2008.12.08.
2008. december 08. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

2008.12.08.

Tudom, hogy van egy közös ellenségünk. Akinek hordái vannak. Rendesen le vagyok támadva. Aztán azt is tudom, hogy mi magunk is sokszor az óemberi indulatok mentén cselekszünk, és nincs rálátásunk ebből kifolyólag a dolgokra. De azt kizártnak tartom, hogy az Úr egy embernek ad csak kijelentést, az összes többit pedig semmibeveszi.

Mikál és a teráf... Nos, Mikálnak voltak problémái az Úrral, de akkor, amikor a teráfot az ágyba tette, (mellesleg ez egy szobor volt, amit kecskeszőrre tett, hogy megtévessze Dávid üldözőit) Dávid védelmében tette. Ez nem bálványimádás volt részéről. Ezt a történetet úgy magyarázni, hogy a mai Mikálok (akik ezek szerint vannak közöttünk is) magukra vonatkoztassák... kifacsarása az igének. Isten igéje roppant világos. És ezen felül a Szent Szellem ad kijelentést, többet és többet azoknak, akik kérik.

Sokáig féltettem a frissen megtért hívőket, akik előremennek a gyülekezetben és befogadják az Úr Jézust a szívükbe, és nem álltam fel átadni az Úr üzenetét, ami akkor éppen aktuális volt, mert tartottam attól, hogy megijednek. Mert Isten bizony megpróbál mindannyiunkat. Utána, miután kiképzett, küld ki a csatamezőre. És a kiképzés során foglalkozik velünk, megtisztítja életünket a bűntől, azon túl is, hogy a vére megtisztított, de a megszentelődés egy folyamatos folyamat az életünk során. Addig tart, amíg élünk, hála az Úrnak! Ezért van és lehet reménysége a legmegátalkodottabb bűnösnek is... De az igazságnak el kell hangzania, a bűnt annak kell nevezni, ami, és a gyakorlatba is át kell ültetni, különben ülhetek a hagyományos egyházak bármelyikében is a padon.

Szóval azt látom, hogy a kezdő csecsemőket sem kímélik, és már olyan információkkal bombázzák őket a szellemvilággal kapcsolatos tanításokkal, amit még régebbi hívő is nem egykönnyen tud elhordozni. Tehát alaptalan a félelmem, és szólnom kell. Szólnunk kell. A varázslás és igézés az ige iránti engedetlenség miatt következik be, az pedig világos, ha nem ismerem az igét, nem érdekel, állandó engedetlenségben vagyok.

Más követelményeket, szigorúbbakat támaszt Isten azok felé, akik szolgálják őt, mert a harc nem emberekkel szemben zajlik! Tehát annak, aki elől áll, különbnek kell lennie a többieknél. És miben? Nem csak igeismeretben, hanem az ige iránti engedelmességben is, elsősorban a családjában, majd a gyülekezetben, majd a világban. Hogy ne legyen semmi, ami rést adhat a sátánnak és csatlósainak az életében és a gyülekezet életében is. Mert a prédikációival felelős Isten előtt érettünk, akiknek prédikál. Átlátható, megvizsgálható ember kell legyen, akinél otthon is rendben mennek a dolgok, de nem azzal a világi értelemben vett tekintéllyel, amitől rosszul vannak az emberek, hanem azzal, ami felemeli, megerősíti, megnyugtatja, szereti a másikat, a feleséget, átvállalva, vagy részt vállalva a gyerekek nevelésében. Amíg itt nincs igazi rend, Isten nem használ nagyobb dolgokra, hiszen nem akar nekünk rosszat, és nem kívánja, hogy feláldozzuk a gyermekeinket az Ő oltárán, amiatt, hogy nem neveltük őket, mert az Urat szolgáltuk.

Másodszor, nem tartja önmagát különbnek másoknál, és kikéri - igazán! - a többiek tanácsát is. Nem prédikál vizet, miközben bort iszik.

Én nem lehetek elöljáró, épp azért mert nem sikerült a családomat az Úrhoz vezetni. De józan eszem és az Úrtól való látásom lehet, sőt van is. Nem vagyok vezető, hanem sereghajtó. Ebben a szerepemben kellene támogatni, nem kiiktatni, áthallásos prédikációkkal.

Nem test és vér ellen van tusakodásunk. De ha nem szólunk igazat egymással, akkor képmutatás az egész.

Nem nekem, az Igének van igaza.

Lábmosás... Hallom, történt ilyen a gyülekezetben. Mikor Jézus megmosta a tanítványai lábát, példát mutatott, hogy mit kell tenniük azoknak, akik őt követik. Egymás lábát kell megmosnunk. De ha ezt szó szerint vesszük! Azon az éghajlaton a lábmosás az a legnagylelkűbb cselekedet, amit tehetsz a felebarátoddal, aki meglátogat, hogy vízhez juttatod, mert nagy a szárazság és meleg, és abban az időben, mikor saruban jártak, nagy megkönnyebbülést jelentett, mikor betérve valahova megmoshatta a lábát. Ma ez a mi körülményeinkre fordítva azt jelenti, hogy leveszed a terheket a testvéredről, törődsz vele, foglalkozol vele... Mit jelent ma egy ilyen "előadás"? Kinek mutatja be az, aki ilyet cselekszik, hogy szereti a testvéreit? Kinek ez a cirkusz? Kinek az élete változik attól, hogy ma 2008-ban, amikor mindannyiunknak van lehetősége lábat mosni, és úgy megy gyülekezetbe, a pásztor mégis megmossa a lábamat? Nem erről szól az Ige. Nem erről szól a lábmosás. Lehet, meghatódik pár ember tőle, és lekötelezed őket azzal, hogy így megaláztad magad előttük, de nem erre van szükségük. Nem magamat propagálom. De vállat vonni, ha valaki elmegy, vagy lemarad a gyülekezettől? Nem törődni azokkal, akik megtértek? Mit ér az ilyen pásztorság? Ki fog ezért dicséretet kapni ott fenn?

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr25810512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tünde 2008.12.09. 08:30:29

Sok dolgot jól látsz. :)
Tudod, annak a lábmosásnak nagy jelentősége volt bizonyos emberek esetében, a hovatartozás és miheztartás szempontjából. Nyilván nem azért, amiért kétezer évvel ezelőtt jelentősége volt. Ez egy képes cselekedet, hasonlóan az úrvacsorához. Mindkettő nagyon nagy szellemi jelentőséggel bír, de lehet méltatlanul venni, tenni. Ez is ki fog derülni. Ha nem következik be változás, az azt mutatja, hogy valóban képmutatás volt az egész.
A tanítás szempontjából a teráfnak nem az volt a jelentősége, hogy így mentette meg Mikál Dávidot (bár kétségtelenül így történt), hanem az, hogy egyáltanál volt teráf Mikálnál. Ez pedig sokat elárul.

stephy-alias:Nászta Katalin · http://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu 2008.12.09. 11:04:30

Attól függ - Mikál esetében - miért beszélek valamiről. Az igét fel lehet használni, és az igével lehet élni, és az igét lehet bevenni, és alárendelni magad neki. Az, hogy miért mondasz valamit, az Úr tudja, és Ő jutalmaz meg érte. De ha az igét felhasználod arra, hogy a saját elképzelésed alátámassza, akkor célt tévesztesz. Az igének való alárendelés azt jelenti, hogy annak igazságát keresem, nem a sajátomat.
Ez a lábmosással is így van. Megérteni, miért tette ezt az Úr egészen más, mint felhasználni valamire. De majd az Úr igazságot tesz ott fenn, illetve kiderülnek a nem tiszta dolgok is. Az biztos, hogy nem lehetünk megfélemlített állapotban... Csak az igazság szabadít meg. Ha nem vagyunk szabadok, hiányzik az igazság.

stephy-alias:Nászta Katalin · http://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu 2008.12.09. 11:06:08

És még egy: nekünk nem Mikál a követendő, hanem Dávid. Mi mind "Dávidok" vagyunk, kicsik, kisebbek, vagy nagyobbak. De "Dávidok".