Nemrég egy facebook ismerősöm azt állította, hogy bizonyíthatóan kevesebbet olvasnak ma az emberek, mint régen. És nyugaton még kevesebbet. Hogy keleten a vad szocializmus és kommunizmus időszakában sokkal többen olvastak, mint ma. Egyetértek vele.  Rengeteg jó ismerősöm van, akik nem olvasnak. Nincs rá se idejük, se kedvük, meg nem is muszáj. A nélkül is lehet boldogulni. Sőt. Egyre inkább így lesz. A boldogulást már nem azzal mérik – mérték valaha is? – hogy ki mennyit tud, ismer, hanem, hogy kinek mennyije van. Csakhogy a nem tudás egyenesen arányos a pazarlással. Ahogy butul az emberiség, mind képtelenebb újra előállítani azt, amit elpusztít.

Valaha volt hatalmas, ókori civilizációk is elmúltak, és régészeti leletek tanúskodnak arról, milyen fejlett tudással rendelkeztek. Semmivé lett. Mikor pedig elölről kell kezdeni – mert kell, - akkor megint hosszú időre van szükség, hogy elérjen egy bizonyos fejlettségi színvonalat az ember.  Amivel megint nem megy semmire.

Meddig tart ez még? Tényleg ilyen spirálszerűen tengődik az ember a földön?

Ma is csak kevesen olvasnak. Ma is kevesen járnak művelődni. A színvonal mind lejjebb kerül, hogy annak is fogyasztható legyen, aki csak szórakozni akar.

Megnyeri az ember a hatos lottót, az eurojackpotot, nyugdíjasként. Azt sem tudja, mihez kezdjen vele. Nincs is rá szüksége. Kérdem az embert, mit csinálna vele. Építene egy házat, háromszobásat, mondja. És a többivel? Lekötném, persze. És kifizetném az adósságokat, és vennék a gyerekeknek is házat. És még? Kész, ennyire futja. Ja, meg elutazna mindenfelé, de azt még nem lehet.

Az ember nem arra van kitalálva, hogy sok pénze legyen. Nem lesz tőle boldog. Nem old meg mindent. Ha mindent megcsinál, amit eltervezett, utána mi marad? Sajnálkozik a többieken, akiknek nem volt szerencséjük?

Az ember nem tud jól élni semmivel. Hiába van meg mindene, még sincs öröme. Kielégíthetetlen marad. Mert nem tudja vele megoldani a legelemibb dolgot sem. Pld. hogy a szomszédja ne nézzen rá görbe szemmel, a kerítés mellé ültetett bokrok miatt. Az átnyúló ágak, bármi miatt. Bármiért. 

Azt mondja egyik régi ismerősöm, nem szokott olvasni.  Pár „félnótás” ember van, aki igen, ebben az országban, de a többség nem. És a bevándorlók pláne. És a kisebbségiek pláne. És a munkanélküliek, hajléktalanok pláne. A tájékozatlanokat pedig nagyon könnyű megvezetni. Sok írástudatlan közül az írástudó lesz a vezető. Kérdés, milyen ember. Mitől lenne jobb a többinél?

A történelemben eddig még senki nem találta fel a spanyolviaszt az emberiség problémájára a keresztyének Istenén, Jézus Krisztuson kívül. Ő pedig egyszer már eljött, másodszorra is eljön, de akkor nem  mindenki örül neki, ahogy először sem. Pedig Ő a válasz ezekre a kérdésekre, problémákra.

Mert az lehetetlen, hogy ennyi értelem, szépség, tudás, tehetség, gyönyörűség, ami ezen a golyóbison létezett valaha is, semmivé legyen, értelmetlenné váljon. Hiszen mindig újrakezdi az ember, mindig kap új lehetőséget, nevezzük ezt spirálfejlődésnek, bárhogy. Hiszem, hogy mindaz, ami Istent dicsőíti, az nem múlhat el. Ő pedig azt ígérte, hogy újjáteremti ezt a földet. Aztán majd – nagyon sokára – új földet is teremt. De addig, mindaz, amit az ember készít, azzal a tehetséggel, amit kapott, az Ő dicsőségére létezni fog. Talán ez lesz az ezeréves békeidőszak, amikor majd minden nemzet – mert nem töröltetnek el a nemzetek még – felmegy majd magasztalni az Urat Jeruzsálembe. Mert ott székel majd. Átalakul a Föld. Hiszen vajúdik, láthatjuk. Az emberiség, pedig rázkódik, mint a szitában a liszt. A polyva kikerül belőle. 

Ma ellepik az emberek a földet, letarolják, azt amit építettünk, vetettünk, mint a sáskák.  Pusztítanak maguk után – ahogy Isten előre megjövendölte. Mindez az ember istentelensége, átkozott magatartása miatt. Közel az idő. Alakulóban az Antikrisztus világa  régóta, a próbák vége felé járunk, nemsokára itt a bemutató! Ezt megelőzi egy főpróba.

Azt mondja Isten, hogy minden hiábavalóság ezen a földön. És minden elmúlik. Írjuk az életrajzainkat, verseinket, színdarabjainkat – nem csinálunk tavaszt velük. Bólogat rá vagy elsírja magát pár ember, de nem változtat a dolgok lényegén. Hogy minden elromlott, és minden romlandó a kezünk között, ha Isten nélkül, vagy ellenére tesszük a dolgunkat.

Isten szereti ezt a világot, de nem úgy, amivé tettük, ahogy van, hanem úgy, annyira, hogy a Fiát küldte el váltságdíjba, hogy ne kelljen elpusztítania teljesen! Mert megromlott a föld, nyög, jajgat, terhes lett neki az ember, aki folyton embervérrel öntözi.  Az élő lelkek a vérből sikoltanak és kiáltanak, a mennyig hallszik fel szavuk. Isten pedig bosszúálló is, haragvó is. A Fiáért tartja féken magát. Még. Amíg be nem telik azok száma, akik üdvösségre jutnak. Mert az egész világ elvész, kivéve az Úr Jézusban hívőket, a megváltottakat, a megszabadítottakat, a kiszabadítottakat. Eljön, hogy elvigyen magával, de csak azokat viszi, akik bíznak benne, akik nem kételkednek benne, akik szeretik Őt. A többiek itt maradnak ebek harmincadjára. Ez az igazság.

Ha van értelme a kultúrának, hát ez az. Hogy elmondhassa az ember Isten dolgait, hogy elvigye a hírét azoknak is, akik különben soha nem hallgatnák meg Őt. Hogy senki ne mondhassa, nem tudtam róla. Isten azt mondta, mindenki hallani fogja az evangéliumot, senki nem marad ki belőle. És vannak, akiknek így adja tudtára. Van, akiknek másképp. De mindenkihez eljut az üzenet: térj vissza szerető Istenedhez, bízzál abban, akit Ő küldött érted. Ő Jézus, a Krisztus.

Nem tudom, meddig mondhatom még, mikor jön vissza. De azt látom, hogy mind több ígérete beteljesül. Közeledik a menny a földhöz, és az nem mindenkinek lesz kedvező.

Nem tudok nem arról írni, mint amit a szívemre helyez az Úr. Ez is egy Fényképeim/ lett volna.

2017-05-03