Gy. Szabó Béla: Rálátás a Szamosra 

Egyszer azt találtam mondani elkeseredésemben: könnyű volt neked Istenem. Csak három napig kellett szenvedned. Bántott hogy ilyet kiejthettem a számon. Mégis úgy éreztem, hazudnék ha ki nem mondom, miután évtizedekig a szavaival éltem s élek most is már hézagosan. De nincs jobb szó, másnál nincsen. Aki ellenáll neki nem tud, csak hazug jót ígérni. De azt nagyon kelleti. Ráncosan, rongyosan lengeti, mint véres zászlót vagy kardot. Szívembe ütött lyukat, takarót. És nincs békességem, nincsen. Aztán megnyugszom abban, hogy ölében hordott ma is. Ő ezt mind tudta rólam, nem fordult el, nem undorodott, csak a vérköpenyén át, kicsit homályba vesző arcom kereste. Hol vagy? Halljam a hangod.

Miért akarjam amit otthagyott? 

Dalolj, énekelj, zengjed fájdalmad vagy örömöd, csak néma ne maradj. Te benned gyönyörködöm, én örömöm. 

Tényleg nincs rajta kívül más, aki szomjam oltja. Itt van. Nem fordul el. Nem zárja be sem szívét sem arcát. 

2017-07-31

Nászta Katalin