"Jeruzsálem! Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik tehozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk az ő kiscsirkéit az ő szárnyai alá, és ti nem akarátok!" Lukács 13:34
Közel húsz éve várom, hogy megtérjenek a családom tagjai. Voltam eleinte radikális, bolond az Úrért, nem mentem olyan helyekre, ahol nem volt kedves az Úrnak, nem mentem be kávézóba, nem ittam semmilyen szeszes italt, csak pozitív dolgokat mondtam és gondoltam is az emberekről, még a leggonoszabbakról is feltételeztem, hogy megtérhetnek, mindenkinek hirdettem az igét, ez volt az elhívásom lényege. Mikor az érdeklődésem nyilvánvalóvá válásával nem újították meg szerződésem a színházzal, nem búslakodtam, bár nagyon fájt. Évekig szenvedtem attól, hogy nem tudtam mit kell nekem dolgozni. És persze a férjem és családom megvetésétől is. Csodáltam és "irígyeltem" azokat, akik teljesen az Úrnak szolgálhattak, és meg volt térve mindenki a családjukban, együtt imádkozhattak és haladhattak, növekedhettek az Úr megismerésében. Közben egyre többet ismertem meg az Úrból, egyre bátrabb lettem az igehirdetésben. Aztán mikor elmentem a Hit gyülekezetébe, megnézni, mi folyik ott, akkor az én kis közösségem emiatt eltanácsolt. Övön aluli ütés volt. Így kerültem a H.Gy-be, ahol viszont folyamatosan kakukkfiókának éreztem magam. Sokat tanultam ott, mégsem az volt az igazi otthonom. Visszajöttem a régi gyülekezetbe. Erről kb egy-másfél év után derült ki, hogy már nem ugyanaz. A négy közül, akik vezették, egy kimagaslott közülük az igeismerete miatt. Megválasztatta magát és megválasztottuk. Erősen bíztattam. Sokáig vegetált a közösség. Voltak imaalkalmak, hetente, ahol - már nem a régi formában - de azért még működött a testvéri kapcsolat, ige szerint. A vezető azonban egyre inkább "elhúzott", az új megtérők már inkább az ő környezetéből érkeztek, sokan maradtak, még többen elmentek. A régiek közül egyre többeket taszított el szeretetlen magatartásával. Aztán vendégprédikátorokat hívott. Sokat. És a saját gyülekezetéből valókat nem engedte szolgálni. Nem tetszettek neki a régiek. Az újakkal pedig érdemben és alaposan nem bírt, nem tudott egyedül foglalkozni. Egyre hígabb lett a társaság, a szentség lelke nem volt jelen. Ma is így van. Pozicióját "megbízásokkal" erősíti, de az igazság , az igehirdetés bolondságát nem engedi át senkinek. Sokszor felületesen merít az Igéből, és a kijavításra is hetykén felel vissza. Híjjával van az alázatnak és a türelemnek. Azt hiszem a bölcsességhez ez a két út vezet. A szeretet beburkolja, befedi ezeket az utakat. Aggódom. Felelős vagyok ezért a gyülekezetért. Én is.