Néztem a Duna csatornán, hogy ropják a csárdást a férfiak, leányok. Székelyek voltak, fiatalok, erősek, büszkék. A férfiak délcegen forgatták a lányokat, a lányok, mint a fűszál, simultak kezeikbe. Csupa erő, lendület, élet. Teremtő öröm. Ahogy a férfi pörgeti asszonyát, ahogy a tulajdonos játszik tulajdon felével. Ragyog keze között a lány. Kivirul. Rózsa. Szegfű. Bazsalikom. A férfiak talpa alatt ütemesen dobog a föld. Felemelt karjaikban szeleket befogó indulatok. Surrognak a szoknyák a pergő lábak fölött. Cikáznak a bakancsos lábak a levegőben. Szálegyenes derekak forognak, erős kezek között. Egyenes fejtartások emelik tekintetüket a világra. Szélesen, magasan, szét és fölfele árad tagjaikból a muzsika. A székely csárdásnál méltóságosabban kifejezett örömöt nemigen láttam. Ha nyitott szemmel és szívvel nézed őket, láthatod bennük a tiszteletet, az elismerést, a bizalmat egymás iránt. Az Istentől kapott tekintély elfogadását, a vele való bánást, ahhoz való igazodást. Férfiban, nőben. Aki azt mondja: emelt fővel járhatsz, ha nincs miért szégyenkezned. Ha ellenállsz az ajtód előtt ólálkodó bűnnek. Nem veted meg a társad, nem használod ki, fel, mint egyik kezed ügyébe akadó bármit, hanem a sajátodként bánsz vele. Megbecsüléssel. Ettől kapja meg igazi rangját. Ahogy bánsz vele. Ahogy viszonyulsz hozzá. És az öröm, a hála kicsordul belőletek – Istennek. Ez az öröm nem sért mást, nem fitymál le senkit. Önmagában, Istenért büszke, annak alkotásáért. Tudja, hol a helye. Azt is, mit kell tennie. És hogyan kell járnia útján. Ettől egyenes a dereka, a fejtartása. Nem görnyeszti a bűn szégyene. De nem is hivalkodik kapott ajándékával. Csak örül. Öröme kívánatossá teszi az életformát, amit képvisel.
Czegő Zoltán regényeiben érhető tetten ez a szép, szerelmes Istenéletszeretet. Ilyen a Néma Lovak-ja, ilyen a Két tenyérben.
Emlékszem táncmesterünkre, akivel egyik Tamási-előadásban roptuk a csárdást. Ő tanította meg nekünk a tánc közbeni egyenes tartást. A kihúzott vállakat, tánc közben. Az öntudatos örömet kifejező mozdulatokat.
És felvillannak bennem képsorok, idős székely emberek, asszonyok táncáról. Mennyivel tisztább, tisztességesebb az öreg táncbeli öröme! Nem számít, ki hogy néz ki, hány kilóval több, hány ránccal barázdáltabb, hány boggal göcsörtösebbek végtagjai. Az öröm nem szégyenkezik arcukon. Nem szemérmetlenkedik. Nem mutogat ujjal a felettük eltelt időre csupasz lábaikról, melleikről ledobva öltözetüket. Kedvet támaszt velük járni a táncot öregnek-fiatalnak, egyaránt. Ítélkezés nélkül. Az öröm kortalan. A tiszta öröm tisztességes. Nem szégyenít meg senkit.
2018-01-01
Nászta Katalin
http://kafe.hhrf.org/?p=70033#more-70033
