Bizonyság.
2009. január 26. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Bizonyság.

Tegnap beragadtam a kocsival az udvaron a sárba. Se előre, se hátra. Istentiszteletre indultam. Aztán a férjem azt mondta (többek között...) hogy imádkozzak. Imádkoztam. Persze azonnal semmi sem történt. A kocsi ugyanúgy egy helyben állt. Add vissza a jogosítványodat! kiabálta a "párom". Aztán letettem az erőlködésről. Bejöttem a szobába, a férjem is. Anyósom kikabált a szobájából: Egyedül vagy? Nem, itt a férjem is. Gyere, hozd a gitárodat, Bibliát, és énekeld el újból azt a szép zsoltárt, amit a múltkor megzenésítettél. Igaza van mama. És úgy tettem. A 84 és 86.ik zsoltárt olvastam. Annyira az én helyzetemet írta le! Majdnem elsírtam magam. Még be sem fejeztem a zsoltárolvasást, hallom, cseng a telefon. A szomszédunk telefonált a férjemnek, hogy mi van? látja megfeneklett az autó.

Átjött és kivontatott.

Hát nem csodálatos az Úr?

Elmentem Istentiszteletre. Nem volt. Délelőtt tartották egy másik csapattal közösen - mondta a portás.

Engem az Úr meghallgatott, és ennél többre nem is volt szükségem. Megőrizte a békességem, mert a nagy felindulás mellett sem vesztettem el a nyugalmam. Nem tudom, másoknál ez hogy van, de nálunk minden ilyen gikszer hatalmas szennyáradatot képes kicsalni a férjemből. És emellett csendesnek és nyugodtnak maradni, nem az én érdemem. Az Úré a dicsőség. Mindenért.

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr34902708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.