Szellemi fegyverzet
2009. február 05. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Szellemi fegyverzet

Egy testvérem - Ágnes – írta a fórumon, hogy beszélhetnénk a szellemi fegyverzetről. Régen ezeket a közösségi alkalmakon beszéltük meg, ma már az internetes fórum jut sokaknak.

Az Efézusbeliekhez írt levél 6:11-18 írja le a szellemi fegyvereket. Máshol is szó van ezekről. De itt úgy szerepelnek, mint egy harcba induló embernek a szükséges eszközei, ahhoz, hogy ne szenvedjen vereséget az ellenségtől.

A hasonlat fegyverei a római korban használatos fegyverek, de nagyon beszédesek. És hát az igében semmi sincs csak úgy véletlenül leírva. Még a sorrend is nagyon fontos.

1.Először az igazlelkűség derékövét említi. A derekamra kötött öv tartja a ruházatomat, erősíti a derekam, óvja is. Tehát ahhoz, hogy ezt felvegyem, előbb fel kell öltöznöm. Mibe? Abba a fehér ruhába, amit Ő szerzett nekünk az Ő vére által. De mit mond az ige? Hogy hálaadással közeledjünk az Úrhoz. Tehát az első, hogy előbb az Úrhoz jövünk hálával, őt imádjuk, majd, mikor kiküld a harcba: felöltözünk.

Hálával, dicsérettel jöhetünk Hozzá, hiszen mindent megtett értünk. Megköszönjük neki, amit értünk tett. Dicsérjük, magasztaljuk ezért. Elmondjuk, milyen csodálatos, szent, igazságos, irgalmas Ő. Elmondjuk, amit tudunk és hiszünk Róla. Ezután, ha van valami bűnünk, amire rávilágít a Szent Szellem, megvalljuk, és a bocsánatát kérjük.

Ekkor jön a Szent Szellem. A hitünkre reagál az Úr, és betölt. És ekkor felvehetjük az igazlelkűség derékövét. Ez tartja egyenesen a derekunk az Úrban, mert előtte letérdeltünk, megaláztuk magunkat előtte, megvallván bűneinket. Ha voltak.

2.A második az igazság mellvasa. Ezután vehetjük fel az igazság mellvasát. Tudhatjuk, hogy az Úr igazsága a mi igazságunk, mert az Ő vére tisztított meg és az Ő vére törölte el a mi bűneinket, éppen most. Ez az igazság mellvasa. Hogy nincs önigazságunk. Nincsenek saját érdemeink. Ezért kell, hogy rajtunk legyen az Úr igazságának a mellvasa, hogy megvédjen az ellenség nyilaitól. Aki azért támad, mert mi ezt el akarjuk mondani másoknak is.

3. A békesség evangéliumának saruja ez. Magunkra nézve is elfogadjuk, hogy az Úr megbékélt velünk az Úr Jézusért, az Atya a Fiúért, mert mi elfogadtuk a Fiút! Ez az üzenet, amit vinnünk kell. Örömhír. Békességet hirdet, nem kárhoztatást. Azoknak fegyver és tűz, akik ellene szegülnek, nem fogadják el. De a többieknek békesség – akik hisznek.

4. És ezek mellé felvesszük a hit pajzsát. Megerősítjük magunkat az Úrban, ahogy Dávid és Timoteus is tették. Emlékeztetjük magunkat arra, hogyan vettük az evangéliumot, hogyan kaptuk, és ezzel kioltjuk a gonosznak minden tüzes nyilát, mivel eszünkbe jut, hogy nem az érdemeinkért, hanem INGYEN, KEGYELEMBŐL kaptuk.

5. És már rajtunk is az üdvösség sisakja, amivel foglyul ejtjük a gondolatainkat és hadrendbe sorakoztatjuk őket, hogy arról gondolkozzunk, elmélkedjünk, amit az Úr mond, az Ő Igéjével erősítjük meg tulajdon értelmünket, mert az Isten beszéde a Szellem kardja, ami kétélű és elhat a csontokig, megítéli az indulatokat, rávilágít a bűnre és világosságra hozza azokat, elvégzi az operációt és a beteg meggyógyul, felszabadul és gyümölcsöt kezd teremni: hálaadást, dicséretet, magasztalást, örömöt, szeretetet, türelmet, hitet, engedelmességet…

6. És mindeközben szavainkkal és nyelveken is imádkozunk, beszélünk az Úrral, imádkozunk a szentekért, akik a testvéreink, az Úr pedig megerősít és kiküld és elvégzi az imádságainkra, a szavainkra, ami immár az Ő beszéde, azt, amit Ő akar.

Ez a szellemi fegyverzet. Az Úr Jézus vére, ami a mi bűneinkért adatott, hófehér ruhába öltözteti azokat, akik elfogadják Őt, elpecsételi a Szent Szellemével, aki bizonyságot tesz róla a mennyben, és itt a földön is.

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr34924112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása