egy kép, filmkockaszerűen. El tudom képzelni milyen lehet az illető figura. De ehhez nem szerencsés ragaszkodni, mert lehet, hogy nem jó az elképzelés. Mindenesetre elindít… és én hagyom magam befolyásolni a rendezőtől. Lehet, hogy ez nem jó… - fürkészőn néz rám.
• Attól függ milyen rendezővel dolgozol, nem?
• Igen, de olyan rendező azt hiszem nincs, aki ne szólna bele abba, amit csinálsz. Én határozottan szeretem, ha a rendező irányít. S ha jó irányba, annál inkább.
• És mikor nem? Ilyen volt már? Hogy mégis végre kellett hajtani a rendezői utasítást, bár te nem érezted jónak?
• Volt, de abból nem is jött ki semmi jó.
• Azért csak fontos lenne szót érteni.
• Volt olyan is, hogy az a rendező osztott ki, aki addig soha. És olyan rendező, aki számít. Akkor azt mondtam magamban, hogy én most tiszta lappal indulok, azt csináljon belőlem, velem, amit akar. S meg kell mondanom, hogy szerintem, ha magamra is hallgatok, jobban sikerült volna, mint így. Megcsináltam, amit kért, de magammal nem voltam megelégedve. S talán az előadás is többet nyert volna, ha nem hagyatkozom ennyire a rendezőre.
• Elmondanád, mi volt?
• A Harag rendezte Muzsikaszó… Nekem is hangosnak tűnt. Lehet így illett jobban az elképzeléséhez - teszi hozzá megengedően.
• A színész mennyire szabad a munkájában?
• Erre sincs szabály. A rendező első perctől fogva látja, hogy mit hagyhat rá a színészre és mit nem, illetve mennyit. Ha a színész jó és a rendezői elképzeléseket viszi tovább, akkor a rendező hagyja futni… Attól függ, milyen a színész, és hogy dolgozik. Általában nincs megkötve a színész keze, ahogy én látom. Sőt. Inkább azt látom, hogy a színész nagyon sokat vár a rendezőtől. Nem élünk annyira a szabadságunkkal, ennek lehetőségével, amennyire ez megadatott nekünk. Kényelmesek vagyunk…
• Meg lehet különböztetni a színészeket egymástól a szerint, ki hogy dolgozik?
• Ha kiosztanak egy darabban, és tudom, hogy ezek a partnereim, már azt is tudom, ez így dolgozik, a másik úgy, a harmadik amúgy…
• S hogy kivel lesz könnyebb vagy nehezebb?
• Azt is. Hogy ki közelíti meg kívülről, ki gondolkodik, ki kínlódik többet, ki az, aki hidegen viszi végig… Már azt is lehet látni, mi lesz a végeredmény.
• Ez azt jelenti, hogy már a színész fantáziája is beskatulyázott, nem csak a rendezőé, amikor szerepet oszt. Tehát te, mint kollega, előre el tudod képzelni a partnered alakítását. Ez nem jó.
• Egyáltalán nem jó.
• Mert ez minket sem segíthet. S ez ellen hogy lehet küzdeni? Biztosan a kollega is ugyanígy van velünk.
• Egy rendező mondta nekem: ne csináld mindig azt, amit várnak tőled, csinálj váratlan dolgokat. Ez okos és hatásos lehet, de nem biztos, hogy akkor éppen az a jó… Bizonyára érdekesebb, ha én nem hagyományos módon reagálok egy bizonyos színpadi helyzetre…
• Mert ekkor alakul ki a sablonszereposztás, ennek is köszönhetőleg… Te ilyen skatulyába nem kerültél?
• Hogy inkább negatívabb női szerepeket kaptál?
• Így igen, de csak egy bizonyos rendezőnél. Ennél a rendezőnél én pontosan tudom, hova vagyok sorolandó… Pedig lehet, hogy a másik szerepet jobban meg tudnám csinálni. De ő engem így lát és ebbe oszt ki…
• Milyen színésznek tartod magad?
• Használhatónak.
• Akármit kérnek, bármit meg tudsz csinálni?
• Akármit nem, ezt senki sem tudja. De ha szerencsésen találkozik a darab, a rendező, a szerep és a színész, akkor abból kijöhet valami jó. Csak sajnos az ilyesmi nagyon ritka…
• Mondj egy esetet, amikor minden összejött.
• Hát ez nagyon érdekes, mert arra a darabra, őszintén szólva, nem sokat adtam. Ecaterina Oproiu Interjúja volt. Még élt Horváth Béla, akinél én nagyon sokat játsztam. Ő rendezte. Megcsinálja a szereposztást, s látom magam: parasztasszony, olyan negyven év körüli, (volt ez tíz évvel ezelőtt!) három gyerekével a mezőn szénát takar. Várandós. Kérdeztem Bélát, komolyan gondolja? Abszolút – felelte. És életem egyik legjobb alakítása volt… Nem hittem el az elején… A bemutatón, miután lement a jelenetem, sötét lesz a színpadon, s majdnem egyperces vastaps harsant fel, ami operettben megszokott mondjuk, de prózánál? Se felvonásvég nem volt… akkor nagyon elbőgtem magam, azt mondtam, ezért érdemes volt…
• Horváth Bélával jól megértettétek egymást?
• Végül is igen, de próbák elején, ahogy összekerültünk, azonnal vitatkozni kezdtünk. Nagyon nehéz volt nekem vele dolgozni. S mégis mindig kiosztott! Nagyon sajnálom, hogy már nincs… Nála tényleg játszottam. Végleteket. Tudta, hogy számíthat rám. Én is úgy érzem, nem csak egyféle feladatra vagyok alkalmas. Olyan darabokra vágynék…
• Ahol olyat is csinálhatsz, amit nem hittél volna magadról?
• Igen,
• Ilyen volt Danek Negyven gazfickó meg egy ma született báránybeli alakításod.
• Azt nagyon szerettem.
• Ebben egészen más voltál, mint addig. Új, több, rám nagyon hatott, az ízlésemet is befolyásolta. Minél több szerepet játszol, annál jobban megismered magad?
• Én nem a szerepeken keresztül ismertem meg magam. Az a fajta vagyok, aki a saját kárán tanul. Az életben soha nem voltam elég okos… Mindenhez, amit elértem sok időre volt szükség. A színházban is. Semmi nem jött könnyen. Nem tudom, mire vagyok képes, előre, ennyire tudatos színész nem vagyok. Nem tudom magam ennyire kiszámítani. Inkább ösztönösen dolgozom, ösztönös vagyok.
• Mi gátol a leginkább téged a színpadon?
• Elsősorban az, amikor még bizonytalan, amit csinálok, érzem, hogy még nem jó, ez lebénít egy ideig… Aztán gondolkozni kezdek azon, mit lehetne csinálni, hogy kijussak ebből a gödörből… Vagy ha dilettáns szag érződik valamin, produkción például, ez is lebénít. Nem szeretem az édeskést, ettől is gátlásos leszek… Nagyon hajlamos vagyok, tudod, - mondja bizalmasan - a könnyebbik megoldást választani. De mikor már jól benne vagyunk a munkában leállítom magam, hopp! ne mondhassa a néző: tudtam előre, mit fog csinálni. Hajlamos voltam a kényelemre, a zsebből előhúzott eszközökre… de hagytam el belőle, szerencsére…
• Tehát sokszor kívülről oldottad meg a szerepeid?
• Előfordult, de azért nem általánosítanám ezt. Sőt, volt, amikor egy bizonyos negatív figurát kimondottan átéltem. De olyan is volt, hogy hihetővé vált a nélkül is. Szerepe válogatja.
• Meg tudod ítélni általában az alakításaid értékét?
• Mi után?
• Ösztönből. Van, amit nem érzek át és mégis jobbnak tartom annál az alakításnál, amit átélek.
• Meg szoktad beszélni valakivel a szerep gondjait? Kollegával?
• Ez többnyire bent történik az öltözőben, próba közben, vagy szünetben. Nem vagyok zárkózott típus. Sőt. Ha mondanak valamit, akkor én azt mindig nagyon meggondolom, elfogadom, nem utasítom vissza.
• Milyen partnert szeretsz, kivel jó dolgozni?
• Sok nevet mondhatnék. Nagyon jó volt dolgozni Péterffy Gyuszival… Csíky Bandi, Czikéli Laci, Sata Árpi, Albert Juli is jó partnerek.
• Mire van szükséged a partnertől?
• Arra, amit tőlem kap. – Nevet. – Észre, szívre, szemre, érzékenységre.. Érzéketlen a rossz partner, hideg, csak magára gondol, nem tudok közel kerülni hozzá. Akit az életben nem szimpatizálok, azzal a színpadon is nehezebb dolgozni. Nem jutunk el addig a hőfokig, mint azzal, akivel az életben is megértem magam. Sokat számít a partner. Rengeteget.
• És a rendező mikor jó?
• Hogy érted?
• Többféle van. Olyan, aki azt mondja, hogy itt bejössz, itt felállsz, és itt fiam letérdelsz. Ez jó?
• Nem így…
• És van, aki azt mondja, hogy ez a szerep lila.
• Inkább így. Mert ha nyit nekem egy kis horizontot, akkor jobban rávezet, mintha kicsinyes módon azt mondja, hogy most két lépést jobbra s hármat balra. Mert lehet, hogy én nem érzem azt a két lépést, vagy nem hiányzik az nekem oda, de ha így megkötnek engem, ebbe beleragadok és az előadást így viszem végig…
• Miben különböznek egymástól a rendezők?
• Hát… minőségben.
• De mitől olyan az a minőség?
• A rendező is közrejátszik ebben, mint ember.
• Láttam én már angyali jó embert rossz rendezőnek…
• Szellemi hiányai lehetnek, így értem a minőséget. Attól még lehet rossz ember, hogy jó rendező.
• S akkor a színésznél is mindegy, hogy rossz ember, vagy…
• Abszolút mindegy. Attól még lehet zseniális színész.
• Jellemtelen is lehet? Nem zárja ki egymást a két dolog?
• A jellemtelen ember is úgy eljátssza neked a pozitív hőst, hogy fenékre ülsz és azt mondod, Jézusmária! és elhiszed neki. És még csak nem is „mű”, ha igazán tehetséges a színész.
• Nem tudom, de én ezen mindig fennakadtam, mert úgy érzem, hogy nem igaz. Aki becstelen, használhatja a tehetségét rossz célokra is… Aki áruló valamilyen módon, tehát elárul becsületet, hitet, nem piti dolgokra gondolok…
• Attól még lehet nagyon intelligens, jó színész. Művész. – erősíti meg az előbb állítottakat Borbáth Júlia.
• Nem lehet.
• De lehet. Ritka, de lehet.
• Ha nem hisz abban, amit ő csinál… - ellenkezem továbbra is.
• Bocsánat, nem azt mondtam, hogy nem hisz…
• De ha rossz ember, akkor miben hisz?
• Saját magában. Vagy abban a világban, amit ő elképzel. A saját képességeiben, normáiban… Kimondottan rossz ember nincs, ez egy komplex dolog szerintem…
• Szerinted mire jó a színész? – kérdem magamtól is.
• …
• Miért színész a színész?
• Egyáltalán, hogy mire kell a színház? – kérdi.
• Mert egyre kevésbé tudjuk, az az érzésem.

Nehezen válaszol.

• Nekem… mint színésznek is… mint embernek is… létfontosságú. Az életem egyik fele. Nem tudom elképzelni azt, hogy ne legyen… Erre nagyon nehéz válaszolni…
• Miért megy az ember színházba?
• Illúziókért is, talán. Attól függ. Ha előre tudom, mit látok… akár dráma, akár vígjáték, nekem élmény… Nagyon jó néző vagyok. S egy előadást végignézni majdnem ugyanolyan fáradtságomba kerül, mint eljátszani, annyira figyelek…
• Általában a színészek azt mondják, a színház arra való, hogy segítse az emberek életét jobb irányba terelni…
• Szórakozni akarnak már az emberek.
• Már.
• Semmi egyebet. Szórakozni és lazítani akarnak.
• És akkor ezért vagyunk?
• Azt hiszem, hogy most már egyre inkább ezért. Annyiféle úton-módon jön be a feszültség az emberek házába, agyába, lelkébe, hogy egyre inkább csak ezért kell nekik a színház. Nem véletlen az, hogy vidám műsorokon és kabarén kívül nem nagyon vonz telt házat más előadás. Sajnos.
• Nálatok. De nálunk igen. Vásárhelyen is.
• Akkor lehet az előadásokkal van baj.
• Nem biztos. A legjobb előadások itt születnek.
• Akkor a közönséggel? – kérdez vissza.
• Valószínű.
• Lehet – hagyja helyben. – A kolozsvári közönség sosem volt egy könnyű eset.
• Azért kérdem, mert a színész, én is ezt hiszem –attól függ, mit játszom és mit akar a rendező az előadással, de ha olyasmi, ha valamit felvállal – hogy én ezzel valamit… mondjuk, épül egy ház és én hozzáteszek egy követ.
• De most arra gondolok, hogy mint néző, mentem be valaha úgy a színházba, hogy nem tudtam valamit megoldani, s abban reménykedtem, hogy az előadás választ ad nekem?
• Az utóbbi időben egyre ritkábban - mondja Juli.
• De nem csak az utóbbi időben. Amíg az ember diák, azért jár színházba, mondjuk, mert tanulni, okulni akar, ezt, azt lát. De a segítséget a néző úgy várja, hogy…
• … konkrét választ ad az életbeli problémáira? – veszi ki a szót a számból. – Nem. Nem adhat már csak azért sem, mert nem olyan darabokat játszunk. És ez nem a művészet feladata. – tesz pontot a kis kitérő végére.
• Arról a kapcsolatról beszélj, ami kialakul közted és a közönség között.
• Nem tudom. Érzem őket, hogy látnak.
• Hogy értenek? Lekötöd őket? Olyan is van, hogy nem érzed?
• … Mostanában azért nincs. Régebb volt. Nem voltam olyan biztos a dolgomban… Olyan van, hogy két este alakítása nem azonos értékű.
• Nincs olyan, hogy te jó vagy és a közönség mégis süket rá?
• Nem értem.
• Tegnap este láttam a Csongor és Tündét. Vadász nagyon jó a Tudósban. Két részeg pasas viszont végigbeszélte-röhögte az egész jelenetét.
• Felhallatszott a színpadra?
• Hát az nagyon kínos lehetett, de az ilyen véletlenszerű…
• Viszont akkor már a közönségtől semmi visszajelzés nem érkezhetett Vadászhoz, aki pedig jó volt. Vagy a kabaréban is felszólt valaki hangosan a nézőtérről a Hacsek és Sajó jelenetben, hogy Harminc liter! Pedig igazán nem erről volt szó. Szellemtelen beköpés volt. Én, mióta nem jártam itthon, úgy találtam, szemtelenebb, tiszteletlenebb lett a kolozsvári közönség.
• Van egy ilyen –mondja óvatosan Juli.
• Hidegül el, vagy mi történik? Alig tudod a saját hullámhosszodra hangolni.
• Azt hiszem, egy kicsit elhidegült. Talán mi is hibásak vagyunk ezért. Nem mindig azt adjuk, amit akarnak. És sok groteszket kaptak, amire éppen nem volt szükségük. Nem azt a fajta színházat kapták, ami a szó jó értelmében vett színház.
• Az milyen?
• Én például Csehovot szeretem. Vagy Gorkijt. De persze, a kolozsvári közönségnek ez sem kell. De azért nem sok olyan darabot kapott, ami jó is.
• Tehát felelősek vagyunk a közönség ízléséért.
• Ez a közönség inkább a népszínműveket szereti. Vagy a regény-dramatizálásokat. A Kőszívű ember fiainak is milyen sikere volt. De az a véleményem, ha igazán jó színházat játszanánk, a közönség bejönne..
• Például Shakespeare-t?
• Sütő, Tamási, Székely János?
• Talán.
• Molnár Ferenc? Méhes György? Vagy nem is nevek, hanem témák érdeklik? Vagy sztori?
• Nézd, ha játszanánk egy jó drámát. De jót. És tetszene a közönségnek, nem hiszem, hogy a következő előadásra ne jönnének be. Az abszurd, a groteszk, nem kell a közönségnek. Nem veszi be. Ennek a hagyományos értelemben vett jó színház kell, és inkább vígjáték.
• A színész egyedül mit tehet a közönség ízléséért?
• Egyedül semmit. A színész egyedül nem tehet semmit.
• De azt megteheti, hogy ne szolgálja ki a közönség ízlését. Például egy vígjátéknál, ha tudod, hogy a közönség „el van rontva”, akkor megteheted azt, hogy ne utazz azokra az olcsó fogásokra, amikről tudod, hogy feltétlenül megnevettetik őket.
• Nem kellene olcsó dolgokat játszani. De időnként rá vagyunk utalva. Meg kell élni. Az lenne az ideális, ha a könnyű műfaj is nagyigényű lenne, ugyanakkor szórakoztató is. Nem mindig Az ember tragédiájára kell koncentrálni… Szeretnék nagyon jó színházat játszani, ahol összejön minden, a jó darab, a jó rendező, a jó előadás, és a közönség is élvezi. Minden vágyam ez.
• A színpadi csodáról mi a véleményed?
• Az a legsikerültebb színpadi pillanat. De ha csak én érzem, és a közönség nem, akkor az nem igazi csoda.
• Csak micsoda – nevetünk a szójátékon.

………..

• Visszatérve a kérdéseidre – mondja vacsora után Juli, - én ösztönös válaszokat adtam.
• Nem baj – nyugtatom meg.
• Nem úgy adtam a válaszokat, hogy mi lenne okosabb, vagy intelligensebb, vagy mi lenne furcsább, elütőbb a sablontól. Csak azt mondtam, amit érzek.
• Azt is kell.
• Nem mindenki azt mondja.
• Az kiderül, ki mikor hazudik.
• Nem biztos.
• Lehet, hogy át tudnak ejteni. Mondták már nekem is, hogy x y-nak minden hülyeségét bevettem… Én nem tudok utánajárni mindennek, amit a színészek mondanak. Ha hazudik, én is csak azt írhatom, amit hazudik. De meggyőződésem, hogy ezek előbb-utóbb kiderülnek. Talán még abban az írásban, vagy beszélgetésben…

Közben hazaérkezett Borbáth Julinak a kisfia. Búcsúzok. A kapuban még tíz percig beszélgetünk az Aranyember-béli Atháliájáról. Egy próbáját láttam, és élénken érdeklődik, mit kellene másképp, esetleg mire nincs szükség. Foglalkoztatja a szerep, sokkal inkább, mint ez az „interjú”.

                                                               Legyezte: Nászta Katalin

Borbáth Júlia

Születés helye és ideje: Kolozsvár, február 19, 1945

Tanulmányok:
1962-1966- Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet, Marosvásárhely

1966-1969 - a Temesvári Csíky Gergely színház tagja
1969- től a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja

Szerepei :

A Temesvári Csíky Gergely színházban játszott szerepei:

JOHANNA - George Bernard Shaw: Szent Johanna, rendező: Rappaport Ottó
HELENE - Eugene Labiche: A florentin szalmakalap, rendező: Anatol Constantin
GABBY -  R. E. Sherwood: Megkövesedett erdő, rendező: Anatol Constantin
ALTA – Camil Petrescu: Velencei történet, rendező:  Rappaport Ottó 
TITKÁRNŐ – Aurel Baranga: Miniszter a barátom, rendező: Emil Josan 
MAGDA – Mihail Sebastian: Lapzártakor jelentik, rendező: Szombati Gille Ottó 
TITI –Sergiu Fărcăşan: Légszomj, rendező: Marcus Eugen

A Kolozsvári Állami Magyar Színházban játszott szerepei:

SÁRI – Heltai Jenő: Tündérlaki lányok, rendező: Horváth Béla
MANCI – Oproiu Ecaterina: Nem vagyok az Eiffel torony, rendező: Bereczky Júlia
DORCAS – W. Shakespeare: Téli rege, rendező: Major Tamás
LÁNY – D. R. Popescu: Szomorú angyalok, rendező: Taub János
TÓTH MARI – Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival, rendező: Bereczky Péter
MIRA – Paul Everac: Az albérlő, rendező: Rapparort Ottó
ANTOINETTE – Georges Feydeau: Bolha a fülben, rendező: Ban Ernest
MARI – Gyárfás Miklós: Egérút, rendező: Márton János
RÓZSI – Móricz Zsigmond, Szigligeti Ede: A csíkos, rendező: Ban Ernest
DIÁKLÁNY – Mihail Sebastan: Névtelen csillag, rendező: Bereczky Péter
ANNA -  Dobozi Imre: Holnap folytatjuk, rendező: Rapparort Ottó
ELSIE – William Saroyan: Így múlik el az életünk, rendező: Rácz György
TÓTI  DORKA – Gvadányi József:  Peleskei nótárius, rendező: Horváth Béla
SIN – Bertolt Brecht: Szecsuáni jólélek, rendező: Major Tamás
CELIMENE – Moliére: A nők iskolájának bírálata, rendező: Márton János
CIRMUSKA – Sinkó Zoltán: Négylábú kacsa, rendező: Kincses Elemér
ALICE – Victor Eftimiu: Rokonunk, a csavargó, rendező: Kincses Elemér
KLÁRIKA – Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa, rendező: Horváth Béla
ANA-  Victor Ion Popa: Micsoda zűrzavar, rendező: Hans Schuschnig
JULIE – Victorien Sardou: Szókimondó asszonyság, rendező: Bereczky Júlia
MELÁNIA - Oproiu Ecaterina: Interjú, rendező: Horváth Béla
MÁRIA – Eduardo de Filippo: Vannak még kísértetek, rendező: Horváth Béla
LUDMILLA – Valentin Kataev: A kör négyszögesítése, rendező: Horváth Béla
MARY – Mihnea Gheorghiu: Pathetica’77, rendező: Harag György
OTTILIA – Aurel Baranga: Barátom, a miniszter, rendező: Dan Alecsandrescu
A VÖRÖS – Ödön von Horváth: Férfiakat Szelistyének, rendező: Márton János
HERCEGNŐ - Danek Oldrich: Negyven gazfickó meg egy ma született bárány, rendező: Kincses Elemér
FRANCIA KIRÁLYLÁNY – William Shakespeare: Lóvátett lovagok, rendező: Horváth Béla
PÓLIKA – Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül, rendező: Harag György
ESZTER – Déry Tibor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, rendező: Horváth Béla
ERZSI – Nóti Károly: Nyitott ablak, rendező: Horváth Béla
MARGARETA – Alexandru Kiriţescu: Szarkafészek, rendező: Szabó Ágnes
VERUSKA – Méhes György: Drága gyermekeim, rendező: Dehel Gábor
PIERETTE– Thomas Robert: Nyolc nő, rendező: Dehel Gábor
NŐ – Alexander Gelman: A pad, rendező: Dehel Gábor
VETA– I. L. Caragiale: Zűrzavaros éjszaka, rendező: Tompa Gábor
ARANKA - Jókai Mór: A kőszívű ember fiai, rendező: Dehel Gábor
IULIA BOGA – Horia Lovinescu: Boga nővérek, rendező: Vata Virgil Andrei
AZ ŐRMESTER-PROVOKÁTOR FELESÉGE – Slawomir Mrozek: Rendőrség, rendező: Árkosi Árpád
PONCIA – Frederico Garcia Lorca: Bernarda Alba háza, rendező: Tompa Miklós
MARIA – Nicolai Erdman: Az öngyilkos, rendező: Seprődi Kiss Attila
GERTRUDIS – Katona József: Bánk bán, rendező: Árkosi Árpád
ANYA – Spiró György: Csirkefej, rendező: Vincze János
MAROSINÉ – Molnár Ferenc: Doktor úr, rendező: Mózes István
ERZSÉBET – Hunyadi Sándor: Erdélyi kastély, rendező: Dehel Gábor
BOLOMBER KERALNÉ: Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom, rendező: Czeizel Gábor
SKIBINSKA- Spiró György: Az imposztor, rendező: Árkosi Árpád
GERTRUD – Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott, rendező: Kövesdy István
MADELEINE BEJART - Moliére: Képmutatók cselszövése, rendező: Tompa Gábor
ALBERTINKA ANYJA– W. Gombrowitz: Operett, rendező: Tompa Gábor
ANYUSKA, JOLÁN ANYJA – Parti Nagy Lajos: Ibusár, rendező: Kövesdy István
SARLOTTA IVANOVNA – A. P. Csehov: Cseresznyéskert, rendező: Vlad Mugur
NORINE – Eugene Labiche: Lourcine utcai gyilkosság, rendező: Vlad Mugur
CECILIA PEACHUM – Bertolt Brecht: Koldusopera, rendező: Kövesdy István
DABBY BRYANT: Timberlake Wertenbaker: Kinek kell a színház?, rendező: Bokor Péter
CININÉ -  Luigi Pirandello: Így van (ha így tetszik), rendező: Vlad Mugur
SŐRBYNÉ – H. Ibsen: A vadkacsa, rendező: Keresztes Attila
BEATRICE -  Carlo Goldoni: Komédiaszínház, rendező: Rusznyák Gábor
JACQUES MAMA – Eugen Ionesco: Jacques, vagy a behódolás, rendező: Tompa Gábor
JULIA – Ken Ludwig: Botrány az operában, rendező: Bokor Péter