Király József

                    „Egymástól tanulhatunk a legtöbbet.”

                                                                                                                                             (1983)

 A színész arca a világ arca. A színház arcát színészei jelentik. Ha a színházat szidod, színészeit kárhoztatod, őket ütöd pofon. A színész mindig kint áll, a legveszélyesebb időkben is, a sokasággal szemközt. Őt lehet megkövezni. Az ő hátán csattan az ostor. Kivételes sors az övé. S ahogy a színház arcát színészei alkotják, úgy városa, területe ábrázatán is sajátos jegyben tündököl a színház. Megérteni, elfogadni egy kis világot, a szűkebb pátriát, egy tájegységet nem lehet a nélkül, hogy arcának jegyeit sorra ki ne bontsuk. Az „itt és most” és „itt és mást” jegyében.

Király József, a sepsiszentgyörgyi állami magyar színház művésze pár hónapja nyugdíjas. Neve összeforrt a színházzal, és a határainkon túl sem ismeretlen.

• Jóska bácsi, meggyőződésem, nálad fiatalabb lelkű és szellemű színész kevés van, kritikusaid bölcsnek is neveznek. Annyi szerep, színházi évad áll mögötted! Nyugdíjaztatásodkor igazgatód szép búcsúztatójában elmondta: te és feleséged, Bokor Ilona olyannyira eggyé váltatok a sepsiszentgyörgyi színházzal, hogy kicsit titeket is értenek alatta. Szerencsémnek tartom, hogy megismerhettelek és játszhattam is melletted. Kérlek, mesélj erről a hivatásról. Az életedről. Kezdjük talán az elején. Hogy indultál ezen a pályán?
• Nem kezdhetem azzal, hogy véletlenül lett belőlem színész, mert ez nem volna igaz, bár divatosan hangzana. Én mindig is színész akartam lenni. Sportoltam, futballoztam is. Aktív játékos voltam a kolozsvári KAC-ban. És lelkes színházrajongó. Sokszor belopóztam a sétatéri színházba és végignéztem a próbákat. A futballozás mellett elvégeztem Hetényinél a hároméves magán színiiskolát. Egyszer Jódi Károly – aki akkor színtársulatával Dés, Beszterce környékén játszott – megnézett egy vizsgaelőadást. Én akkor már végzős diák voltam, A kis gróf című előadásban kisegítettem a diákokat. Akkor látott meg Jódi és meghívott a társulatához egy szerepre. A János vitézben Kukorica Jancsit kellett eljátszanom. 1934-35.-ig ment ez így párhuzamosan, a futball és a színház. Nem tudtam dönteni. Nem is volt rá szükség. Végül egy sérülés következtében a futballozásról le kellett mondanom. Maradt a színház. De a színházat mindig is jobban szerettem.
• Milyen színésznek tartod magad?
• Én a színházban soha nem voltam hivatalnok. Vannak, akik pontosan bejönnek a próbára, pontosan haza is mennek, csak éppen lelketlenül dolgoznak. Nem lehet kifogásolni rajtuk semmit, ott vannak, csak éppen nem lobog bennük az a hatalmas szerelem, ami a színészt kivételes egyéniséggé teheti. Ők a hivatalnokok. A színház varázsa messziről elkerülte őket. Én nem tudtam ilyen lenni. Alig vártam, hogy bemehessek a színházba s előadás végeztével nehezen tudtam hazajönni. Soha el sem tudtam képzelni mit tennék színház nélkül. Ami a munkát illeti, azok közé a színészek közé sorolom magam, akik ráéreznek a szerepre. A darab olvasása után már tudom, milyen kell legyek, rátapintok a szerep lényegére. Nem nevezném csupán ösztönös módszernek, mert tudatosítom is magamban, és mindenkor ellenőrzöm is a legelső benyomást.
• Mi a titka annak, hogy soha nem fásultál el, és képes voltál mindig újat, mást akarni, olykor fiatalabb kollegákat is lepipálva?
• A közönség szeretete, a vele való kapcsolat tart fiatalon. Elmehettem volna más színházhoz, de nem akartam. A székely ember kicsit merev, hideg, nehezen fogad be, a történelem kicsit zárkózottabbakká nevelte őket, de akit egyszer befogadnak, azt örökre vállalják. Én úgy érzem, engem vállaltak, és én is őket. Nem tudnék elmenni innen. Fiatal korom óta Jóska bácsi voltam mindenkinek. Ismernek, elismernek és szeretnek. Otthon vagyok közöttük. Ez a legtöbb, amit egy színész elérhet, a közönség tisztelete és szeretete. Másrészt pedig az egészség adja meg azt az erőt, azt a szellemi erőt, ami képessé tesz, frissen tart. Készenlétben egy új szerepre, egy új feladatra. És a színház iránti szeretetem. Ami kis szabadidőm volt, mindig a színházban töltöttem. Csak az lehet igaz színész, aki teljes életét a színháznak szenteli. Nekem a színház az életemet jelenti. Még nem érzem, hogy nyugdíjas vagyok, még szükség van rám, játszom majdnem minden darabban, de hogy milyen lesz, mikor majd nem kell bejönnöm a színházba, nem tudom. Ennél szebb pályát nem tudok elképzelni. Ennek csak egy hátránya van. Szerepeidből nem marad semmi. A rádió és tévé valami keveset megőrizhet. De ehhez is szerencse kell.
• Először Tamási Áron Csalóka szivárványában láttalak. Lenyűgöző hatással volt rám a játékod. Hogy tudtál ennyire azonosulni a Tamási figurákkal? Ez nagyon kevés színésznek sikerül. S még kolozsvári is vagy, nem székelyföldi. Azóta rengeteg Tamási darabban játszottál, azt is lehet mondani, elképzelhetetlen nélküled Tamási előadás. Tamási színészként ismer és szeret a világ.
• Annak idején, amikor sok Moliere darabot játsztunk, Moliere színészként tartottak számon. Most Tamási színész vagyok. Nem szeretem, ha színészt ráhúznak egy kaptafára. A jó színész minden szereppel tud azonosulni. Sok népszínműben játsztam. Szerettem az egyszerű embert ábrázolni. Tamási világa azonban egészen meghódított. Hőseiben annyi tisztaság, műveiben annyi jószándék, szeretet, emberség van, hogy lehetetlen volt nem megszeretni. Tamási szerepeim kicsit hasonlítottak is egymásra. Az öreg bölcs székely, aki ha kell furfanggal, ha kell bátor kiállással mindig a jót akaró és nehézségekkel küzdő fiatalság mellett áll, őket támogatja. Fiatal szívvel és lelkesedéssel, sok szeretettel. Ezek az öreg székelyek szellemükben fiatalabbak a fiataloknál is. Bő humorú, erős és okos emberek. Talán ez a legutóbbi szerepem egy kicsit más, ezzel többet kellett foglalkoznom.
• Mi a véleményed általában a színikritikáról?
• Sosem értettem, hogy adatott meg egy embernek, hogy pálcát törjön a fölött a színész fölött, aki hónapokig foglalkozik egy szereppel, egy darabbal, ismeri töviről hegyire, és mégis, jöhet egy kritikus, aki elintézheti három-négy mondattal, vagy csak annyival, hogy „voltak még…” Mi jogosítja fel erre? Igazi színészi alakítást elemző, építő kritika nincs. A színész a közönségre van utalva egyedül. Azt megérzi, ha a közönség nem szereti. És ebbe bele is lehet pusztulni. A rossz kritikát pedig le kell nyelni és túl lehet élni.
• Vélekedhet a színész színházról nyilvánosan, ha elsősorban belülről látja-érzi?
• A színésznek ismernie kell a színház egész szerkezetét, természetét. Védekezhetne a kritikus ellen. Oda is el kellene jutni, hogy a rossz, hozzá nem értő kritikát visszautasítsuk. Vagy azt a kritikust, aki Pált ír Sándor helyett. Tisztelet a kivételnek. A színész legnagyobb öröme és éltető ereje, amikor a közönséggel megteremti a kapcsolatot és érzi, hogy a közönséget a kezében tartja. Ez a legszebb dolog. Ez a legnagyobb elismerés.
• Milyen lenne az ideális színházigazgató?
• Ismernie kell a legaprólékosabban a színházat. Értenie kell hozzá és szeretnie. A színészeket. A közönséget. Értenie kellene a rendezéshez, a darabíráshoz. Ismernie kell közönségének igényeit. Ki kell tudnia elégíteni őket. Beleszólása legyen a rendezői, színészi munkába is, hogy ne adódhassanak elő olyan helyzetek, amikor egy rendező csak bizonyos gárdával, vagy színésszel dolgozik. Repertoár és szereposztásbeli véleményei legyenek. Hatalma legyen.
• Színész és rendező közt mikor a legszerencsésebb az együttműködés?
• Ha közös nevezőre tudják hozni, amit akarnak. A rendezőnek meg kell tudni teremteni azt az alkotói légkört, amiben a színész alkotni tud. Én a legtöbbet Tompa Miklóstól tanultam. És sokat segített színésszé érésemben Delly Ferenc, Gróf László, Kőműves Nagy Lajos. Ők tudtak közeledni a színészhez, volt türelmük. Ki tudták bontani a színészből a szerepet. És tudom, hogy a legmodernebb és legfiatalabb színész is ezt igényli. Példa rá Tamási: Vitéz lélek próbáin tanúsított hallatlan tisztelet Tompa Miklós rendezői módszere iránt. Ők, a fiatalok mondták, hogy rég nem dolgoztak ilyen nagyszerű hangulatban, ilyen igazán művészi alázattal a legkisebb szereplőtől a legnagyobbig.
• Mi különbözteti meg a színházat minden más művészettől?
• Az életessége. Az élő kapcsolat, amit megteremt. A színház mindig a rendszer szócsöve. A leghatékonyabb művészet. Emberábrázoló és emberformáló.
• Elavulhat egy színházi stílus? Egy színészi módszer? Porosodó hagyományokat fel lehet újítani? Mi jelenthet friss vérkeringést?
• Én azt mondom, ha ma elővesszük Moliere-t, azt ma másképp kell játszani, mint tegnap. Ez természetes. A színház közönsége ma 70-80%-ban fiatal. Nekik a mai életet, mai módszerekkel kell játszani, bemutatni, hogy felkeltsük a figyelmét, az érdeklődését. Nekik kell játszani, őket kell megnyerni a színháznak, hiszen az övék a jövő, a színház jövője is. Ha nem mondunk valami újat egy darabbal, nem érdemes elővenni. Tompa Gábor Woyzeck-jében például szívesen játszottam volna. Vagy itt van Az elveszett levél előadásunk. Nem volt rossz, de a brassói előadás nekem sokkal jobban tetszett. Az új volt. Korszerű, bátor kézzel nyúltak hozzá. A színész játékkedve hatszorosára nő ilyenkor.
• Melyek a vidéki színház, színész hátrányai? És előnyei? A vidékiség pejoratív értelmű minden esetben? Hogy válhat egy színház vidékiből olyanná, aminek homlokán dicsőség ez a jelző?
• Lehet nívós a vidéki színház, példa rá a régi Székely színház. Aki igazi művész, az vidéken is az, sőt, itt még könnyebben kivirágozhat művészete. A mi kicsi színházunk akar valamit, valami jót, nemeset, szépet. Még leülünk egymással beszélgetni színházról egy asztalhoz. Itt mindenki akar, és jól akar színházat játszani. Ez a legfontosabb. Nem vagyunk közömbösek, lételemünk a színház. Ezek nagy szavaknak tűnnek, de így van. Nem minden társulat dicsekedhet ezzel.
• Köszönöm, hogy így vélekedsz rólunk, mégis mit tanácsolnál kezdő, fiatal színésznek? Mit kellene tennie, hogy hetvenéves korában is ilyen lobogó-lángú szeretet éljen benne a színjátszás iránt?
• Szeresse a színházat. Ne a rosszat tanulja el az idősebbektől. Éljen a színházban reggeltől estig, tanuljon, ne legyen fásult. Bízzon abban, hogy játszani fog. Ne legyen cinikus. Nézze meg az előadásokat többször is. A rosszból még többet lehet tanulni. Meg kell nézni a kollegákat. Egymástól tanulhatunk a legtöbbet. Legyen ott a próbán akkor is, ha nincs kiosztva, ha nem engedik, akkor leskelődjön, hallgatózzék, figyeljen. Törődjön magával, az egészségével. Dolgozzék még akkor is ha nem játszik semmiben. tanuljon meg egy szerepet. Verseket. És főleg vegyen részt a színház életében. Ne történhessen olyasmi, amiről ő nem tud. A színészi pályát a színpadon lehet megtanulni. legyen lelkiismeretes és becsületes munka közben. Tisztelje kollegái munkáját. Olvasson, sportoljon.
• Te most is tornászol.
• Naponta háromszor. Csak azt kívánom minden fiatal színésznek, szeresse úgy a színházat, ahogy én. Most, hogy nyugdíjas lettem kétszeresen meg tudom becsülni a színházat. Tudom mit jelent egy színész életében, ha játszik, ha sikere van, és tudom milyen, ha nincs szüksége rá a társulatnak. Annál rosszabb nincs, az maga a halál. Nagyon remélem hát, hogy játszhatom még és sokszor kisegíthetem a társulatot, azt a színházat, aminek a létrehozatalához, megteremtéséhez én is hozzájárultam. A sepsiszentgyörgyi színházat mi alapítottuk, hogy ilyen színház lett belőle, amilyennek ismerik országszerte és külföldön is, nekünk is köszönhető. Erre vagyok a legbüszkébb. És amíg élek rám mindig számíthatnak.

Lejegyezte: Nászta Katalin

Király József

(Kolozsvár, 1912. jan. 2.– ): színész. Izsó Miklós, majd Hetényi Elemér magániskolájában tanult. 1937-ben Zilahon lépett föl először, majd 1939-ben Jódy Károly vándortársulatában Göndör Sándor (Tóth E.: A falu rossza) szerepét játszotta. 1941–42-ben Jakabfy Elemér szatmári társ.-ának volt tagja. 1944–46-ban a kolozsvári, 1946-tól 1948-ig a szatmári, 1948–1981-ig a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház művésze volt. Nyugdíjasként is rendszeresen fellép. Hosszú pályafutása során a legváltozatosabb szerepeket alakította. Fiatalon vígjátékok, népszínművek és nagyoperettek főszerepeit játszotta, később a Tamási Áron-darabok kiváló alakításai fűződnek a nevéhez. Önálló előadóestje is népszerű. F.Sz. Barinkay (ifj. J. Strauss: A cigánybáró); Józsi (Lehár F.: Cigányszerelem); Csikós (Szigligeti E.);Bolingbroke (Scribe: Egy pohár víz); László (Molnár F.: Az ördög); Döbrögi (Fazekas M.–Móricz Zs.: Ludas Matyi); Máté (Tamási Á.: Énekes madár); Samu bácsi (Tamási Á: Csalóka szivárvány); Sáska Mihály (Tamási Á.: Tündöklő Jeromos). Előadóestje: Tamási Á.: Tüzet vegyenek.

Sepsiszentgyörgyi Állami Színház

1948. aug.-ában a romániai magyar politikai és művelődési szervek vezetői kihasználták a nemzetiségi politika területén mutatkozó viszonylagosan kedvező helyzetet, és közvetlenül a háború után szerveződött kolozsvári Dolgozók Színházának tagjaiból, meg a hozzájuk csatlakozottakból létrehozták Sepsiszentgyörgyön az Állami Magyar Színházat. BokorAndor ig.-rend. vezetésével a következők vállalkoztak a színházalapításra: ArányiJúlia, Barkó György, Biró Levente, Bokor Ilona, Deési Jenő, Fekete Gyula, Kárpáthy Maya, Király József,Kudelász Ildikó, Neagrău István, Székely Rózsa, Szirmai Gabriella. 1949-ig számos színész és egy-két rend. is csatlakozott az együtteshez különböző felbomlott társ.-okból. A főiskolát végzett fiatalok áramlása is megindult, és így Sepsiszentgyörgy lett az évek során Temesvár mellett a legtöbb fiatal művész pályafutásának indító állomása. A főiskolai végzettséggel nem rendelkezők számára nyolc éven át Sombori Sándor tartott dramaturgiai előadásokat. 1956-ban Kováts Dezső vette át Bokor Andortól a színház igazgatását. 1968-tól Dukász Anna követte 1975 aug.-i távozásáig. Sylvester Lajos lett a következő ig., 1987-ig. Ekkor román tagozatot is létesítettek s a kéttagozatossá vált együttes élére Dali Sándor került. 1989 után a m. tagozat felvette Tamási Áron nevét. Az 1992–93-as színi évadtól Nemes Levente lett a színház ig.-ja. Létesítésétől az ötvenes évek második feléig a színház inkább szorgalmával tűnik ki, mint művészi fegyvertényeivel. 1958-ban Heijermans Remény című drámájának előadásával országos díjat nyertek. Ettől kezdve a kritika is a többiekkel egyenrangúként kezeli a sepsiszentgyörgyieket. A hatvanas években a társ. Tamási-művek bemutatásával és Sh.-sorozatokkal öregbítette hírnevét. (Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon- Seprődi Kiss Attila)

Sepsiszentgyörgyi Nemzetiségi Színházi Kollokvium

1978-ban rendezték meg Sepsiszentgyörgyön az első Nemzetiségi Színházi Kollokviumot, amelyen egy-két élvonalbeli román színház mellett a romániai magyar és német együttesek vettek részt, valamint a bukaresti Jiddis Színház társulata. A rendezvény, amelyet eredetileg kétévenként megismétlődő színházi seregszemleként hirdettek meg, azzal a céllal jött létre, hogy segítse a nemzetiségi társulások felzárkózását az európai színházi mozgalom élvonalába került bukaresti román színházakhoz, és szolgálja a tapasztalatcserét, a kölcsönös jobb megismerést. Lazítani igyekezett a túlközpontosított ellenőrzési és cenzúrázási rendszert. Az 1980-as második kollokviumot és az utána következő fejleményeket bizonyára túlzott nagylelkűségnek minősíthette a hatalom, mert többszöri halogatás után végül is lemondott a soron következő összejövetel megszervezéséről. Az 1989-es dec.-i eseményeket követően 1992-ben került sor újra a Sepsiszentgyörgyi Nemzetiségi Színházi Kollokvium megrendezésére szélesebb keretek között, immár nemcsak a romániai, hanem a felvidéki, kárpátaljai, délvidéki m. együtteseket is felvonultatva, s a német és a jiddis társ.-ok mellett szlovák, ukrán és a Kárpát-medencében együtt élő más népek színházi kultúrájának bemutatkozására és megmérettetésére is lehetőséget nyújtva.(Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon-Sepsi Károly)