És akiben meg van ez a reménység Őiránta, az mind megtisztítja önmagát, amiképpen ő is tiszta.
2008. december 07. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

És akiben meg van ez a reménység Őiránta, az mind megtisztítja önmagát, amiképpen ő is tiszta.

A Zsidó levél 6. fejezetében van az a félelmetes ige, ami már a megtérésem elején rettegéssel töltött el, mert nem értettem világosan, és nem volt tiszta, megfelelő tanítás híján, mit is jelent ez: "Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Szellemnek, És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, és elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik önmaguknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt. Mert a föld, amely beissza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, akikért neveltetik, áldást nyer Istentől; amely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés." Zsidó 6:4-8

Az elesés azt jelenti itt, ha megtagadod Jézus Krisztust, mint Megváltót, mint Krisztust. Ezek számára lehetetlen újból a megtérés. Mert később így ír: "De ti felőletek szerelmeseim ezeknél jobb és üdvösségesebb dolgokról vagyunk meggyőződve, ha így szólunk is. Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanusítottatok az ő neve iránt , mint akik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek."Zsidó 6:10

Ha hiszed, hogy Jézus a Krisztus, akkor van még reménységed és meg tud újulni a te szereteted is az Úr iránt. Így folytatja: "Kívánjuk pedig, hogy közületek ki-ki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégig. Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket. Miért is az Isten, kiválóbban meg akarván mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe, Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen minékünk, mint akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpitnál, ahová útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökkévaló főpap lett Melkisédek rendje szerint." Zsidó 6:17-20

Ez a két változhatatlan tény: Jézus halála és feltámadása, a Szent Szellem eljövetele.

A keresztségben is halál és feltámadás van, az óember halála és az új teremtés megszületése, a Szent Szellem ereje által. És mindez az Úr Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fiának nevében és nevére - az Ő Szent Szelleme erejével és hatalmával.

Azt mondja ez a levél hogy "Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek, és az Istenben való hitnek." Zsidó 6:1

Ki tesz rólad bizonyságot? "És a Szellem az, amely bizonyságot tesz, mert a Szellem az igazság. Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige és a Szent Szellem; és ez a három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön, a Szellem, a víz és a vér; és ez a három is egy. " 1 János 5:7-8

"Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb, mert az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról. Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt. Mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról." 1 János 5:9-10

Nem is kell hozzátenni semmit Isten beszédéhez. Önmagáért beszél.

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr69808761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.