https://www.zaol.hu/kultura/helyi-kultura/irodalom-tarsmuzsakkal-2196153/#
Pannon Tükör lapszámbemutató
Gyorsan váltakoznak a szerkesztők a lap élén. Vagy nem olyan gyors ez a tempó?
22 év, 130 lapszám, az ötödik főszerkesztő. Kitüntetések, emléklapok, díjak, kiemelt költők, elsüllyesztett tehetségek, mikor épp kinek milyen kapcsolatai vannak, hogyan alakulnak. Ott voltam a lap születésénél. Pék Pál volt az első főszerkesztő. Ő költő volt, ismert mindent, ami a költészettel kapcsolatos, rá kellett bízni, és nehezen vállalta. Jobb írni, mondta. Igaza volt. Utána Czupi Gyula következett, őt személyesen már nem ismertem, pályám más irányba haladt akkoriban. Majd Péntek Imre következett, ugyancsak költő, író, akinek már patinája is volt ezen a területen. Bukása hangosra sikeredett. De jött a fiatalság, közülük is Kaj Ádám, frissen kikiáltott főszerkesztőnek. Amekkora rössel lendült neki, épp akkora svunggal repült át egy másik ég alá, és nem kell őt félteni, ott is szárnyalni fog. Reméljük, megtanul majd kitartani is. Most Bubits Tündén a sor, hogy megmutassa, mihez ért, vagy mihez nem ért. Szerencséje van, egyszerre jelent meg a lapszám, meg az új kötete is. (Cigiszünet)
A pártfogók is változnak folyton, és ahogy olvasom a napi sajtót, egyre nyíltabban írnak arról, ez a világ hogyan működik. Azt mondja egyik politológusunk*, akivel én nagyon szimpatizálok, jóképű is, meg elég független, hogy a világban minden úgy megy, mikor ki, kivel szűri össze a levet. Nagyon profánul és egyszerűen. Ez nem csak a politikában van így. Mikor, ki tud maga mellé több embert fölzárkóztatni. Minden a szavazókon múlik. A lájkokon. A széljárás is ezt figyeli. Ehhez meg azoknak a nyelvén kell tudni beszélni, akiket meg akarsz nyerni. Tudták ezt már az evangélisták is, Pál apostollal az élen.
A lapnál maradva s a bemutatónál, nem csak a főszerkesztők, a szerkesztőbeosztottak is sűrűn cserélődnek, idejük sincs bizonyítani. De már nincs is szükség erre. Elég manapság egy sikeres kezdet, egy lendületes nekifutás, a tabuk gyors ledöntése*, mert azok egyre fogynak, s ha nem lesz, amit elárulni, értelme sem lesz semminek. A kíváncsiság csak addig tart, amíg még eltitkolt dolgok vannak.
Elég sokan vagyunk, akik a múltból jöttünk most ide, megnézni mi van a jelenben. Megtudjuk, hogy azért van, aki már nyolcvanas*. Nemcsak korban, de olvasószerkesztésben is az első volt. A laptámogatók személye is változik. De az ünnepélyesség nagyobb, fényesebb, a hely is szélesebb, a közönség is több. A nyilvánosság is. Csak azok nincsenek itt, akiket leváltottak, elhagytak, „túlnőttek”... Nincs itt Lackner László, Tóth Imre... Hiányoznak.
Mi számít végül is?
Örömmel fedezem fel egyik face-ismerősöm a tömegben. A hely és összegyűltek aránya ezt a szót kívánja. Azért, ugye hogy vannak előnyei az internetnek.
Kellemes meglepetés az online felület újonnan megbízottjának nyugodt hangszíne, az ember szívesen előlegezi meg neki a jóhiszemet. Még lelkész is, nemcsak szerkesztő, ahogy felkonferálják.
Egybevéve ez a kezdet is sokat ígér, majd meglátjuk mit is hoz. De ha keveset, az sem gond erre mifelénk. Talán már nem is akarunk sokat. Elég a kicsiny kezdet. A költők, írók pedig csak írnak, egyre nagyobb nyilvánosság előtt, rászorulatlanul a nyomtatott sajtóra. Ezt már érzik a szerkesztők is, egyre jobban. Akit egy kicsit megpiszkálnak, már itt sincs, nem teszi ki magát a kritikának. Továbbmegy, újabb területekre, ahol újra nekikezdhet valaminek. Kit érdekel, hogy mi marad utána.
De azért mi csak reménykedünk, mindig. Mint akik élnek még. És hátha nem hiába.
Leírhatnám nagy optimizmussal, milyen nagyon örülök, hogy Szemes Péter maradt a főszerkesztő helyettes, aki nyíltan eldicsekedte, és igazán örültünk ennek, minden lapszámot ő szerkesztett egyedül, bár vannak mellette időnként újak is. Ő stabilan ezzel foglalkozik, és képességei egyértelműen őt teszik igazán illetékesnek erre. Vagy gratulálhatnék sok sikert kívánva az új főszerkesztőnek, aki nyíltan felvállalja jóslás praxisát. Megtettem, még a lapszám bemutató előtt. Örülhetnék az új szemléletnek, miszerint Vörös Istvánnal és Bene Zoltánnal a vers és prózalátásunk is kiszélesedhet, fellazulhat, az avultnak hitt és vallott eddigi látásmód után, még akkor is, ha Utassy Józsefet tesszük ki a szerkesztőségi szoba falára. Lelkesen üdvözölhetném az új képzőművész favoritot*, akinek kijár minden újonnan előtérbe kerülő tehetséget illető tisztelet. És tényleg. Vagy elcsodálkozhatnék vadonatúj képességein az eddig még csak főszerkesztő helyettesként ismert Szemes Péter és társai* közös drámaírói vállalkozásán. Elégtétellel nyugtázhatnám az immár drámaíróvá avanzsált Kaj Ádám írásait, távolból is lapszám-beltartalmat igazító ambícióit. (Nem említve újonnan tudomásunkra jutott színház alapítását, amiben sok sikert kívánok neki) De eddig még mindig csak nekifutnak, átveszik a terepet, majd miután minden kezdőknek kijáró biztatást, elismerést bezsebeltek, seregükkel új irányt vesznek, maguk mögött nagy bizonytalanságot hagyva. Mostanság azoknak áll a zászló, akik maguk mögé, köré tudnak állítani – legalább egy évig, vagy fél évig – újabb embereket, akik valami biztosabb reményében gyűlnek mindig az új köré. De a zászlók csak addig lobognak, amíg a szél fúj. És amerre. Szélcsendben lekonyulnak. Ekkor derül ki, a zászlórudak csupaszok maradtak, és a kis időre fellobogózott tömegek mögülük elfogytak. Elmentek a maguk gesztenyéjéért valamerre.
De magunkra vessünk. Akartunk-e zászlók lenni, voltunk-e bevetett föld, megteremtük-e gyümölcseink? Mert ha igen – a többi nem számít. Fussanak, akik futni tudnak, repüljenek, akik még repülhetnek. Majd mikor a szélcsend beáll, meglátni, ki mit vetett, és mit arathat.
Tehát igazán jó szívvel kívánok sikert, kitartást az új felállásnak.
2017-11-11
Nászta Katalin
https://mno.hu/belfold/torok-gabor-hosszu-lesz-orban-viktor-arnyeka-2426093
*metoo kampány
*Ferencz Győző
*Németh Miklós
*Kaj Ádám, Bence Lajos
