"Boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat..."
2008. december 21. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

"Boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat..."

Hogy mi fáj?

Mikor Isten igéje belémhasít, és megítél. "Mert jobb volna rájuk nézve, ha meg sem ismerik az igazság útját, mint hogy megismervén elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól." 2.Péter 2:21

Miért is érzem ezt? Mert majd húsz éve megtértem, majd húsz éve járok közben a családomért, és nem javul, csak rosszabbodik a helyzet. Milyen képviselője vagyok én az Úrnak, ha a családban nem lehet szólni Róla, mert útálatossá tette előttük a világ, a vallásosság, a félelem? A fiaim teljesen átadták magukat a világnak, annak kívánságai, meg a test kívánságai szerint járnak, a saját "közreműködésemmel", hiszen én adom oda az autót nekik, hogy el tudjanak menni bulizni...

Amikor én képviseltem az Urat itthon, mindig nekem támadtak. Aztán mikor megjelent anyósom a maga vallásosságával, és "bemutatta", hogy lehet csendesen is hinni, otthon, egyedül, a négy fal között, mindenki hitére bólogatva, kiütötte kezemből a pálmát, "kedvét lelvén alázatoskodásban..." és ez az eredménye. Jó, higgyél, csak ne verd nagydobra, és tökmindegy miben... És a betegség, ami ugye megelőzi általában a halált, lefegyverez velük szemben, és lággyá, puhává tesz, nem szabad bántani őket az igazsággal, hiszen látod, milyen gyengék..., még a végén belehalnak a sokkba, s te leszel az oka...

Más.

"Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében." Efézus 4:3

Olvasom egy argentin testvérünk írásában, hogy ennél fontosabb nincs. És az írás nem az igazság köteléről ír, hanem a békesség köteléről. Krisztus a mi békességünk.

Ámen. Ami miatt ez kicsit nehezen az enyém, hogy annakidején azt tanították nekünk, hogy be kell fogadni az Urat a szívedbe, meg kell keresztelkedni, és a Szent Szellem be kell töltsön, különben nem vagy teljes jogú tagja a gyülekezetnek, ami a világból kihívottak közössége, azaz az egyház. Ez az alap. Ezen túl aztán lehetnek eltérő felfogások, kinek-kinek a hit mértéke szerint, de te nem hagyhatod el azt a közösséget, amibe beleszülettél, mikor megtértél, és nem mehetsz máshová, hiszen az épp olyan, mintha megcsalnád a férjedet, azaz paráznaság. És a hűség nagyon fontos.

Egy értelmi evangélium és egy megtapasztalásokon nyugvó evangélium is hadakozik egymással manapság. Én inkább a hit evangéliumáról beszélek. Hinni pedig csak Isten igéje alapján lehet, amiben a Szent Szellem csak megerősít.

Évek óta úgy örülök, hogy egyik szemem sír, a másik meg nevet. Nekem üdvösségem van, én újjászülettem, de a férjem, bár befogadta a szívébe az Urat, rendkivül ellene áll, és azt sem hiszi, hogy van feltámadás. Hiába viselek szellemi harcot a gonosszal szemben... Az anyósom pedig mindenkit megtéveszt a maga nyájas modorával, amit igazán csak mi látunk, mekkora képmutatás és önzés feszül mögötte, és micsoda mérgeket szór szét szavaival közöttünk, akikért állítólag "lemondott mindenről". És még az én fejemet is elcsavarta, mert együtt is imádkoztunk, be is fogadta szívébe az Urat, és be is merítettem, ami miatt furdalt is a lelkiismeretem, mert úgy éreztem, hogy azzal tettem meg ezt, akiről Keresztelő János azt mondta, hogy "mérges kígyóknak fajzatai", és "teremjetek megtéréshez illő gyümölcsöket", ami ugye a bűnbánat elsősorban, a megszomorodás a bűneink miatt...

Csoda, ha megfáradok?

A legszívesebben abbahagynék mindent, és csak az Úrral foglalkoznék. Értem ez alatt az imádságot, Igeolvasást, írást, igehirdetést, magyarázást, közbenjárást másokért, énekelvén az Úrnak... de itt tart a kötelesség, hogy nekem meg kell keresni a kenyeremet, nem lehetek más nyakán élő, segítenem kell anyósomnak, a férjemnek, a gyermekeimnek, még ha bűnösen is élnek... Csak az a veszély fenyeget, hogy a kedvükért alábbhagy a hitem, a szorgalmam, szétszakadok. És máris az az ige lesz érvényes rám, amit az elején idéztem...

Ha elmegyek Istentiszteletre ezzel a családomtól idegenültem el. Ha ott vagyok Istentiszteleten én vagyok a legutolsó, hiszen arra se voltam-vagyok képes, hogy megtérítsem a családom. Ha felemelem a szavam a bűn ellen, megsértődnek a testvérek. Ha a bűn ellen beszélek itthon, kiközösít a családom. Sehol sem vagyok otthon. És senki nem tart el, senkire nem számíthatok, nekem dolgoznom kell, és szolgálnom sem lehet, hiszen félszárnyú madár vagyok... és máris olyannak érzem magam, mint anyósom, ezzel a panaszkodással... Az Úr szabadító. Az igazság szabaddá tesz. De mitől? A bűntől, a hazugságtól, a gonosztól, de nem a világtól, amiben benne kell élnem.

Tűrni tudni..., nagy kegyelem kell hozzá. Enélkül nem is megy.

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr13834591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.