a.

 Jézus azt tanítja nekünk, akik követjük

hogy az egész világ nyög, haldoklik, pusztulásra ítélt

az ember már halottan jön a világra

nem tud semmi jót cselekedni, ami maradandó volna

csak emlékeiben él az édeni lét

minden szebb vágya, álma onnan ered

csak az utat nem bírja megtalálni

mert meghalt, de még el nem temették 

újra kell születni ahhoz, hogy ezt a világot legyőzhesd 

mikor eljutott hozzám az üzenet a megváltásról

már majdnem minden bűnt elkövettem, amiről

csak sejtettem, hogy az, de nem éreztem súlyát

mint aki a mérleg serpenyőjének csak egyik tányérját

ismeri – persze, hogy elúsztam, elvesztem, nem találtak

meg, az sem volt, aki keressen, csak miután

befogadtam, nyílt meg a szemem

és azóta ezzel a dupla látással élek

hogy ami lent szép az fentről leplezetlen igézet

elvarázsolt lelkek halálvölgye, vakok, süketek

akárcsak én is annak előtte

és hiába minden kísérlet, hamvába dől, mert eleve halott 

már tudom, kiutat az adhat, aki meghalt

s ilyen holt csak egy van, aki fel is támadt,

különben az egésznek mi értelme volna

márpedig az értelmünk erre adatott

hogy azt a nyílt levelet elolvassuk

és megtaláljuk az ajtót 

b. 

sajnálom, tanultuk, ez a szó a legkegyetlenebb,

mert abban az állapotban hagy, amiben rád lelt,

vállat von, odább lép, semmit ér együttérzése

neked kell kitalálnod, hogyan mássz ki belőle

Jézus soha nem mondta ezt a szót, leült melléd

elmondta a megváltásról szólót, és csak azt bízta

rád, hidd el neki, amit mondott

meggyógyított, ha beteg voltál, ha rab,

megszabadított démonaidtól, bemutatott magadnak

önmagában, ölben és hátán cipelt magával a keresztfára

megoldotta a gondod akkor ott, holnapra is érvényesen,

hogy ne légy, mint a világ te is halott

éld a feltámadott életet, hiszen ha elhiszed

benned is valósággá lesz 

marton és mi többiek mind, akik nélküle éltünk

talán mellette, de nem vele, nem benne,

reménytelenségünkkel csúfítottuk a keresztet

de felragyog mindenkiben, aki nem, mint láncot

a nyakba veszi magára, de megéli minden igéjét

amit a kereszttel a szívébe írt az ajtón kopogó

ha beengeded, s  nem hagyod kívül magadon

nagy titok, de mégsem akkora hogy ne férne be

egy megvallásnyira megnyitott szájon át beléd

hogy igen, Uram, tiéd minden dicsőség

lehajtott, lekókadt fejed felemeli, hogy észrevedd

sosem vagy egyedül, ő megbocsátott már neked

több mint kétezer évvel ezelőtt 

c. 

és lehull szívedről minden átok

mert ő lett érted átokká a fán

és megtalálod a boldogságot

mert ő az, akiben ott világol

aki maga a boldogság

és arcod nézheted az arcában

és szemében ott a tekinteted

és átlátsz a világ szitáján

mert lehullt a fátyol, és lángol

az a mennyei ország

anélkül hogy elégetne

nem pirít rád, hisz megértetted

itt állsz végre, mert nem tehetsz másként

benned ragyog egy rész

Isten gyönyörű  titkából

ami nehéz volt, könnyű lesz

ami fájt, már nem öl meg soha

a kísértő messze elkerül

mert nem bírja az illatodat

s amikor mégis meg kell halni

már tudod, csak átlépsz az ajtón

ahol kitárt karok várnak

úgy hogy akkor Őt is várták

és nem csak az angyalok

hanem az Atyád, akitől mindig elfutottál

akit féltél, de nem jól, rosszul

aki mégis alig várja

hogy átölelhessen végre újból és örökre

Fiában

aki nem szégyellt téged

2017-10-29

Nászta Katalin