2009.02.02.
2009. február 02. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

2009.02.02.

Az Úr annak ad, aki éhes. És nem kárhoztat senkit semmiért. Gondolhat az ember, amit akar. De jobb, ha azt akarja gondolni, amit az Úr, mert akkor nem esik kárhoztatás alá. Ne távolodjanak el a gondolataink az egyenes úttól, ez a mi felelősségünk. Tereljük őket vissza az Úr keskeny ösvényére. Bányásszuk ki az Úr igéjéből azt a mai mannát, kincset, amivel ma tud megelégedni a bensőnk. Mert az új teremtés éhes.

És a felnőttnek, aki éppen böjtöl, mert nem kapott aznapra eledelt az Úrtól, ott van az emlékezés ajándéka. Jusson eszünkbe mindaz, amivel az Úr megáldott minket. A gyógyításai, szabadításai, a kijelentései. És így átvészelheted azokat a napokat is, amikor éppen nem hallod az Úr hangját.

De hallani fogod, mert megígérte: Aki segítségül hív engem a nyomorúság idején, azt megszabadítom. Önmagáért teszi, és kárhoztatás nélkül.

Egyik testvérem egyet, másik mást mesélt el, ami megérintette, szólt neki a múlt vasárnapi Istentiszteleti alkalomkor. És az Úr megmutatta nekem, hogy ha van valaki, aki prédikálja az Ő Igéjét, akkor Ő ad az éhezőnek. Kinek mire van szüksége. Nem egyenruhába öltöztet, hanem a hozzánk illő eledellel táplál.

(Kicsit rendőrruhába van öltöztetve az én Istenképem... Ebből szabadít az Úr mostanában.)

És, hogy gyógyít! MINDEN kárhoztatás nélkül!

Dicsőség Neki Mindörökké!

Nem, nem kopik le rólam, miután hazajöttem. Nem múlik el belőlem reggelre. Sőt, amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős Benne. Mert az Ő igéretében bízom, nem saját magamban.

És még valami: amikor fáj ha bántanak, örvendek, mert kiderül, hogy élek! Amikor nem fáj semmi, akkor halott vagyok.

Lehet szomorú arcom. Lehet oka ennek a műfogsor, az öregség, a bánat, de ez nem választ el engem, és mást sem Isten szerelmétől, amely Jézus Krisztusban van!

Elképzelem, amikor megállunk az Úr ítélőszéke előtt, és számot adunk életünkről, akkor biztos nem azt fogja számonkérni tőlünk, amit azért nem tettünk meg, mert egyszerűen nem abban a helyzetben éltünk! Amikor azt mondja a feleségeknek, hogy engedelmeskedjenek a férjüknek, akkor nem fogja elítélni azt, aki ezt tette, és nem a helybeli pásztor szava szerint gyógyított vagy evangélizált. És ez nem hiszem, hogy törvényesség lenne az én gondolkodásomban. Biztos át kell ugrani a Rubikont, és ki kell lépni a hit útjára, de nem feljebb, mint amit az írások tanít nekünk.

És nem a vidámságunk fogja az Úrhoz vonzani az embereket, sem a komolyságunk, sem semmi, ami a miénk, hanem az IGAZSÁG, a SZERETET, az ÚR. Nekünk csak ezt kell tolmácsolni, képviselni, hinni, élni, ez a mi erősségünk, Ő a mi bástyánk, és az Ő képére és hasonlatosságára kell elváltoznunk, nem a testvérünkére, vagy az elöljáróinkéra. A követés a cselekedetekben jelentkezik, a hitben, nem a stílusban, nem a személyiségben. Mindannyian drága kincsei vagyunk az Úrnak, és amikor mi megszomorodunk egyik-másik testvérünk miatt, maga az Úr lesz szomorú bennünk. És az Ő szeme fényét bántjuk, amikor egymást nem fogadjuk el.

Emlékszem, mikor eleinte a hívők közösségébe járni kezdtem, egyik testvérem csodálkozva, - de némán! - vette tudomásul, hogy az egyik törpe, a másik félnótás. De az Úr gyermekei! És így néztünk rájuk és örvendeztünk az Úr kegyelmének, nagy nevetésekkel!

Nem tanítani akarok ezekkel az írásokkal. Remélem ismerik az "írástudók", hogy vannak "írástudók", akik így fejezik ki azt, amit gondolnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr53917519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.