2009. január 06. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Jaj, jaj, jaj! Miért ilyen süketek az én tesóim? Hogy nem érdekli őket az igazság? Nem hiszem, hogy elég az, amit egy, vagy két emberen keresztül kapnak egy héten egyszer! Hogy nem olvasnak? Hogy nem beszélik meg, amit olvasnak? Hogy nem cserélik ki a véleményüket, hitüket? Hogy nem élnek ezzel a parancsával Istennek? Ehh!

Ma olvastam:

"Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint Ő van, úgy vagyunk mi is e világban. A szeretetben nincsen félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben." 1János 4:17-18

A világ a mindennapos gondok, teendők, próbák, kísértések, istentelen gondolatok, befolyások, színtere, harc az életért, az életben boldogulásért, a segíteni tudásért egy másik emberrel, a véleményért az elmondásáért, megtartásáért, s hogy szeretetben maradj akkor is, ha nem szeretnek. Ez a hit harca, és ehhez ad győzelmet az Úr Jézus az ő kereszthalála által.

Azonosulj azzal, amit az Úr állít az Igében. Ez hangzott el vasárnap az istentiszteleten. Akkor? Mi az, hogy kitörlik egyik-másik ember véleményét a hozzászólások közül, anélkül, hogy azt megbeszélnék, megvitatnák? Mi ez, ha nem "szellemi terrorizmus"?

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr16860808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása