1.
Nem ismerek okosabb népet a székelynél. Lehet, hogy van, de mifelénk ez a nemzet(iség) viseli úgy a lelkét, hogy akit magasságaival nem tud megnyerni, azt lehengerli mindent kiforgató derűjével, amit már nem is akasztófahumornak nevezünk, hanem a világ összes bajára való pirulának.
ha neked a haza, neki az ég
ha neked a világ, neki a menny
ha neked a föld, neki a nap, az ég
nem múlhatod felül
ha neked Isten, neki Csaba királyfi
mi neked szent, neki profán
kiforgatja, ha épp jókedve van
beránt a tréfahalmazba
ki sem látszol
jó vele sírni/nevetni dagonyázva
józan, csavarintos esze
összes problémád orvosolja
frappáns válaszától ketté áll füled
nincs gazdagabb, mint a székely esze tokja
Székely Csaba legújabb színdarabját olvasom, Az igazság gyertyáit. Már az első felvonás ellenállhatatlan kacagásra indít, alig tudom abbahagyni, csodálkozom is magamon - ennyire elgyengültem már? - úgy folyik mindenre a székelyreplika, hogy kapkodom a fejem, ki beszél most, melyik figura? Vissza-visszalapozok a szereposztásra, ki beszél éppen. A második felvonásba is belekezdek, de éjfélkor lecsukódik a szemem, holnapra hagyom. Sejlik, dráma nő a televényből. Gazdag ez a nép meghalásban, túléléstechnikában, nincs még egy ilyen. Szoknom kellett ezt a furcsa kivagyiságot, mindent megvető bátorságot, de villára vételt is, a konok ragaszkodást, vagy istent választó igényességet, megtörni (szégyen!) képtelenséget. Összetapadnak az egymást kioltó indulatok, hogy fékezze egyik a másikat, ha az el akarná emészteni. Egybecsavarodva nyúlnak az égig, leimádkozva a kisajátított istent, kit aztán egymás képébe tolhatnak, nehogy bármelyikük magamagát higgye annak...
Amit Szávai Gézánál (Székely Jeruzsálem) történelmileg tragikusnak, nemzetiségileg megrendítő vakmerőségnek tartok, Székely Csabánál az öröm-bánat keveredés utánozhatatlan bravúrjának látom, ahogy elénk tárja egy falu elárasztása, lakosságának elhurcolása iszonyatának előzményeit. Abszurdnál is abszurdabb, groteszknél is groteszkebb lélek elfacsarodások falrajzait olvasom. A feszes dialógusok szűk replikákkal hatnak rekeszizmaimra, a szerző tévedhetetlen pontossággal céloz a lélek legérzékenyebb részére: amit nem tennél, megteszed, amit sosem akartál, most akarod. Székelynek vagy születni kell, vagy muszájból nagyon köztük élni, hogy valamit is megérts abból a derűből, ami segíti őket egy életen át, friss szemléletet ad nekik, eredetibbet az eredetinél.
Kíváncsian kezdek neki a második felvonásnak. De már most tudom, ember legyen színésztalpán az, aki ezt nem játssza túl, nem rontja el, ellen tud állni a sietségnek, ki tudja várni a közönség nevetését, nem piszkol bele a másik replikájába, kivárja, amíg leesik a tantusz, nem fél attól, hogy megtörik a lendület, mert tudja: a jókedvnek, derűnek, nem mellesleg a jóértelemnek, megvan a maga ritmusa, amit nem órával, hanem szívvel és figyelemmel mérnek. És a kacagásba mindig belevegyül a bánat, ha körömfeketényi, akkor is.
Vajon mennyit hagytak kárba veszni a marosvásárhelyi színészek a feltörő nevetések végének ki nem várása miatt, azzal, hogy azonnal folytatták a színpadi párbeszédet, így lehetetlenné tették a mondatok felének megértését. Mikor tanulják meg a színészek, hogy egymás replikájának HATÁSÁT KI KELL VÁRNI? Hátha ezt legalább Marosvásárhelyen tudják. Merthogy ez a siker záloga.
2024, november 29
2.
Lehet-e vitatkozni egy világszemlélettel, ami évtizedekre meghatározta egy nemzetiség kisebb csoportjának meggyőződését?
Konokfejűnek ismertem meg őket, amit a fejükbe vettek, attól nem tértek el, sőt, vallást csináltak maguknak belőle, mint pld. Csaba királyfi mítosza, ami a nép gyermeklelkületét vetítette ki s előre évszázadokra, meg az ősmagyarság székely eredetének megálmodása, nemzedékek akár jeles képviselőit is beszippantó legeslegeredetibb változata, amitől begőzölt fejűeknek látja őket még a velük együttélő is - mind annak bizonysága meglátásom szerint, hogy az évszázadokon át szenvedő, elnyomott, kiirtani próbált, többször szinte majdnem ki is irtott népcsoport megtalálta (vagy kitalálta) magának azt az eszmét, amitől aztán el nem tért, sőt örökítette s hagyományozza azóta is tovább . Szorgos, kemény, sokszor bikfafejűnek csúfolt nép, akinek sokkal használhatóbb esze van - még ha néha téves irányt is vesz. Mert mi fontosabb annál, mint hogy egységben éljenek, ha már mindenki el akarja pusztítani őket? Nemcsak a távoli, a közelmúlt történelme is ezt bizonyítja. Az úzvölgyi vérengzés, ami máig gyilkos indulatokat generál, a bözödújfalusi falurombolás, ami már a felvilágosodott, felszabadult, testvériség-egyenlőség-szabadság kivívása után történik állami megbízásból (!) béke idején - mind ezt igazolja. Ez a világ nem az, ahol élni hagynak, itt a halálodat már nemcsak kívánják, de tesznek is azért, hogy mihamarabb eltűnj a föld színéről. A székely nép annakidején határvédőnek rendeltetett Magyarország délkeleti részére, és ennek a feladatnak szívvel-lélekkel eleget tett és tesz manapság is, a megváltozott fegyverviselési rendszerben. Ha nem kaszával kapával, hát hitbeli meggyőződéssel.
Szávai Géza könyve az elképesztő abszurditással szembesít, amit egy népcsoport szinte öngyilkos lelkülettel maga választ. Zsidóbbá lesznek a zsidóknál. Mintha szétnézve a világban és keresve valami igazabbat a meséknél, mint Csaba királyfi, vagy az ősteremtés, ahol az első ember is székely volt - nem talál jobbat, erősebbet, tartósabb igazságot a zsidókénál. És ’betér’ zsidónak. A bibliát olvasva tudhatja, hogy ezzel az örök vesztes csapatot választja - de nincs ennél igazabb úgy véli, s ha az Úristen a saját népét mindig kiszabadította, őket is ki fogja. Talán a kereszténység sokszínűsége riasztotta el annak valamelyik felekezetétől őket, nem tudom. De lebilincsel és mélyen megráz, hogy azt az életmódot választja, ami a történelemben - eddig - mindig a vesztesek jövőjét jelentette. Nem hasonlítható semmihez az az eszement bátorság, amivel visszanyúlnak az időszámításunk előtti időkhöz, visszaemelve a jelenbe - holott a törvény szigorát az evangélium Krisztusban betöltötte, kötelező érvényűségét feloldotta. Isten Fiának mondata: nekem sok népem van ebben a városban – elevenedik meg a szombatosokkal. Amit persze az értelem "felvilágosultjai" nem foghatnak fel, eszement őrültségnek tartva ezt a hozzáállást, mégis erősebb minden modern okoskodásnál. Mikor az ész csődöt mond, megszületik a halált megvető bátorság, amivel visszájára fordítják az ellenük irányított támadásokat, mondatokat, helyzeteket. A groteszk azért született, hogy nevetségessé tegye a gyilkoló indulatot. Kihúzza a halál méregfogát, legalábbis egy időre, amíg a felbuggyanó nevetésben el lehet slisszolni, vagy át lehet hangolni a helyzeteket. A mindent is kifejezés ennek a szüleménye. Nem hagyjuk magunkat, de nem erőszakolunk meg senkit. Legalábbis békében. Ha meg harcolni kell, ismerjük istenünket, és meg tudjuk ismertetni veled is, aki nekünk támadsz. Sokféleképpen. Ennek a mentalitásnak remekműve Székely Csaba színdarabja, ami szabadkezet ad színészeknek, rendezőknek, ami a megvalósítást illeti. Így lesz közös munka, közös alkotás, közös a siker.
Színdarabról kritikát nem szokás írni, nem is teszem. A szerző antennái rendkívül érzékenyek, színdarabjainak széleskörű ismertsége és sikere bizonyítja, nem hall félre, nem hallják félre, sőt: felerősíti a hallást, másokat is érzékennyé téve a téma megértésére. Ilyen volt a Semmit se bánok-ja is a Rózsavölgyi Szalonban - és bizonyára a marosvásárhelyi Nemzeti színház mostani bemutatója is ilyen. Nekem működik a darab olvasva is. Az meg a rendező és színészek dolga, hogy megkülönböztesse egymástól a szereplőket. Olvasás közben csak a képzeletemben zajlik az előadás, semmi nem akasztja meg, bármikor szünetet tarthatok, sőt, újrajátszathatom a jelenetet, megismételtethetem a replikákat, csiszolhatok a hozzáállásokon - szabadkezem van. Akár többféleképpen is "eljátszathatom". A képzeletemben nem lesznek zavaró körülmények, szünetet is akkor tarthatok, amikor akarok. Persze, ismerem az élő székely humort, van honnan inspirálódnom.
Jó darab, jó szerző - megtartjuk, szól a mondás.
---
