Idézet Görbitz Tamás 2008/5 és 2008/6 A Mi újságunk c. lapban megjelent cikkéből.
2009. január 10. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Idézet Görbitz Tamás 2008/5 és 2008/6 A Mi újságunk c. lapban megjelent cikkéből.

Tegnap nagy öröm ért! Nemrég találkoztam egy régi, kedves testvérnőmmel, akit nagyon szeretek, bár most épp nem egy gyülekezetbe járunk. És említést tett nekem egy tanítóról, nagyon dícsérte, és látszott is rajta, hogy neki igen-igen sokat jelentenek a tanításai, a szeretet, ami árad, ami mindent világossá tesz.

Hát utána néztem a neten. És ezt találtam:

Görbitz Tamás: Tíz év tanításainak összegzése, a bpa.hu honlapon a Mi ujságunk 2008/5 és 2008/6 .ik számában. Túl hosszú lenne bemásolnom, nem is tudnám, de a lényeg nagyon izgalmas és megörvendeztette a szívemet!!! Ajánlom, olvassátok el!

Amit magamnak megjegyeztem, és amivel összecsengett a szívem, mert már bennem is bennem volt, azt leírom. Tudjátok, ez olyan, mint amikor valamit nagyon szeretnél, valamire nagyon vágysz, jóformán meg sem tudod fogalmazni, amíg egyszer csak valakivel találkozol, aki AZT mondja, amit te is remélsz, hiszel, szeretnél. EZ tökéletesen ISTENI.

Hát akkor az összefoglaló, nagyon röviden:

1, A Szent Szellem keresztség célja: erőt venni Jézus Krisztus melletti tanúságtételre. Nem helyettesíti sem a tanulást, sem a szorgalmat, sem a szakértelmet.

2. A hit ajándéka egy mustármagnyi Isten hitéből. A tudomány beszéde egy mustármagnyi Isten mindentudásából, a bölcsesség szava egy mustármagnyi Isten bölcsességéből, stb. És ezek nem annak bizonyítékai, hogy mi milyen jó keresztyének vagyunk.

3, A "kenet" szó az újszövetségben a leggyakrabban "kegyelem"-ként szerepel. A "kenet"(az ószövetségben királyokat, papokat "kentek" fel) tekintélyt és hatalmat sugall, míg a kegyelem kifejezi, hogy minden érdem egyedül Istené.

4, Szellemi harc: az igazi hit Krisztusra néz, ez mindig bizalomból, és sohasem félelemből nő ki. A tisztátalan szellemek kiűzése terén nincs teljesen világos bibliai útmutatás.Az emberekben levő tisztátalan szellemeket Jézus és a tanítványai kiűzték, de a magasságban levőkkel kapcsolatban nincs világos útmutatása ilyenszerűen az Igének.

5, A vezetői testülettel szemben , minél szűkebb az, annál szigorúbban kell(ene) a velük szemben támasztott követelményeket számon kérni.

6, A cél: az engedelmesség ,az új szövetségben is, de hit és bizalom alapján, és nem a büntetéstől, átoktól, kárhozattól való félelemből.

7, A bibliai igazság: hogy az ember lélek, akinek van szelleme és teste. Isten azt akarja, hogy a Szellemben kiteljesedett személyiségünk, bármilyen helyzetben és kapcsolatban képes legyen "sóként" és "világosságként" hatni... Isten akaratát az Írások képviselik, és a Szent Szellem elsősorban a hitünkön keresztül vezet bennünket.

8, Istennek nincs "tökéletes" és megengedő" akarata. Istennek egyféle akarata van, ami jó, kedves és tökéletes (Róma 12;2) ... A hitünk értéke éppen abban van, hogy választhatunk jó és rossz között. Amikor az igazság útján járunk, akkor választhatunk sok jó között, sőt jó és még jobb között. (Aki megházasodik, jól teszi, aki nem, még jobban teszi...)

9, A bűn ellenszere nem a törvény, hanem a hit. A hit pedig hallásból van, ezért szerveződik az újszövetségi Istentisztelet (az imádáson túl) az Ige hirdetése köré. Jézus egyedül a képmutatókkal volt elutasító, akik magukat igaznak gondolták, közben ugyanolyan bűnösök voltak, mint a többiek. ... Jobb bűnösként az Úrhoz menni, mint megmagyarázni, hogy miért igaz az, ami igazságtalan. Az előbbi kegyelemre és megbocsátásra, míg az utóbbi ítéletre és elutasításra számíthat.

10, A kegyelem azt jelenti, hogy kegyelemből térhettünk meg, a kegyelem tart meg tanítványként, és ama napon a kegyelem segít nekünk megállni Isten színe előtt... A KEGYELEM NEM ÉR VÉGET AZZAL, HOGY KIJÖTTÜNK A VÍZBŐL. Nemcsak a megtérés fordulatát kell a kegyelemre alapozva hitből elfogadnunk, hanem az egész hívő életünket is.... Fel kell fedeznünk magunkban az új teremtést, amely igaz és szent, képtelen a bűnre és szereti Istent... "Hatalmasan megerősödve a belső emberben... A szeretetben meggyökerezvén és alapot vévén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága, mélysége és magassága /az Isten jóvoltának/, és megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy /ekképpen/ beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig." Efézus 3:18-19

11, Az üdvösség és a kárhozat is olyan, mint egy út. Amikor valaki Istenhez tér és a hitét gyakorolja, az üdvösség útján jár még akkor is, ha csetlik, botlik... Mindenki felől van remény, amíg él...De az úton végig kell menni a célig. A célba pedig bejuthatunk "gazdagon" vagy éppen mintha egy tűzvészből mentettük volna meg a puszta életünket, nincstelenül. 1 Kor 3:15. Illetve a kárhozatba vezető úton megfordulhatunk, akár az utolsó pillanatban is, amíg tart a "ma" és szól hozzánk Isten igéje: a fülünkben és a lelkiismeretünkben.

12, Isten tulajdonságai közül a legfontosabb és az elsőszámú az, hogy Ő a Szeretet. Minden más tulajdonságát : igazságát, igazságosságát, szentségét stb, a szereteten át lehet és kell értelmezni. ...Isten szeretete (heszed) nem érzelem, hanem cselekedet és valóság, amely konkrét jótéteményekben nyilvánul meg... Isten szeretetének nagyságát és erejét a kereszt mutatja meg... Isten szeretete (agape) nem a sajátunk, ezt kapjuk és tanulnunk kell. Ez a szeretet mentett meg minket (Tit 3;4), ez a szeretet a Szent Szellem által kitöltetik a szívünkbe (Róma5;5), és ezt a szeretetet kell megtanulnunk, a lényünk részévé és életünk vezérfonalává tennünk: 2 Péter 1:5-7 Kol 3:14; Gal 5:22. ... "A parancsolat vége.. ... a szeretet"1 Tim 1:5. ... Amiben a törvény nem ad eligazítást, a szeretet ott is elvezet a helyes döntésre...

13, A szabadság lényege: a döntés, a választás joga. És ez az oka annak is , hogy a tetteinkért felelősek vagyunk. Nem mondhatjuk, hogy nem volt más választásom... Csak azt mondhatjuk, hogy "nem akartam mást választani"... A szabadságot leginkább a bűn korlátozza. ... korlátozhatja a ... manipuláció...

14, Isten megszabadítja a fiait a törvény és a bűn rabságából, hogy szabadon és félelem nélkül választhassanak, a tanítványok pedig Jézus nyomdokait követve nem tekintik ezt "zsákmánynak", hanem felveszik az önkéntes rabszolgaság keresztjét, és feladják jogaikat önként, hogy szolgálhassanak másokat a szeretet önfeláldozásában. Az ilyenek ellen pedig "nincs törvény".

15, A próféciákban található és a jövő tényeire vonatkozó megállapításokról azt tartjuk, hogy amiről nem nyilvánvaló, hogy szimbolikus, azt szó szerint kell venni. Így Izrael Izrael; Jeruzsálem, Jeruzsálem; Babilon, Babilon;... a Templom, a majdan felépítendő zsidó szentély, az Úr házának hegyén, aTemplom-hegyen stb....Izrael különleges voltát és egyedülálló helyzetét kizárólag az isteni elhívás és választás adja, a hit hőseinek szellemi öröksége, a mindenkor létező "szent maradék" (Róma 11:5), és az elhívás megbánhatatlansága (11:29) (5 Mózes 7:6-8). ... A próféciák nem teljesednek be kétszer..., hanem csak egyszer, de akkor pontosan.

16, Istentiszteletünk nem korlátozódik a gyülekezetre vagy a "szent" dolgokra (ima, igehirdetés stb,) hanem szerves része a hivatás(munka) és a család(otthon). Dolgoznunk is úgy kell, mintha maga az Úr lenne a munkáltatónk...... .... A munka az ember istenképűségéből fakadó szükség. Kreatív lények vagyunk, megbetegszik a lelkünk, ha nem dolgozunk... ... Az egzisztenciateremtés harmadik alapelve a kiválóságra való törekvés. Ha megtaláltad a hivatásod és szorgalmas vagy a munkádban, képezd magad tovább, akarj még jobb lenni abban, amit csinálsz. (1 Thess 4:11)... ... Isten azért áldott meg bennünket, hogy a többi ember számára áldássá váljunk...

Eddig tartott a kivonatolás Görbitz Tamás cikkéből.

Az Úr áldása legyen mindenkin, aki olvassa ezeket a sorokat!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr70868742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása