1. Kor. 2:9 

Ma megint nagyon fúj a szél s a szemem sem sokkal jobb, mint a tegnap. Takargatnivalója van, bizonyára ezért. Az Úrnak sokféle útja-módja van, hogy intsen. Nem mindig figyelünk. Csak szól belül a lélekharang - nem az, ami utoljára kondul, még nem. Csak figyelmeztet, ha már másként nem bírunk odahallgatni.

Jaj, milyen utálatosnak tartottam ezt régebb, mikor még én is fiatalabb voltam! Bár már akkor is kérdőjelként ágaskodott bennem, vajon nem a saját jó egészségem birtokában vagyok olyan  magabiztos? Lobogtattam a hit zászlóját, nem értve másnak miért nem nyilvánvaló... 

El kell hasalni, nem is csak esni az embernek, hogy gyomrába vájjon végre az igazság: nem tiéd semmi. Még a szemed világa sem az. Istennek vannak tartalékai, amelyekből neked is juttathat, ha akar. Hiába kéred, akkor kapod meg, amikor ő látja megfelelőnek az állapotod.

Nem hadakozom már, vele se, ellene sem, megadtam magam. Tudom, nem a feladataim teljesítése miatt szeret, még csak magam miatt sem. Ahogyan én szeretem a gyermekeimet, akikre  haragszom olykor-olykor - ő még annál is jobban, mert én nem érthetek mindent, de ő igen.

Van egy teher, ami legyen bármekkora, mégis könnyű marad, ha tudod kinek az igájába vagy fogva. Be kell hunyni a szemed hogy azt láthasd, amit kell. S ha nem teszed magadtól, hár becsukatja veled. Hogy rá figyelj, rá ügyelj.