Sárga csillag piroslik újból (Miért is szeretjük jobban a kutyákat)
2018. február 06. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Sárga csillag piroslik újból (Miért is szeretjük jobban a kutyákat)

Nem. Ez nem igaz. Vége, a múlté a 2. világháború rettenete. Nincs, nem szabadulhat el újra a zsidó-, vagy nemzetiség gyűlölet. És mégis. Itt van újra. Nagynemzeti köntös alatt belopakodott. Hogy az ember, aki szeretne legalább nem szégyenkezni nemzeti mivolta miatt – dideregni kezd. Az idegesség belső remegése ez, mikor a fagy elindul a szíved felé, felfalni téged. Utáld a másikat – mondja. És el is magyarázza, miért. Ekkor gyanússá lesznek meglévő kapcsolataid. Megvizsgálod, ki hova nyilatkozik. És mit. De ha csak ott van valahol, már az bélyeg rajta. Nem a szabad gondolkodás szépen lobogó zászlói ezek a szélben. Hanem a gyűlölet sáros cafrangjai. Büdös már az is, amit hirdet.

Hiszen tudható, nem tökéletes az ember. És elég lenne neki egy talpalatnyi hely, ahol megálljon. Nem tud egyszerre úgysem két helyet taposni, akármekkora terpeszt nyitna. És elég neki egy fekhely, egy asztal, egy szék. Pihenéshez, erőgyűjtéshez. Életnek meg ott az egész föld!

Miért kockázzuk be szavainkkal azt, ami határtalan? Határokat húzunk, kerítéseket a szomszéd, a kollegánk, a testvérünk elé. Nem az országhatáron felhúzott kerítésre gondolok, és nem is a házad köré felállítottra. Az, ami a szádban és a szívedben van – az zavar. Amikor bélyeget ütsz a melletted élőre, mint a vágóhídra szánt marhára – zsidó! Befogadott! Húzza meg magát! És itt él veled száz esztendeje.

Azt is értem, undorító bármelyik nemzetiség magát a másik fölé helyező attribútuma. Egyik sem több, vagy kevesebb a másiknál. Csak ez ilyen és az olyan. És te milyen vagy?

Ha nem történt volna meg a holokauszt. De megtörtént. Ha nem lettek volna háborúk. De voltak. Ha nem hiányoznának a családfából nemzedékek – a kiirtásuk miatt. Mindenhol, mindenütt!

Most kezdjük újból ölni egymást, mert ő zsidó, az erdélyi, amaz cigány, emez szász vagy horvát?

A csámcsogva evő, az orrát túrkáló, a testi erőtlenségeit el nem fedező, a szemérmetlenkedő, a perverz, a fajtalankodó, a kötekedő-piszkálgató-verekedős embert egyik nációban sem szeretjük! A hangoskodó, illetlenkedő, fegyelmezetlen, közönséges minden nemzetben tolerálhatatlan! Miért akarjuk újból kiállítani magunkról ezt a szörnyű bizonyítványt – hogy nem vagyunk méltók az emberi címre?

Olvasom a Szózat című internetes orgánumon ezt az olvasói levelet,  http://www.szozat.org/index.php/level-az-olvasohoz és megfordul velem a világ. Egyre szűkül azok köre, akik közt még embernek érezhetem magam – szabadon. Bélyeg nélkül. Mert e cikk írójaként, a magam nyolcadízigleni zsidó, hóstáti, magyar, macedón-görög gyökereivel az a pária vagyok, akit be kell törni, ki kell zárni, el kell üldözni, ki kell irtani, de el kell némítani mindenképpen. Kuss, kuss, kuss. Miért is szeretjük jobban a kutyákat?

Nem vagyok jobboldali, nem vagyok baloldali, a szívem baloldalon dobog, s feléd a jobb kezemet nyújtom - testvér. 

2018-02-06

Nászta Katalin

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr4513640188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása