PARNASSZUS
2018. július 10. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

PARNASSZUS

esszé

20180709_165026.jpg

Értelmező kéziszótáramból

 Nagyon őszinte leszek, szoktuk mondani. Ezzel azt is kijelentjük magunkról, mennyire hazugok vagyunk. Mert nem lehet kicsit, vagy nagyon, csak őszintének lehet lenni. Vagy-vagy. Ha nem akarok hazudni, akkor csak annyit mondhatok, amit az Isten állít. Annak fényében ítélődök meg én is, más is. A világ is. Olyan nagy dolgot állítunk, amikor a világot nevezzük nevén, mert az is. Ebben határozódunk meg. Ebben van terünk, időnk, életünk. Behatárol. Nem tudjuk kivonni magunkat alóla. Mégis, a versek, az alkotások, mind-mind a lélek elvágyódásáról beszélnek, amit némelyek sokszor tagadnak. Tény, hogy ezzel van a legtöbb bajunk.

Határozottan idegesít, amikor a lelkem, mint valami édeskés, ragadós, szirupos valóság jelenik meg egyik-másik műben. Vagy amikor kicsinyítőképzővel illetjük a nagy dolgokat. Pld. az én kis életem-szerűek. Mikor az élet megfoghatatlanul nagy. Becézgetjük magunkat, ami illetlenség. A hazugság melegágya. Lábacskáim – mondogatta folyton a nagy, már otromba lábairól a vén asszony. A fiatal meg ízléstelennek találta ezt a viszonyulást. Ne szeresse már magát annyira. Kevesebbet érdemel. Nem egyébért, csupán azért, mert önszeretetből is mértékkel szabad meríteni. Akinek sikerül, arra azt mondjuk, van tartása. Önmérséklete. Úr. Képes uralkodni önmagán. Ez az első és legnagyobb feladat. Nem úr az, aki magán nem képes uralkodni. Csak despota. Vagy szörnyeteg. Vagy meghasonlott, beteg ember.

A versekkel is így vagyunk. Lehet benne sírni, örülni, fájni, de ott kell lennie a cezúrának, ami az önreflexió jele: ismerem a mértéket. Nem önsajnál, csupán megír, közöl. Nem sajnáltat, hanem együttérzést kíván. Nem öndédelget, hanem életben akar maradni. Érezni kell a különbséget. Mert akkor nem lesz nyúlós-nyálas, rózsaszínmasnis, dedós és amatőr – még ha nincs is minden szó a helyén. Az indulatot érzi meg az ember legelőbb olvasáskor, ez dönti el, olcsó műkedvelővel, vagy valódi költővel van dolgunk. Ponyvaregényíróval, vagy igazival. Lektűrrel vagy valódi olvasmánnyal. Ha nem tanúsít önmagához ilyen mérséklést az alkotó, akkor nincs helye a Parnasszuson. Oda kerülni kiváltság. Azoké, akik magukon kezdik a kritikát gyakorolni.

Persze, meríteni kell a nagy vödörből, de utána szűrni is. Mert a gyalomban sok szemét is akad, amit ki kell vetni. Aki költő, aki író, aki alkotó, az tudja – a válogatás elemi követelmény az értékteremtésben. 

2018-07-10

Nászta Katalin

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr2414103953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.