Tamási Áron: Vitéz lélek
Az M5 tv-csatorna közvetítette 2014-es előadást a Marosvásárhelyi Spectrum Színház játékában 2021-május 4.én este láthattuk
„Tamási Áron Vitéz lélek című darabját újragondolva álmodta színpadra a rendező, Török Viola. A színdarabnak az üzenete és egyben kérdése, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza "az ősi rend" a háború után hazatérőt. Balla Péter hadifogságból tér haza, ám élete helyett csak életének romjait találja otthon – szülei meghaltak, menyasszonya férjhez ment, a szülői ház romokban. A falu legnagyobb megdöbbenésére szerez magának egy szamarat, ami keresztet visz/visel a hátán, és amitől még akkor sem hajlandó megválni, amikor már az egész falu gúnyolja érte. Elkezdi újraépíteni a házát, s vele együtt új alapokra helyezi életét. A drámai szereplők mellett a Bekecs Néptáncegyüttes táncosait is láthatja majd a színpadon a közönség. Szöveg, színpadi játék, ének, tánc és zene szerves egésszé olvad az előadásban. A darabot a Spectrum Színház társulata kelti életre, mely 2013-ban Marosvásárhely első magánszínházaként a játék és az alkotás feltétel nélküli szeretetéből és a klasszikus értékek iránti tiszteletből született erdélyi magyar társulat.” (Port.hu - 2014)
Szereplők:
Balla Péter – Faragó Zénó
Boróka, Rozáli – Ritziu Ilka Krisztina
Lázár – Tatai Sándor
Ambrus – Kárp György
Nikita – Székely Szabó Zoltán
Sári néni – Szásza Anna
Kristóf, Csorba – Kinda Szilárd
Panna – Móréh Boglárka
Rendező: Török Viola
*
Már hozzászoktunk, mindent újragondolnak színházi berkekben. Bárcsak máshol is ugyanezt tennék! Enélkül nincs is értelme semminek.
Az előadást mindenképp jó megnézni.
Tamási Áronról írtak-mondtak mindenfélét, hogy remek, hogy érthetetlen, hogy túl mesés, hogy elavult, hogy költői-filozofikus, hogy - egyszóval nehéz őt beskatulyázni, ebben egyetérhetünk. Mindenkinek megvan a maga személyes Tamási-ja, és ez jó.
Múltszázadi lévén, elmondhatom, többet is ismerek a Tamási-értékelésekből. De ma mit jelent nekünk? Bár már a kérdés is furmányos, hiszen ma már ezt a „nekünk”-et sem lehet így simán kijelenteni, anélkül, hogy disztingválnánk: nekünk hetveneseknek, vagy nekünk erdélyieknek, vagy magyarországiaknak, esetleg a messze Amerikában élőknek, vagy adná Isten, románoknak? Vagy a mai huszonéveseknek?
Török Viola előadása teljesen korszerű. Erdély-szerű, hogy érthető legyen a nem erdélyiek számára is. Tamási különben is nagy falat a legtudományosabb körök számára is. Nemrég olvastam egy visszaemlékező írást Tamási Csalóka szivárvány 1944-es magyarországi pécsi bemutatójáról.
http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=66379
A cikkből kiderül, hogy a darab témája nem kis értetlenkedést váltott ki a cikk írójából (K. monogrammal szignózva) nehezményezve a témát erkölcsi tekintetben. De bennünket segít azzal, hogy rámutat az írónak e téma iránti messzemenő érzékenységére. Hiszen mindig arról van szó: olyanba szeret bele az ember, akibe erkölcsileg tilos. A Csalóka szivárvány Czintos Bálintja és a Vitéz lélek Lázárja ugyanabban a lelki torzulásban szenvednek. Azt szeretik, akit nem lehet.
A mi korunkban ez már nem okoz skrupulusokat, a mindent szabad nagy igyekezetében mindent fel is rúgott az ember, ami élhető kordában tarthatná a lelkeket – hangozzék ez ma bármennyire vaskalaposan. T.i. a korabeli cikkből idézve: „De mindehhez miért kell zavaros szimbólumokat, népi misztikát, naiv és banális színpadi fogásokat összezsúfolni? Ebben a kuszaságban persze elveszik a drámai vonalvezetés, és gondolati elem, a tanító erkölcsi célzat is csak alig hámozható ki a szerkezetileg amúgy is laza, széteső darabból.”- az elvárásokkal is tisztába kerülünk. Tessék bennünket magyarul és tisztességesen gondolkoztatni – süt a kritika sorai közül, aminek alapja az a háborús-világégéses háttér, amiben született a darab és játszódik az előadás.
Attól eltekintve, hogy Tamásinak ez fontos téma volt, hiszen több darabban is feldolgozta, 2021-ben sem jelenthetjük ki: túl vagyunk rajta. Az előadást az M5- tévécsatorna sugározta és a programhoz neten kommentelők közt volt, aki teljes sötétségben maradt a darab lényegét illetően. Megjegyzése annyira tipikus a mai fiatalságot illetően, hogy muszáj ideidéznem: „A darab nem tetszett. Lehet, bennem van a hiba, hogy nem értem a szimbólumait. Együgyûségnek, értelmetlenségnek tûnik a halott lány feleségül vétele, a szamár-konfliktus meg blõdlinek. Lehet, akkor és ott ezek nem így hatottak, amikor Tamási írta, de nem tudom, hogy melyikbe mit kellene beleképzelnem. Az elõadás viszont fergeteges. Remek színészek, remek rendezés, egy rossz darab csodálatos elõadása. Amit nem értek, hogy egy erdélyi magyar színházat miért hívnak Spektrumnak, de ez legyen az õ titkuk.”
E megjegyzésből az is kiviláglik, nagytöbbségben kiknek játszik ma színház.
Török Viola és a csapat kísérlete ennek ellenére sikerült. Olyan tiszta népdalokkal, színvonalas koreográfiával, a közösség erejét-hatalmát bemutató néptáncokkal vetett ágyat a szövegnek, amivel még azt is meg tudta érinteni, aki semmit sem ért Tamási, és a székely néplélek világából. Reméljük, mind kevesebben vannak az ilyenek. Tamási költői prózája, bibliás gondolkodása akkor se szerzett osztatlan sikert számára a műértők körében. Épp ez ad elévülhetetlen értéket darabjainak, nyelvezetének. Mert elrugaszkodik az emberben a lélek, ha van benne vágy a tökéletes után, és ennek igen színes – nem fantasztikumba hajló, hanem istenhites, tiszta alkotás Tamási Áron összes műve. Nem süllyedt soha a művi népiesség színvonaltalanságára, a székely néplélek humorát égi magasságokba emelt hites vágyakozással ötvözi, ami a székely nyelvjárást is bemutatja kimeríthetetlen gazdagságával együtt. Vágyna-e kevesebbre szerelmi vallomásban az emberi lélek, mint amit Balla Péter érez s ahogy kifejez? Talán nem korcsosult el annyira az emberi lélek, hogy teljesen süket lenne saját lelke hangjaira. És ha a szabad és nem szabad között vacillál, bizony ki adhat nagyobb bölcsességet és erőt, mint az, aki embernek teremtette. Ezért hiszem, a rendezővel együtt, hogy van reménye a ma emberének is finomabbra hangolni megértését a világban való rendeltetése iránt.
Balla Péter nagy szemének mélyén ott csillognak Tamási kimondatlan gondolatai, amitől kiemelkedik a világ ellaposodott, szürke istentelenségéből; nincs Rozáli/Boróka, aki ne vágyna ilyen társra. És fiú sem, aki ne vágyna hasonló tisztára. És mennyien vannak, akiknek vágya félrecsúszik, mint Lázárnak, a sors csapásai alatt. És hány vidám Nikita van, aki keserű napjainkat fel tudja vidítani, ha engedjük. És Sárik, akik segítenek, Ambrusok, akik úgy költők, hogy maguk se tudnak róla. Pannák, akiket meg kell állítani.
Faragó Zénó telitalálatos szereposztás, színházamnak mindenképp tagja lenne. Kiváló volt Ritziu Ilka Krisztina is, szépen csengő hangjával, átélő képességével mindkét szerepében. Szépen rímel ez a rendezői megoldás a főhős álmának beteljesülésére. Kárp György Ambrus szerepéhez öregedett, módos gazdaként, őszintén szavalta szerepét. Székely Szabó Zoltán humora eredeti székely, a történet komorságát az ő szerepe hivatott lágyítani, megtapsolta volna Tamási is. Tatai Sándornak volt a legnehezebb dolga egyértelműen negatív szerepében, de a könny az ő szeméből is kicsordult Lázár lelke megtörésekor. Móréh Boglárka remélhetőleg nem ragad bele a könnyűvérű Pannák szerepkörébe, jól sikerült az alakítása. Kinda Szilárd pontosan hozta a kettőslelkű figurát, Rozáli férjének szerepében.
Gratulálok az egész csapatnak, a rendezővel együtt. A koreográfia, ének tiszta, üde volt. Tamási darabjaihoz érteni kell a nyelven túli költői gondolkodást, lelkiséget - amit nehezen értenek a mai, főleg magyarországi fiatalok. De az ilyen előadások sokat segítenek az erdélyi immár öregeknek is, akik nem lehettek közvetlen részesei, tapasztalói a székely mentalitásnak-nyelvnek.
