A színész műhelye: Bálint Péter
2016. november 09. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

A színész műhelye: Bálint Péter

 

 img_1615.JPG

Bálint Péter

(1983)

„Akarhatnának többet, jobbat is tőlünk…”

 

Egyszerre végeztünk a főiskolán, együtt kerültünk Szentgyörgyre. Azonnal szerepet kapott és az óta sem esik le a színpadról. Ahogy Bogdán László írja róla, ő a szépfiú nálunk. Lelkes, tehetséges, bár adottságaival nem bánik mindig a legokosabban. Kamaszkori szeleburdiság, olykor felelőtlenkedés jellemzi. Szélsőséges. Vagy nagyon jó kollega, vagy nagyon rossz. Vagy nagyon szeret, vagy nagyon utál. Mint partner is ilyen, attól függően, mit játszik. Shaw Sosem lehet tudni-jában remek partner volt. Öröm, élvezet volt ikertestvérének lenni. Ha szereti a szerepét lángol, ég benne, ha nem, megkeseríti az életed. Többször hívták Kolozsvárra. Nem ment. Mindig visszatartotta egy főszerep. Hol a Csongor, hol az Ábel. Gyermeki rajongással szereti a színházat. És roppant hiú erre.

  • Mit tartasz a legfontosabbnak ezen a pályán? – kérdem tőle lakásukon, ahova saját kocsiján vitt fel.
  • Az ügyszeretetet. Ha valaki hivatásának érzi-választotta, kutya kötelessége a legszebben, legcsodálatosabban csinálni – mert ez ügy. Fontosnak tartom a színházon belül az egymás iránti bizalmat, szeretetet. Ha valami nem sikerül, azért nem sikerül, mert irigyek, féltékenyek vagyunk egymásra. Ez általános színészbetegség. Jó lenne egy olyan kolóniát, munkatelepet teremteni, ahol együtt élnénk, segítenénk egymást szakmai tanácsokkal… sokkal többre lehetne menni.

Magas, szürkeszemű fiú. Három gyermek apja.

  • Miért vagy színész?
  • Ez nagyon nehéz kérdés… Főiskolán szerencsémre mindig megúsztam ezt… csak közhelyekkel lehet válaszolni. Először is, mert szeretem. Ez az a hivatás, ahol talán valami hasznosat is tudok csinálni, azzal, amit képviselek, képvisel a színház a közönséggel szemben. Amikor igazán sikerül valami, akkor adtam valamit az embereknek. Persze, nem tudom mindig a legmagasabb hőfokon, szinten csinálni… De, ha jól megnézzük, egy színész egész pályája során három-négy tökéletes alakítást, ha fel tud mutatni. Ez a maximum.
  • Mi a legnagyobb hibád, és erényed?
  • Túl hamar akarom elérni a „kész”-t. Türelmetlen vagyok magammal. Bár hamar tanulom a szöveget. … Nem fog ez dicsekvésnek hatni? Erényemnek tartom feltétlenül (mondták), hogy jó partner vagyok. Elvárom, hogy kapjak, de adok is.
  • Milyen a jó partner?
  • Akin látom, hogy azt éli, amit én, azt a helyzetet, benne van, találkozunk, egy a bioritmusunk. A rossz partnertől ideges leszek, indulatos, hangosabb rászólással próbálom figyelmeztetni, ha valami nem jó…
  • Mennyit változott színházról alkotott elképzelésed, amióta elvégezted a főiskolát?
  • Te…, hát… kívülről sokkal színesebb, mint belülről. Mikor kikerülsz, színházat választasz magadnak, rájössz, hogy megvannak azok az apró kis hibák, amelyek sokszor meggátolják a munkát, de tökéletes színház nincs. … Nem csalódtam. A színházban sokkal inkább magadra vagy utalva. Vagy bírod ezt a vesszőfutást, vagy kidőlsz a sorból. Soha nem értettem meg a színháznál azokat a kollegákat, akik lázonganak, hogy nincsenek kiosztva. Ha valaki tehetséges, csak kiderül róla, s akkor nem létezik, hogy ne játsszon. Minden színháznak van egy ilyen panaszkórusa. Ha egyforma kaliberű színészek lennének, ott valami robbanás történne. Ilyen nincs. Értékrendre szükség van. S ez általában megvan a színházakban.

Nem vitatkozom. Legközelebbi kollegákkal nem is lehet. Veszekedés lenne belőle. Neki ez a véleménye. Ő a szerencsés oldalról nézheti a dolgokat…

  • Hogyan dolgozol egy szerepen? Mennyire teszed magadévá?
  • Ha kiosztanak egy főszerepre, rettenetesen lelkesen tudok örülni, mint a kisgyermek, ha valami nagyon várt ajándékot kap meg. Ünnep az a pár óra, nap, amíg magamba szívom milyen feladat előtt is állok. Nagyon sokszor elolvasom a darabot. Általában itt tanulom a szöveget a konyhában. Szentgyörgyön nem, de Szalontán például a Tündöklő Jeromost az állomáson is tanultam… Vizuálisan gondolkodom. Látom a helyzetet, megjelenik az egész előttem, mint egy film.
  • Azt is látod, miként fogsz mozogni?
  • A partnereimet is elképzelem, hogy jönnek be…
  • A rendezőkkel hogy tudsz a leginkább szót érteni? Mikor dolgoztál a legjobban?
  • Sajnos színházunkban elmúlt az a forró és alkotó légkör, ami például a Káin és Ábel próbáit jellemezte. Ott öt ember egyet érzett, egyet akart. A rendezővel is egyetértettem akkor. A többi már plusz volt, a színésszel született adottság… Általában jó viszonyban vagyok a rendezőkkel. Van, aki kioszt, mert ismer és megbízik bennem. Van, aki nem oszt ki. Talán, ha lehetőségem lenne leülni, beszélgetni vele, csak megismerne. De hát a rendezők a saját színészeikkel dolgoznak… Fáj, hogy nem oszt ki mindenki… Az a kevés is jó volt, amit kaptam tőlük. Azt nem használhatom, hogy tökéletes, mert ilyenből kevés gyűl össze ezen a pályán. Ha nem lenne annyi rosszindulat… Az a csapatszellem lenne jó, ami a Káin próbáit jellemezte. Codrescu*, Tompa, Cseresznyés, Völgyesi, Kiss Attila*, Balogh András* rendeztek. Jó lenne egy vérátömlesztés a hat magyar színház között, ha rendezőket cserélnének egymás között. Fellendítené kicsit, felfrissítené az állóvizet. Sajnos a rendezők sokszor megelégednek a középszerűvel. Codrescu, vagy Tompa sok mindent kiszedtek belőlem. Akkor jön rá az ember, hogy mennyi minden van még benne… Ennél a színháznál nekem Völgyesi adta meg a lehetőséget, pedig nem ismert jobban másnál. Persze, nála is játsztam kisebb szerepeket, de lehetőséget ő adott. Kitűnő ízléssel tudta megszervezni a vígjátékokat is. Az anyagtól is függ a rendezés. Jó matériából könnyebb jót csinálni.
  • Mire jó a színház?
  • Népnevelésre, a szépre, a jóra, a tisztaságra nevel. S emellett szórakoztat… El kell gondolkoztassa is a nézőt, ne hagyja közömbösen az, amit látott.
  • Hogy „hullámoztál” eddig ezen a pályán?
  • A fásultság a sok foglakoztatástól is bekövetkezhet, hogy nem jönnek be a nagy előadások, hogy nem kapsz megfelelő szerepet. Lehet, a kicsiket csak rutinból csináltam meg, de ez inkább az anyagtól függ. Constantin a Gácsérfej-ben kicsi szerep volt, mégis megmaradt a nézők emlékezetében…
  • Szeretted?
  • Volt bennem egy ilyen kéjelgő büszkeség, hogy ezt is meg tudtam csinálni. A szerep lehetőséget adott volna olcsó játékokra, ripacskodásra is, de fegyelmezetten csináltam… Nem szeretem azt, aki le akarja lőni a másik játékát a színpadon…
  • Te fegyelmezettnek érzed magad ilyen szempontból?
  • De azért nem mindig vagy az.
  • Hát igen. Nem lehet mindig a legnívósabban csinálni. Emberek vagyunk, vannak hétköznapi gondjaink, s ezeket nem mindig tudod a kapusháznál hagyni. Egyik legnehezebb hivatás a mienk. Mert a néző megvette a jegyet, beül, s te úgy kell légy hangolva, hogy a néző el is higgye neked, amit játszol, akár dráma, akár vígjáték…
  • Mennyire szolgálod ki a közönséget? Mennyire felelős a színház annak ízléséért?
  • Van színész, aki mindenáron tetszeni akar. A közönségért vagyunk s ő értünk. Minden színész álma, hogy népszerű legyen! De úgy kell eljátszani a szerepet, hogy minőséget nyújts, így lopd bele magad a szívébe. Ne szolgáld ki. Könnyű lenne olcsóságokhoz folyamodni és így adni el a bőrünket, de ez művészetellenes…
  • Mégis gyakran elkövetjük.
  • Igen, mert… nem tudunk ellenállni s ráteszünk még egy lapáttal. Ez nem helyénvaló.
  • Milyen a jó kapcsolat, ami kialakul közted s a néző között?
  • Csodálatos érzés, amikor tudod, hogy együtt vagy vele, tudod vezetni a hangulatát. Ezt a jó színész érzi. Olyan vagy, mint egy karmester, aki a zenekart vezeti. Óriási dolog, ha el tudod érni néha.
  • Kiszólásokról mi a véleményed?
  • Ilyet egy színész se tegyen. Önfegyelemmel tegye túl magát, úgy viselkedjen a színpadi helyzetben, hogy a közönség vegye észre, miről van szó…
  • Te is kiszóltál már.
  • Soha.
  • Akkor csak kinéztél?
  • Az más. Sokkal civilizáltabb forma. Sinkovits is kiszólt különben diákelőadáson, s ő mégis egy mérce…

Leginkább falun szokott előfordulni. A közönség lármás, nem színházhoz szokott, nem „civilizált” viselkedése sokszor elkeseríti a színészt, aki fent így csak kínlódik a szerepében. Van, aki úgy próbálja megoldani, hogy rászól a közönségre. Volt rá példa. Van, aki csak dühösem kitekint. Mindkét „forma” visszás.

  • Drámai és vígjátéki szerep között milyen különbséget érzel, ami a szerep megközelítést illeti? Hát a nézőtérrel kialakult kapcsolatot illetően?
  • Egy drámai szerep nekem olyan, mint egy nagy oratórium, mint egy csodálatos templomi mise. ünnepélyes hozzáállást követel. Ha olyan súlyú a szerep. A színházban mindig nagyobb az ünnep, mikor drámát játszanak, s azt jól is sikerül megcsinálni. Vígjátékot játszani nehezebb, bár könnyebbnek tűnik. Sokan lenézik, pedig nehezebb fizikai megpróbáltatások elé is állít. A kaktusz virágát sem könnyű két és fél órán át végigtáncolni és énekelni. Ezt csak akkor lehet szépen megcsinálni, ha szereted és akarod. Nagy dolog szórakoztatni, önfeledté tenni a közönséget. S ezért a legnagyobb fizetség a taps. Ez az igazi siker, a jutalom. Soha nem fogom elfelejteni például a Káin és Ábel sikerét Pesten a Gyermekszínházban. Tizenhét percig tapsoltak, s előadás után egy órával is kint állt az utcán a közönség, vártak, vitték a csomagjainkat…
  • Kollegával szoktál beszélni szerepgondjaidról?
  • Többé-kevésbé. Ez attól is függ, milyen viszonyban vagyok civilben is vele. Sajnos keveset beszélünk a „szakmáról”. Ez nagy betegség. Mert sietünk, mert dolgunk van, mert ide vagy oda kell rohanni. De voltak olyan próbák is, ahol vitatkoztunk az öltözőben. Általában, amikor nagy ügynek éreztük az előadást. A nagy darab ünnep a színházban. Olyankor a műszak is együtt lélegzik a színésszel. De hát nem tőlünk függ a repertoár…
  • Milyen színészt szeretsz?
  • A jó színészt, aki sokoldalú. Lohinszky, Vadász, Csorba, Tarr. Az igazi mindig ég a színpadon. Különben nincs két egyforma munkamódszer. Engem zavar, ha valaki nem tudja a szöveget, és súgni kell neki. Nekem a súgó csak biztonságból kell. Ha éled a szöveget, a helyzetet, nem adódhatnak bajok, de a szöveget tudni kell…
  • Ha lenne egy színházad?
  • Kiváló összetételű truppal, akik egytől egyig erre a pályára hivatottak, jó rendezőkkel és olyan adminisztrációval, műszakkal, akiknek szívügye a színház – csodákat lehetne művelni. Akik pedig nem ilyenek, azok más munkahelyet kereshetnének… Másként játszunk színházat, mint annakidején. Nagyobb lehetne a követelés a rendezők részéről irányunkban. Akarhatnának többet, jobbat is tőlünk…

Bálint Péterrel úgy vagyok kicsit, mint a testvéremmel. Együtt végeztünk, ismerjük egymást, talán jobban is, mint gondolnánk. Valahogy nem tudom se dicsérni, se szidni. A sors ugyanazt életi velem is, mint vele, ha nem is ugyanúgy, de ugyanott. Sokszor dühítően neveletlen, máskor ennivalóan kedves, figyelmes. Mint testvérek egymás közt… Nem mi választottuk egymást, a sors sodort együvé, egy színházhoz, egy pályára. Sokszor dicsérték a kritikák, de eleget szidták is, mikor hogy. Egy alakítását viszont méltatlanul elhallgatták. A szúzai mennyegző ifjú Besszosz-át. Játéka európai volt. Valószínű a rendező nem tulajdonított kellő fontosságot a szerepnek, ezért nem domborodhatott ki, de alakítása nagy lélegzetű, őszinte és nem mindennapi volt. Akkor is, ha az ő pályafutását, fejlődését tekintem, akkor is, ha a színházunkét.

Lejegyezte: Nászta Katalin

 

Jegyzetek

 

*Constantin Codrescu – rendező

*Seprődi Kiss Attila – rendező, színész

*Balogh András – rendező

 

Bálint Péter, színművész. 1950-ben született Nagyváradon. 1973-ban végezte a Szentgyörgyi István Színművészeti főiskolát Marosvásárhelyen. 1989-ig a Sepsiszentgyörgyi Állami magyar Színház tagja. 1989-2002 közt a veszprémi társulatnál, 2003-2007 közt a soproni Petőfi Színháznál tag.

Vendégként játszott:

Kecskeméten Shakespeare: „Szentivánéji álom” - Lysander;

Győr Bereményi Géza: „Az arany ára” – orosz tiszt;

Budapesti Nemzeti Színház „Tizenkét dühös ember” és „Buborékok”-ban.

Tagja volt a Folk Group Thália Együttesnek, mellyel egy kislemezt adtak ki. Ennek anyagából Forró nappalok, forró éjszakák címen zenés film készült a Román TV Magyar adásában.    

Jelenleg a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színésze. 

 

Fontosabb szerepek:

Vörösmarty: „Csongor és Tünde”- Csongor;    „Jó estét nyár...” - Fiú;

Stendhal: „Vörös és fekete” - Julien Sorel;

G.B. Shaw: „Az ördög cimborája” – Richard;

Tamási Áron: „Vitéz lélek” - Balla Péter;  és „Tündöklő Jeromos” - Gáspár Csehov: „Három nővér” – Tuzenbach;

Jerome Kilty: „Kedves hazug” – G.B. Shaw;

William Somerset Maugham: „Csodálatos vagy, Júlia” - Michel;

J.Swift – Jékely Zoltán: „A vágy villamosa” - Mitch

 

 Szerepei Zalaegerszegen

 

(Forrás: Hevesi Sándor Színház – Zalaegerszeg)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr7711945721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.