Keresztyén életszabályok... Róma 12 igéire
2009. január 14. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Keresztyén életszabályok... Róma 12 igéire

Meggyőződésem, hogy csakis meggyőződésből lehet élni. Hiszem azt, hogy velem van az Úr. Hiszek az Ige mindenható erejében, ami nem jelenti feltétlenül azt, hogy azonnal láthatóvá is válik testi szemeim előtt, amit cselekszik. Tudom, hogy be vagyok öltöztetve ebbe a testbe, amiben élek, és belül lakik bennem egy új ember, aki pont olyan, amilyenné mindig lenni akartam. Új teremtés. Ehhez, hogy ez a belső teremtés kiábrázolódjon rajtam, ma is az Úr kegyelmére van szükségem. Hála neki érte! Így nincs és nem is lehet másban dicsekedésem, csakis Benne, az Úrban.

Szeretem Őt. Szeretem a beszédeit, mindig tisztába tesz, és úgy dorgál, hogy nem "halok" bele. Mikor valaki, vagy valami kárhoztat, az nem tőle van.

Lukács evangéliumának 13. fejezetéhez nyílt ki a bibliám ma reggel. Feltűnt, amit közöl: Jézus azt mondja, hogy nem voltak bűnösebbek ezek a Galileabeliek a többieknél. Tehát bűnösek voltak. És ha meg nem tértek, mondta azoknak, akik a hírt vitték neki, ti is ugyanúgy vesztek el.

Gyümölcsöt ha nem termünk, minket is kivágnak.

Egy keresztyén fórumon testvérek tanulmányozzák az igét. Néha veszekedésbe, vagy vitatkozásba csap át.

Az igében (Titus 3-11) az van, hogy ne vitatkozzunk, és az eretnek embert egy vagy két intés után kerüljük. Eretneknek az számít, aki nem hisz Istenben. A vitatkozások balgatagok. Viszont a hitről hitre jutás beszélgetések, igehirdetés során történik, és ennek az igehirdetésnek nem feltétlenül, (sőt: inkább nem!) szószékről kell elhangzania. Onnan inkább az evangélium, nem a tanítás. Az első keresztények házanként törték meg a kenyeret, ez kisebb közösségeket jelentett, ahol nyíltan lehetett beszélni a problémákról, nem sérült az ember személyisége, mert szeretetben törődtek vele, nem vált személytelenné, mint egy nagy tömeg előtti tanítás hallgatása. Ha kérdései voltak az embereknek, fel lehetett tenni őket, nem úgy, mint a mai istentiszteleti alkalmakon szokás. Ezért is üdvös, ha ezek a kis közösségek megmaradnak, vagy kialakulnak, így ellenőrízhetőbb, ki hogyan él. És biztosabban, jobban épül Isten épülete is, mert nem kerülnek be alaktalan, formátlan kövek, hanem az Úr igéjének tükrében, az egyenetlenségeket le lehet csíszolni. Hogyan? Kiderül, hogyan élünk, és ami rossz, és nem hitből fakadó cselekedet, azt elhagyjuk. Nem az Úrra várunk, hanem az Úr vár arra, hogy elhagyjuk, mert már Benne bízunk, aki megígérte, hogy velünk marad a világ végezetéig, ha elmenvén széles e világra tanítványokká tesszük mi is a népeket, ahogy mi magunk is tanítvánnyá váltunk. (Nem tudok megtanítani senkit arra, amit én magam sem tudok). Ezért is fontosak ezek a kis közösségek.

Ezért hangoztatja az Úr az engedelmességet. És van, aki úgy engedelmeskedik, mint egy katona, és van, aki dalolva. Nincs különbség a kettő között. Az egyik katona, a másik költő. Az egyik szereti a mateket, a másik a művészetet. Mindnyájan ugyanannak az épületnek az alkotórészei vagyunk. És az épület az Úrért van, és minél szebb, nagyobb, ékesebb, annál nagyobb az Úr dicsősége. Ha valaki szeret közülünk énekelni, megosztani a tudományt, ékesen beszélni, táncolni, furulyálni, gitározni, annak örülnünk kell, mert az az Úr, de a mi dicsőségünk is. Ha pedig mi ezeket a képességeket nem engedjük kibontakozni, sőt, elfojtjuk, akkor vétkezünk az Úr teste ellen.

Sok megkeseredés fakad abból, hogy a talentumainkat, amit az Úrtól kaptunk, a testvérek nem engedik kibontakozni. Kineveznek egy csapatot dicsőítőnek, vagy egy embert igehirdetőnek, vagy másikat gyógyítónak, és amikor te is fel szeretnél állni, hogy van a szívedben valami, akkor azt épp hogy meghallgatják, vagy eljelentéktelenítik, vagy belédfojtják, amitől még a bátor szívűebbek is elbátortalanodnak, és nem szólalnak meg. Ezért sokkal kívánatosabb a kisebb közösségek folyamatos összejövetele és hit-gyakorlata, mint az ilyen mega-jellegű alkalmak sokszorosítása. És azt hiszem igei a látásom.

Van tisztelet is az igében. Pld. az idősebbeket tisztelni kell, az előljárókat tisztelni kell. Nem kritikátlanul, de az nem lehetséges, hogy ha van egy idős hívő ember, aki már sok vihart megért, és van egy jó látása, vagy akár ismerete bizonyos dolgokról, egy fiatal hívő leminősítse, csak azért, mert nem tudja helyesen azt a dolgot. Pld. a helyesirás. Vagy pld. az igének a megértéshez való szabadság joga. Amihez nem elég egy vasárnap délutáni igehirdetés. A hit hallásból, a hallás Isten igéjéből származik, de ha nem lenne szükség irásmagyarázóra, az ige sem említené.(Róma 12:6-10) Ebben szó van a szolgálatokról és a tiszteletről is. Hibás az a keresztény, aki ezeket nem ismeri. És hibás áldozatot nem lehetett az Ószövetségben sem az oltárra vinni.

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr90876407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.