Tóth Tamás

(1983)

• Kérlek szépen a pályára teljesen véletlenül kerültem –

kezdi Tóth Tamás, akit egészen véletlenül ismertem meg mikor felvételiztem a főiskolára, s a vásárhelyi repülőtéren találkoztunk, épp akkor nevezték ki igazgatónak a vásárhelyi színházhoz. Aztán két év múlva leváltották. Sokszor láttam színpadon. Egyik leggyakrabban vendégszereplő színészünk is, azt hiszem, többször vendégszerepelt Temesváron, Kolozsváron is egyszer, úgy tudom. Miután találtunk egy félig üres öltözőt, csak Hunyadi Laci kollegánk készült benne az Egyenes adás főpróbájára, zavartalanul kezdte mondókáját. Egyáltalán nem vett tudomást a közben ki-be járkáló színészekről. Engem zavart, hogy nem lehetünk négyszemközt, ő valószínűleg tetszelgett magának ebben a szituációban. És folytatja.

• Opera-, énekszakra szerettem volna menni, de egy nagybátyám lebeszélt róla, hogy az nem életpálya, s ha meghűlsz, elveszted a hangod, aztán kész. Így ez elesett. Aztán a katonaság szele is megütött. Akkor, aki érettségizett és nem jutott be sehova, elvitték katonának. Akkor került át a színi ide. Csomafáy* elmesélte mi is az a drámai gyakorlat, s elvitt Senkálszkyhoz, ő volt a bizottság elnöke Kolozsváron. Ez már felvételi után volt, akkor költözött a főiskola. Senkálszky három órát nyaggatott, adott egy témát, meghal az anyád, stb. Másnap elvitt a színházhoz, bemutatott Dellynek, aki behívott a szobájába, azt mondta, csukjam be az ajtót, megfordultam, hogy becsukjam, hát be volt csukva. csak azt akartam látni, mit csinál, mondta. Jól kezdődik, gondoltam. Elmondtam egy szakaszt A nép nevéből s kész. Írt egy levelet Szabó Lajosnak. A pótfelvételi ideje is elmúlt. Elmentem Vásárhelyre. Megkezdődött az év. Bent ültem a bentlakásban, mikor Szabó Lajos bejött: miért nem vagy órán a szaktanácsnál? Delly volt a tanárom két évig. Tizenhaton kezdtük, négyen végeztünk, Balogh Éva, László Károly, Szamosközy László és én*. Harmad-negyedéven Kőműves Nagy Lajos és Gergely Géza voltak a tanáraim. Ők szerettették meg, értették meg velem ezt a pályát, a színházat. Aztán idekerültem Vásárhelyre ’58-ban, é s Delly továbbra nagy figyelemmel kísért, megbeszéltük közösen a dolgokat. Tőle tanultam egy nagyon érdekes dolgot. Lehetőleg mindig, egy új mozdulattal, hanghordozással, öltözékkel, de valamiben különbözzön egyik figura a másiktól. Rájöttem, hogy a karakterszerepeket szeretem, tulajdonképpen ezek az én kedvenceim. Izgalmas feladatok is voltak. *Fríncu a Lázból, Joe, a pocakos O’Neill: Hosszú az út hazáig-című darabjából, Ludas Matyi, aztán a Kis pokolban én voltam a férj. Ez azért volt érdekes, mert három korosztályt kellett felsorakoztatni, 30, 55-60 és 75-80 éves volt rendre a figura. Ilyen kedves emlék volt még a Petúr Temesváron. Vagy Schiller Don Carlosából Domingó. Nagyon sokat játsztam. Ezek mind olyan szerepek voltak, amelyek fejlesztették az ember alakító készségét. Ezeknek az eljátszásával az volt az érzésem, hogy egy lépéssel előbbre is léptem, mert olyan kvalitásokat kért az alkotó színésztől, amelyek pillérei a következő darab szerepének a megformálására. Én inkább vizuális típus vagyok. Ha kell egy figurához kellék, vagy öltözet, akkor lehetőleg idejében végigjárom a kelléktárat, idejében beszerzem, hogy azok is hozzám nőjenek a szerep kapcsán.

Fel s alá járkál az öltözőben, időnként felteszi egyik lábát a székre.

• Mi a színész mindenkori feladata?
• Hogy nevelje a közönséget. Ez alatt nem csak azt értem, hogy olyan tartalmú darabok legyenek, amelyek egyúttal a színésznek is fejlődést jelentsenek, hanem a néző ízlésének a fejlesztéséhez is hozzájáruljanak. A fő cél, hogy nevelve szórakoztasson, s minél több közönséget is vonzzon. Ez a rengeteg „izmus”, ami beütött a színházi életbe, ezek mögött is ott kell legyen az igaz, őszinte színjátszás. El lehet mondani fejállásban is a szöveget, ha meggyőző tud lenni. A színháznak az is a célja kellene legyen, pláne ma, amikor olyan gyors ritmusban élünk, hogy ne csak a közönség eszére, hanem az érzelmekre is hasson.
• Mondj két példát erre a két végletre.
• A szerelem Harag víziójában kitűnő előadás volt, de abszolút az észre hatott. Újszerűt kapott a közönség. A szónak volt fő hatása. A másik a Cifra nyomorúság, realistábban játszott darab, itt van bútorzat, stb. Mindkettő nemes értékű, de más izmust képvisel.
• Nem tartod középszerűnek a színjátszásunkat?
• Ha Európához mérném magunkat – bár sokat nem ismerhetek, nem járhatok – a lengyel, angol, német színházhoz képest el vagyunk maradva. Bukaresthez képest is. Mi sajnos egy kissé még mindig gyerekcipőben járunk. Ehhez hozzájárul az is, hogy rendezők dolgában elég rosszul állunk. A sok izmus az angol színházban is megcsappantotta a közönséget. Visszatértek a realista színjátszásra – Csehovot játszanak például -, s azóta nagyobb lett a látogatottság. Annak idején Brook színháza egy modernebb változata volt a színháznak, de őszinte volt és igaz. Akkor láttunk először bőrruhákat, a külső zenei effektusok is más érzést váltottak ki az emberből.
• Azon nem múlik egy előadás sikere, hogy áll hozzá a színész?
• Feltétlenül kötelessége szívvel-lélekkel hozzáállni azokhoz a darabokhoz, amiben játszik. Van, aki mesterségnek nézi. A rendezőtől sok függ. Harag például meg tudja szerettetni és el tudja fogadtatni a színészekkel a nem zseniális darabot is. A rendezőtől függ a színész pálya- és darabok iránti szeretete.
• Miért nem lehet őszinte a színész?
• Arra jöttem rá, hogy a színházban a túl nagy és gyakori őszinteség nem vezet jóra. Bizonyos szempontból olyannak kell lenned: mindent magadnak, semmit másnak. Általában mindig azok vannak fent, azokat ismerik el, akik jobban tudnak pofázni. Van, aki tud ilyen lenni, van, aki nem. Ebből fakad az is, ki mennyire lehet őszinte. Mert ha megmondom a színésznek, vagy a rendezőnek, hogy apám, rossz vagy, a másik már nem tartja érdemesnek tárgyalni veled. Ezért fél attól, hogy megkérdezze a kollega véleményét, vagy elmondja, mert ettől függ, hogy játszol-e egy darabban, a kollegák jó szemmel néznek rád vagy sem.
• Lehet-e megkülönböztetni egymástól színészi szerep-megközelítéseket? Minősíti-e a színészt és az alakítását az, ahogyan dolgozik?
• Mérvadó. Aki hivatásnak veszi, nem mesterségnek, akkor ahhoz méltónak kell lenni. Nem ács-, asztalos-, kazánkovácsmunka. Az tíz éven keresztül ugyanazt csinálja. A színésznek sokkal nagyobb lehetősége van, sokkal több izgalmas, az életből ellesett figurát kell megformálnia. Furcsa ez. Vannak olyan színészek, aki x rendezővel nem dolgoznak. Ezért az a rendező esetleg, hogy az illető színész ne utasítsa vissza, ki se osztja. Ki milyen hierarchiához tartozik a színházon belül, annak megfelelően nyilatkozik, hogy ezzel vagy azzal szeretek dolgozni…
• Milyen rendezővel jó dolgozni?
• Akik tudják, értik a darabot, elősegítik a munkafolyamatban az ötleteket, tippeket, mi pedig megpróbálunk minél többet kihozni belőle. Harag, Dan Micu, Teodorescu* a jiddis színháztól, Tompa régen – velük dolgoztam jól.
• Változott-e a színházeszmény mióta végeztél? Milyen a fiatalok és idősebbek hozzáállása ilyen szempontból?
• Nincs köztünk nézeteltérés. A fiataloknál az a probléma, hogy nincsenek tisztában az íratlan törvényekkel. Például, hogy egy órával előadás előtt be kell jönni, hogy nem kiabálunk az öltözőkben stb. Máskülönben nincs probléma. A normarendszer bevezetése óta mindenki játszik. Aztán, hogy mit, ezért vannak az aggályok, ez előfordulhat és joggal. De én se játsztam főszerepeket 1-2-3 éves színészként, előbb kis szerepek jöttek, aztán a nagyobbak. Tompa elvtárs* volt akkor az igazgató, csak annyit kértem tőle, hogy játszasson, s ő játszatott, le nem szakadtam a színpadról. Nem is árt az a színésznek, ha mindenfajta szerepet játszik és sokat. Volt, amikor nyolc darabban is benne voltam. Huszonhat év után, ötvenfelé az ember már nem kíván mind az öt bemutatóban részt venni. Elég, ha egy nagyot és egy kisebbet játszik, hogy a fejlődés biztosítva legyen. A lexikonban nem szerepel az a 150-200 szerep, amit játsztam. Rengeteget játsztam.
• Mennyire tartod manipuláltnak a közönség ízlését? Mennyire felelős a színház a közönségért?
• Ez egy eléggé kétélű fegyver. Például a mi színházunk esetében. Itt van a tegnap esti előadás, a Guga. Nem jött a közönség. A bérletesek sem. A Cifra nyomorúságra zsúfolt házak vannak. Nem tudom, kinek van igaza. Az Év végi négykezes nagyon rossz darab, az előadás is az volt, s a közönség zabálta. Mert vígjáték volt, mert aktuális volt.
• Nem szokott le a művészi színvonalról?
• Leszokott a művészi igényességről, az egyszerűbb humor és érzelem keresése fogja meg. Ebben a rohanó időben, ha a darab két és fél óra, már mocorognak a nézőtéren. Három órás előadást már nem bírnak ki. Valószínű ez a rohanás az oka. Átálltak. Ha mi művészi igényességgel tudtuk volna nevelni valószínű az ízlésük is igényesebb lenne. Kisebbek a rendezői kvalitások. A nagy Székely színház akkora fegyvertény volt, országos viszonylatban az elsők között volt a színház. És a közönség is. Valószínű, azon nevelkedve még mindig ezt várja… A közönség különben is furcsa. Az Év végi négykezes például Kolozsváron már a premieren megbukik. Itt 60-80 előadást játszunk belőle. Minden színházat óriási lelkesedéssel fogad. Az Ivánnak otthon (Kolozsváron) nincs közönsége, itt óriási sikere volt. Más a közönségünk. Hálás és jó.
• Hogyan teljesíti a kritika a feladatát?
• Úgy tartanám helyesnek, ha azt kritizálná, amit lát, megírná a jó és rossz pontjait, a színészt is helyesebb útra vinné. Ne a darabot elemezze s a végén egy fél hasábban megemlít minket is. Ez nem segíti sem a színházat, se a színészt. Ebből fakadnak a haragok kritikus és színész között. Pesten például a kritikus megnézi a főpróbát is, a bemutatót is, ami különben rengeteg drukkal jár, ez az első kontaktus a közönséggel. Megnézheti egy főpróbán, mert vizionáláskor még nincs kész. Ebből kellene kiindulni. A színészeket kellene kritizálni.
• Van szerepálmod? Mitől szeretsz meg egy szerepet?
• Nincs szerepálmom. Amit játszom, szívvel-lélekkel próbálom megvalósítani. Hogy mennyire sikerül, más dönti el. Van jó és rossz szerep. Nem kis és nagy szerep van. A rossz szerepet is úgy kell megfogalmazni, hogy mindent próbáljon belesűríteni, hogy a közönség ne vegye észre a szerep hiányosságait.
• A színházi erkölcsről mi a véleményed?
• Furcsa lény a színész. Ugyanolyan emberkinézése van, mint a fűszeresnek, bádogosnak, mérnöknek, csak valahogy a lelki beállítottsága nem mérhető le ugyanúgy, mint a civileké. Borzasztó érzékeny és durva tud lenni. És külső hatások nagyon befolyásolják a hangulatát, idegállapotát, mivel saját eszköze a lelke… Azt hiszem mégis csak más, mint egy civil.
• Több minden megbocsátható neki?
• Részben.
• Arról, hogy egy szerepet hogy kellene megcsinálni, szoktatok beszélni?
• Régebb. Ilyen volt Delly, Lohinszky, de ezek lassan elmaradtak. Delly meghalt, Loha* meg elkezdte mutogatni az oroszlánkörmeit s elmaradtak ezek a beszélgetések. Nekem a rendező a munkatársam. S a feleségem, akivel megbeszéljük az adott figurát. Általában kívülről látom meg a szerepeket. Ehhez keresem a gesztusokat, stb.
• Ez nem a Sztanyiszlavszkij módszer
• Elképzelem magam előtt, ellopom az életben látott figurákból.
• Példaképeid voltak?
• Delly, akitől rengeteget tanultam, hogy rendes, precíz legyek a szakmában. Színházszeretetben, tiszteletben Kovács György volt a példám. Szeretem Jean Gabin-t.
• Mit nevezel színészi intelligenciának?
• Amikor egy színész megkap egy szerepet, egyszer kell tudjon járni, beszélni, mozogni, gesztikulálni. Kell tudjon beszélni a szerepről, a korról, szituációkról, szerzőről. Ha ezeket tudja, lehet színészi intelligenciáról beszélni.
• Más a játékintelligencia?
• Vannak őstehetségek, mint például Andrássy Marci* volt. Hallatlan játékintelligenciája volt, ösztönös színész volt, ráérzett a dolgokra, a rendező jól tudta vezetni, zseniálisan ötvözte magába a rendezői utasításokat. A játékkal, kifejező eszközeivel el tudta hitetni, hogy színészintelligenciája is van. Az igazság az, hogy csak játékintelligenciája volt.
• Te ösztönös is vagy?
• Sok bennem az ösztönösség, de egy csomó tudatosság is van, a kettő keveréke vagyok.
• Mi okozhat fásultságot egy színháznál?
• A színházban erről nem lehet szó. A közönséget szórakoztatni, nevelni kell, és fenn is kell tartsa magát a színház. A színész két esetben fásulhat el, ha túl van használva, nem tud újat nyújtani, egyik darabból ki a másikba be, nem tud foglalkozni s fejlődni, hogy kiadja magából, a mi benne van. Az agya sem tud úgy dolgozni, hogy újat adjon. Egy bizonyos kor után nem szabad mindenre felhasználni és mindenbe beletenni. Meg kell nézni milyen kaliberű és mire tudnám felhasználni, hogy ő is jól érezze magát s a közönség is. A másik eset, amikor nem foglalkoztatják. Eltelik egy-két év, próbál cirkuszolni s utána három év múlva belefásul, lassan belesüllyed a nincstelenségbe, s azt mondja, lesz, ahogy lesz, a fizetésemet megkapjam s kész. Veszélyes ez is, az is.
• A vidékiségről hogy vélekedsz?
• Nagyon megérződik a színházi produkción. Azon is múlik, hogy nem kap annyi szubvenciót a színház, a rendezők nem járkálnak, nincs lehetőségük átömlesztésre, fejlődni, az irodalmi titkárság annyira tehetetlen, hogy nem tudnak darabokkal jönni (fehér valuta, rubel, forint – az aranyvaluta a dollár) megköti a színházak kezét, ezért aztán olyan darabokhoz nyúlnak, amelyek a világirodalomban fennforgó, érdekes darabok, mint például Pesten, vagy Bukarestben.
• Amit Bukarestben játszanak, itt is lehet.
• Nem lehet. Régebb felvittek Bukarestbe hogy színházat láss. Most? Menj fel, ha bírod anyagilag, s kérdés, hogy kapsz-e szobát?
• Hobbyd van? Hogy lássam, milyen ember vagy.
• Sokféle dolog érdekelt. Énekeltem, sportoltam, rádióztam, nagyon szerettem a bélyeggyűjtést – ezek lassan elmaradtak. A nagy hobbym a fiam, az ő élete. Hogy az ő életén keresztül lássam a folytatást, ami tovább viszi az életem.

Lejegyezte: Nászta Katalin

Jegyzetek:

*Csomafáy Ferenc erdélyi magyar újságíró és fotóművész.

*Horea Lovinescu: A láz – rendező – Anatol Constantin

*Loha – Lohinszky Lóránd színművész

* Andrási Márton (Almásmálom, 1912. június 4. – Kolozsvár, 1975. január 23.) magyar színész.