Micsoda képmutatás!
Mint véres lepedőt, lobogtatják a színházban, művészi szakmában elkövetett zaklatásnak nevezett eseményeket, mint véres kardot, emelik magasba az erkölcsös közvélemény nevében.
A színház feladata mindig is az volt: tükröt tartani a világ elé, hogy az végre meglássa magát benne, és letörölje arcáról, ami nem odavaló.
Mit háborog az ember látványosan azon, amit a köznapi, civil ember nap mint nap elkövet, még csak nem is hivatásához köthető „tanulmányból”, csak pusztán zsigeri romlottságból.
Cirkusz az egész világ, már nem is színház.
Ha szembe nézne mindenki a saját életével, nem tudná elkendőzni a sok hasonló dolgot, ami vele is megesett, vagy amit ő követett el mással. Csak ez magától értetődő volt, ugye? Eddig. Ahogy napvilágra kerül, látni, hogy mégis rendellenes. A színházban is csak az történik, ami a világban. Ha meg nem a színpadon vagy, épp olyan ember vagy, mint a másik. Hányan zaklattatok már másokat, hányan követtetek el erőszakot saját társatokon, amikor az nem akarta, kedve sem volt hozzá, de nektek mégis engedett, mert nem akart nagyobb feszültséget, vagy veszekedést, vagy gyenge volt, nem tudott ellenállni. És te meg sem kérdezted, mit akar, mit szeretne, csak használtad. Hányan simogattátok végig tekintetetekkel az idegen asszonyt, vagy gyermeket, miközben tisztességtelen gondolatok lepték el agyatok? Hányan nem vallottátok be, hogy másra gondoltatok szeretkezéseitek közepette? Vagy hányan vagytok, akik még most sem mertek beszélni a veletek szemben elkövetett abúzusokról, mert még most sem számíthattok a másik megértésére? Vagy azt beismerni kinek van bátorsága, hogy szereti ezt a, most a világot éppen felháborító zaklatási folyamatot? Hogy nem tud kibújni a bőréből? Ti vagytok az okai, éppen te, most, nagymellényű közvélekedés, aki miatt nem derülnek ki a dolgok idejében. Mert imádsz csámcsogni, ítélkezni mások felett, mialatt te is ugyanolyan perverz, romlott vagy. Csak most épp nem te vagy terítéken.
Senki nem számíthat a másik megértésére, mindenki a maga vélt igazát, megfellebbezhetetlen véleményét publikálja, közli, mondja – és a sértett, bántott, kihasznált visszahúzódik a csigaházba, mert jobb életben maradni még egy kicsit. Mielőtt szétszednétek a világ szeme láttára, minden könyörület nélkül! Mit mondhat a színházi szakma? Mit mondasz te, aki otthonról azokat a tv-csatornákat, filmeket nézed, szereted, ahol ilyesmiket mutatnak? Aki szereted a szexet, a nyilvános meztelenkedést, az aberrált viselkedésmódokat, mindazt, amitől most felháborodsz? És elavultnak, képmutatónak nevezed azt, aki ELLENÁLL ezeknek a romlott világi kihívásoknak. Ez a kettős mérce részedről VILÁG. Azért méltatlankodsz, törsz pálcát az ember feje fölött, amivel te etetted!
Már a kislányodat, 3-4 évesen szexi ruhákba öltözteted. Olyan táncokra taníttatod, ami a felnőttet lázba hozza, szexuális tartalmat közvetít. Természetesnek nevezed a prostitúciót. Áruba bocsátod a gyermeked, unokád testét, még öntudatra ébredése előtt! És csodálkozol, ha rád szakad az ég. Ott gyakorlod a szexet, ahol éppen utolér, utcán, autóban, parkolókban, ablakok alatt. Mutogatod meztelenséged hivalkodva, tüntetéseken lobogtatod ferdült ízlésed. Követeled a toleranciát veled, a szokásaiddal szemben.
A színházban is ott vagy, te vagy ott, épp olyan ember vagy, mint a többi, amíg színpadra nem lépsz, ahol azt kell megmutatnod, milyen vagy, amikor nem vagy színpadon. Magadat játszod, nem idegen bolygókról származót! Abból merítesz, amit átélsz, amit nap mint nap megéltetnek veled. Nincs más forrásod, mint a világ!
Aki pedig megmondta, mit kezdj magaddal ezen a szép világon, azt kitiltod a lakásból, gondolataidból, szívedből, az életedből. Miközben rá mutogatsz folyton, hogy ő a hibás mindenért! Isten!
Képmutató, elveszett, kárhozandó ember! Meddig tart még a süketséged?
Nem akarok mecseteket látni Magyarországon. Nem akarok olyan hitekről hallgatni, amelyek el akarják pusztítani az embert. Az irgalmas, könyörülő Istent keresem, hiszem, aki nem gyilkolásra, hanem az igazság szeretetére, a szeretetre, megengedésre tanít. De nem annak megengedésére, hogy mást tanítsanak nekünk, mint amit Ő tanít! Ha én lennék miniszterelnök, akkor sem tudnék ezekben a kérdésekben jobban cselekedni. Ha én lennék az ország élén, akkor is ezeket mondanám. Ha nekem kellene felelni Isten előtt, mit kezdtem azzal a hatalommal, amit kaptam, ebben a tekintetben én sem cselekedhetnék másként. Nem az a szabadság, hogy mindent megengedünk, hanem az, hogy engedünk az igazságnak, hogy szabadon érvényesüljön! Csak az Igazság tesz szabaddá. Aki azt vallja, hogy a szabadság a legfontosabb, az nem ismeri az igazságot. Mert az igazság Istennek szabadon engedelmeskedő szeretetben érvényesülhet egyedül. Az élet érdekében.
Nem akarok olyan épületeket az országban, ahol olyan istenről prédikálnak, aki ölésre, gyűlöletre buzdít. Akinek a követőit akkor ismerjük meg, amikor a mellettünk élőt meggyilkolta, gyáván, hátulról, békeidőben! Mert a szavakat, amiket rosszul mondunk, helyre lehet igazítani, de akit megöltek, azon már ember nem segíthet. És ne tessék a kereszténység rossz példáit követni, hanem az élő Istent, aki önmagát hagyta megöletni általunk, hogy élhessünk Általa, Őbenne! Én így élek. És még nagyon sokan, akik nem fogunk neked ártani, nem lopjuk el, ami a tiéd, nem teszünk neked keresztbe, nem hitegetünk – ha még istentelen időszakunkban ehhez hasonlókat esetleg meg is tettünk. Megtérésre van szükséged, világ!
2017-11-12
Nászta Katalin
