(Zelk Zoltán: Sirály)
1.
magára marad az ember, ha vén lesz
nincs ebben panasz
de magára marad hiába nézne
felé bárki, így van
nem tudja senki vénségéből
visszahúzni az életbe
vele együtt sem tud meghalni
nincs értelme
egyedül kell ezt a terhet
cipelnie
s amikor meghal, mint a kórus
rázendít a sereg
jaj, hogy hiányzik jaj, de kár érte
és közben magán kesereg
vádolja egyik a másikat
bezzeg míg élt nem kerested
-hiába tette volna, ami
elrendeltetett bevégzett-
ez a szakasz arra való
vess számot magaddal mielőtt
átlépsz azon a küszöbön, amin
még soha azelőtt
2.
megnéztem félórába telt
míg leírtam ezt a verset
pedig sokkal hamarabb készült
csak az idő siet
tenni kell, tenni, sürget folyton
s igaza van, elfut
kifolyik kezeink közül
öklünkbe hiába szorítjuk
banális?
ilyen banális az élet is
haver
persze nem érek többet vele
ki belegondolok mélyebben
nálad, ki csak a felszínén
lebegtél végig, mint a hab
mindünknek vége
akárhogy úszott végig
mentén a falaknak
hogy a lefolyó várja-e
vagy a tenger, az óceán?
kiderül, ha majd az egek is
felgöngyölődnek
– azután
és ez a vers már tízperces lett
mondtam, szalad az idő!
na de hogy ennyire gyorsan?
meglepő…
