Fülöncsípett
2017. július 24. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Fülöncsípett

 

lógattam a fejem eleget

most felemelem

hogy szemedbe nézhessek

így egyenesen könnyebb

 

Igazad van kedves barátom, sokkal többet kell olvasni, s akkor kevesebb hülyeséget ír le az ember. Csak az a bökkenő, amikor olyan kevés idő van hátra és el kell dönteni, mivel akarom kitölteni, vagy mire indít a muszáj. Nekifogtam pár könyvnek és mindig elém tolakodott megíratlan irományaim sora, és gyakran vacillálással töltöttem időm a kertben, mialatt gereblyéltem a leveleket vagy nyírtam a füvet, pedig még azok is várhattak volna egy-két napot. Meg a gondolataim nyakon csípése is egyre körülményesebb. De most fülön csíptem egyiküket.

A mai napon érvényes politikai helyzethez igazodóan – s még nem föléje emelkedve – mondom: én nem akarok háborút. Én a békét szeretem, abban is van elég a háborúból, de sokkal elviselhetőbbek. S még helyre is hozhatók azok a hibák. Ha már kiterítettek, oda minden buzgó hit. Akkor már a végérvényes bizonyosság van, de csak annak, aki már alulról szagolja azt a bizonyos virágot. Akik még nem, azoknak csak a viszonylag boldog lehetek jelenében van esélyük meghallgatni egymást. Mert beszélni kell, ezért is vagyunk emberek.

Azt tudom, és ne csukd rám az ajtód – hogy az élet csak úgy élhető, ha azokhoz a szabályokhoz igazodunk, ami ránk van mérve. Minden tudja a maga helyét, csak az ember keresi. Mindennek megvan, csak az embernek vannak kételyei a maga helye felől. A józanész mindig a békét keresi. Ha kell, küzd is érte. De a háborúkat jobb megelőzni. Olyankor – mindenki tudja – nincs hely az észnek a nap alatt.

Magyarnak születtem, bár nem akartam, ezt örököltem. Romániában születtem, bár nem akartam, ezt örököltem. Isten teremtményeként, bár nem tudtam, hogy ez az ismérvem. Ehhez képest: vissza akarták tolni belém a nyelvem, ki akarták húzni alólam a földet – jelentem, nem ment nekik. De hogy istentelenül elrugaszkodtam Istentől, akiről nem is hallottam, ezt elismerem. 

Egyetlen dolga van az embernek: magát legyűrni. Ha ezt a harcot megnyeri, életet nyer. Nem ágáll, nem akadékoskodik, nem pöröl, nem veszi el a másét, nem siratja, ha elvették tőle, de küzd a hozzá tartozói jobblétéért. És ebben segítsége van: Isten, akinek hátat fordított. Ő az egyetlen személy, akiben abszolút megbízhat. És akire az ellenségének is szüksége van. Ő az, aki értelmet ad az embernek, aki erőt és bölcsességet is ad az élethez.

Tehát: aki ezt a szerető Istent nem akarja elfogadni, az a mindenkori ember ellensége. És ha a bevándorló nem fogadja el, akkor ő az. Ha te nem, akkor te vagy az. De neked van esélyed életben maradni, az  életben boldogulni, mert én szeretlek téged, és nem foglak bántani. De akinek más az „istene” az bántani fog. Ebben teljesen egyetértek Orbán Viktorral. Nem tudom, honnan kapta azt az egyszerű bölcsességet, amivel ezeket elmondja, de nem véletlenül vannak annyian mellette. Akik ellene vannak, azok is. Mert nem akarnak háborúskodást. Mert békés időt akarnak gyermekeiknek. Az ellenzék – akik nem akarják elfogadni a kereszténységet, annak sokszor képmutató magatartása miatt, és érthetően – még sem tudnak más, élhető alternatívát kínálni. Nem is tudhatnak. Mert az ÉLET azokat igazolja, akik így vagy úgy, de követik az élhető parancsokat. Aki tagadja azt a tízet, az életet tagadja. Az életet rúgja fel.

Belátom, kicsi vagyok ahhoz, hogy megtorpanásra inthessem az embereket, arról nem is beszélve, hogy előre meg van írva ez a káosz is – ami már nem először tör az emberiségre. Anélkül hogy riogatnék bárkit – de igen! – anélkül hogy ijesztgetnék bárkit – de igen! – minden beteljesedik, amit Isten előre kijelentett. Hitem az Isten hite, nem én kreáltam, Isten adta nekem a sajátját. Az Ő Fiának kereszthalála kimondta az ítéletet erről a világról. És feltámadásával beemelte az egészet az Ő országába. Ehhez nem kér egyebet, csak annyit, hogy ne tartsuk hazugnak. Higgyük el ezt neki. Én, mi csak Róla szóló bizonyságtevő vagyok, vagyunk.  Csak hírvivő, hírhozó, hírmondó - de a hír Ő maga. Minden más részletkérdés Ő benne oldódik meg. Ha benne bízunk, nem leszünk melegek, nem leszünk csalók, nem leszünk gyávák, nem maradunk tudatlanok. Vele mindenre lesz erőnk.

Hát ezért mondom Neked, engem tekinthetsz ostobának, korlátoltnak, őskövületnek, de a tízparancsolatnál tökéletesebb élhető útmutatást senki nem adott ennek a világnak. És a hozzá való erőt maga Isten szolgáltatja a Fiában való bizalom által. Nincs más ajtó. 

Eladták a földet a talpunk alól? Akkor sem élhetünk máshol, csak rajta, amíg engedik. Elárulták a jövőnket, múltunkat, jelenünket? Egy igaz bírója van mindenkinek – majd Ő ítél eleveneket és holtakat. Nem úgy éltem, ahogy a parancsolatokban írva vagyon? Tudatlanságom idejét elnézte az Isten, mostantól fogva az a parancs, hogy vegyem figyelembe, Kit küldött értem, helyettem áldozati bárányként, a Bűn megbüntetésére – és ne legyek hitetlen, hanem hívő. Ne legyek bizalmatlan, hanem bízzak Benne. Ne féljek, hanem Legyek Bátor Bízni Benne. Egyszer így is úgy is meghalunk, így vagy úgy. De nem mindegy, milyen meggyőződéssel a szívünkben. Mert abból csak egy van, és ezzel az eggyel állunk majd meg Előtte. Az ellenségem gyűlölködését is a szeretetem fogja megtörni. Ha meg nem, hamarabb kerülök Isten színe elé, ahol a legjobb. Ha Ő nem sajnálta az életét, miért sajnálnám én, aki nem vagyok tökéletes? Ha Ő odaadta értem az Övét, megtarthatom én a magamét? Semmiképpen. Ezért jobb ha az Ő Kezébe teszem, amikor még dönthetek felőle.

Ennél jobb igazabb, szebb, könyörülőbb, szerelmesebb hír nincs a világon.

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr9112683761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása