„S jutott eszembe számtalan

     Szebbnél szebb gondolat,

     Míg állni látszék az idő,

     Bár a szekér szaladt.”

                                                    (Petőfi Sándor)

 Ugrándozó gondolataim kergettem folyton iskolából hazafelé. Táltos paripáim fondorlatos szellőszálak, csak lenne ki összeszedné, csokorba kötné, megértsem mit üzennek. Ekkor még nem volt csak boszorkány, jó tündérek. Sárkányból egy kinek hét feje. Nem féltünk, hisz nem sírt, ha levágtak egyet. Megharagudott egyszer persze, mikor Süsü lett. Erejét vették, madárijesztőt csináltak belőle. Aztán megbékélt,  a gonosz sárkányból jószívű meselény lett, olyan akire folyton vágyunk: vagány, vicces, ravasz és bátor, aki magamagát is feláldozza, dobbanjon szívünk együtt. Aztán ki tudja mire váltunk. 

Ilyenek járnak fejemben. Mesét láttam mi megindított. A rendezőt is elvarázsolt embernek hittem mígnem interjújából egy szeletet a zeg-i média feltett. Fura volt, de beindította mesére vágyakozó lelkem.

A kis apródlányka tette fel a pontot az i-re. Nemcsak a szörny volt ott végig, a gyermek is néma szívvel. 

ilyen sárkányt eddig nem láttunk, klassz volt

szigorral bánt a rosszal, a jóval meg vajszívvel

társai különböző pozíciókban díszelegtek

                                        (Forgách, Garai, Horváti, Lackfi, Delián)

a sztori meg ott fordult mikor félelmet félretéve

élethalálra küzdött a fiú s a párja se rezelt be attól

hogy tán/esetleg meg is halhat

hát, ha úgy esne megsiratlak

csak gyáva ne légy királyfiú

hallom az okos tömegmorajt: persze, mit nekünk mese, vers

valóságot akarunk, pusztuljon, aki nem fúj egy követ velünk

le velük, mind! ki a térről, vége a komédiának

füstölögjünk inkább a halálba

ám a mesének itt nincs vége

hiába futsz el véle

visszajön

többször van hétfeje

értem ezalatt mit nem rágok szájba

hiheted világmegváltó, kit nem faragtak fából

 igazi a kard, csattognak a fémek

s ha a sárkányt úgy nézzük, mint fiút

kit örökül hagyott ránk a színház - ne búsuljunk

*

 Nagy Lajos, magyar-horvát- lengyelország királya a XIV. században 40 éven át. Ebből az utolsó 12 évben volt lengyel király is.

"Uralkodása a középkori magyar Királyság egyik fénykora: az ország belső békéje és dinasztikus kapcsolatai lehetővé tették a társadalom, a gazdaság és a kultúra fejlődését, ezáltal Magyarország nemzetközi szinten is az egyik legfejlettebb európai királysággá vált, aktív külpolitikája és sikeres hadjáratai révén pedig európai nagyhatalommá lett. A lovagkirály személyes kvalitásai és dicsőséges hadjáratai megihlették még a XIX. századi magyar nemzeti romantika költőit is. Lajos az ötödik leghosszabb ideig regnáló magyar monarcha volt."(Wikipédia)

*

Érdekes állat a tehetség, nem egyformán fejlődik bennünk. Van kinek sok idő adatik, másnak kevesebb, de sáfárkodni meg kell tanulni vele. Besenczi Árpád játéka meglepett. Úgy igazán, felkaptam a fejem. Magát is beletette, nemcsak kívülről nézett a szerepre. Már az Illatszertárban láttam, hogy neki több is van a tarsolyában. De rászorul ő is a rendezőre, aki a munkát el kell végezze rendesen. Majd sorozatban jöttek a vígjátékok, ziccerszerepek, mikor poén poén hátán ült s ő mind meglovagolta – nyilván meguntuk. Most többet láttatott magából. A szerep is tette, hogy nem ragadt bele olcsóbb komédiázásba. Vagány volt, friss – mintha kimosták volna. A nyelve sem szaladt meg annyiszor. Kovács Virág és Ticz András bizonyítottak: színpadra valók, különbek, mint eddig. A nyeglének látszó kamasz felnőtt. Komoly, számottevő, akire rá lehet bízni egy királyságot. Baj László újabb szintre emelkedett erős jellemű szerepében. Lehetett félni tőle. Remekül hozta a románul (szlávul?) hangzó magyart. Tízes illeti a skálán érte.

Hiheted, hogy világmegváltónak születtél, de ki kell várnod a pillanatot, mikor megmutathatod neki is ezt. Vegye tudomásul. Nekem most érett művésszé Kovács Virág és Ticz András. Komolyan lehet venni őket. Kellett ehhez az erőssé fejlesztett énekhang, a határozottság minden színpadi gesztusnál. A bizonytalanság eltűnt. Uralták a szerepet, helyzetet. Egybeforrt színész és szerep. Kellett egy bárány, egy mesehős, aki elővarázsolja az emberből az emberfelettit. Mondhatják, hogy persze, könnyű dolguk volt, főszerepet kaptak, de hányszor meszeljük el a lehetőséget, amit kapunk…

A király (Sasvári Sándor) kinek inkább énekhangja az erőssége, színészi képességéből is többet láttatott, mint eddig. Jól tartották a tálcát a királyi udvar talpnyalói is (Bot Gábor, Hertelendy Attila, Kovács Martin) – ez volt a feladatuk. Mivel ez zenés játék, számít az énekhang. Bot Gábor, Debrei Zsuzsanna, Hertelendy Attila hozták a megszokottat szintet. A királyné szerepét Debrei Zsuzsanna erősebb kontúrral állította  színpadra, határozottabban volt ridegen számító királyné, Kiss Ernő visszafogottabb volt, fanyar humorral fogalmazta meg kritikai észrevételeit az összeesküvéssekkel kapcsolatban.  Magyar Cecíliának a jelentéktelenebb testvér szerepe jutott, dicséretére szolgáljon, hogy nem akart a történet rovására kitűnni a neki szabott keretből, akárcsak Farkas Gergő az udvari bolondéból.

A táncosok remekül táncolnak, igazi talpalávaló zenére ropják, dicséret illeti a koreográfust is.

Ilyenkor örülök, hogy nem vagyok hivatásos színikritikus. Lehetek bátran szubjektív, mint megboldogult Halász Anna erdélyi kritikusunk, aki inkább dicsért, mint kritizált, nem kellett rettegnünk tőle. A többi kritikus lenézte, mi meg az éles, könyörtelen szeműeket szerettük olvasni, pld. Szőcs Istvánt, aki maró gúnnyal nyírta ki, aki neki nem tetszett. Szállóige volt színészkörökben: dicsérjen meg téged Halász Anna! Nekünk az számított, amit Szőcs írt. De Halász Anna hozzáállása volt bölcsebb. Nem várta el a színháztól azt, amit nem teljesíthet: nem váltja meg a világot. De a néző könyörtelen. Szórakozást, katarzist, műélvezetet kér a pénzéért. Ha elmarad megvonja bizalmát. Hát erre valók a jóságos sárkányok, akik még a fejüket is adják érted. Úgyis több van nekik. De abba nincs beleszólásuk kiben, hogy csapódnak le a bírálatok. Úgyhogy hajrá! Nincs szebb foglalatossága az embernek, mint lelkeket fürdetni, észt csiszolgatni, szemetet kiseperni.

Isten áldjon téged Hevesi Sándor Színház! Erre az előadásra az unokáimat is elvinném.

                                                                                                    Nászta Katalin

 Szereposztás:  

Nagy Lajos - Sasvári Sándor m.v. Jászai-díjas 

Sárkány - Besenczi Árpád Jászai-díjas 

Erzsébet királyné - Debrei Zsuzsanna 

Mária - Kovács Virág 

Hedvig - Magyar Cecília 

Zsigmond - Ticz András 

Forgách Balázs - Bot Gábor 

Garai Miklós - Hertelendy Attila 

Horváti - Kovács Martin 

Lackfi István - Kiss Ernő Jászai-díjas 

Delián lovag - Baj László 

Udvari bolond - Farkas Gergő 

Apród - Besenczi Liána 

Őrök: Gombos Sándor, Szilasi Attila

Táncosok:

Cseh Richárd, Bodorkós Marcell/Ludmány Levente, Bödör Alexandra/Molnár Lilla,

Góra Máté, Hecker Kíra, Lugosi Krisztina, Mikita Zsuzsanna Lilla, Markos Dominika/Tuboly Andrea,

Mrakovics Norbert, Tornyos Ervin/Kósa Ruben 

Díszlet: Bényei Miklós

Jelmez: Molnár Gabriella

Koreográfus: Halmi Zoltán

Zenei vezető: Máriás Zsolt

Világítás: Gibárti Tibor 

Ügyelő: Szilasi Attila

Súgó: Kiss Szilvia

Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi

Koreográfus asszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla 

Rendező: Moravetz Levente 

Bemutató: 2024. október 11.