Ez a levél arról szól, mennyire szívén viseli Pál ezt a gyülekezetet. De meg van arra a szabadsága minden prédikátornak, hogy ha akarja közölje, ha nem akarja, ne közölje a saját lelkét is a hívőkkel. Hirdetheti csupán az evangéliumot is.

Ez józanságra int engem, hogy ne legyenek elvárásaim ezen a téren.

A levél arra is felhívja a figyelmet, hogy szorongattatásnak lesznek kitéve a hívők. Erre rendeltettünk. Az emberektől, saját honfitársainktól fogunk üldöztetni, szenvedni.

És vissza-vissza mennek, megnézni, milyen hitben, állapotban vannak, hogy buzdítsák őket, hogy tartsanak ki.

Arról is szól ez a levél, hogy az Úr azokért jön vissza, akik szentségben, feddhetetlenül élnek. És nem szégyell dicsekedni a saját fáradozásaikkal, bajlakodásaikkal, amit a hívőkké lett emberekért cselekedtek.

Ír a hit munkájáról, amire emlékeznek, és ír arról, hogy ők, a megtértek az ő örömük és dicsőségük.

A kulcsüzenete ennek a levélnek: kitartás a szenvedésben, szentségben való járás.

És leírja, mik a dolgaink:

Inteni a rendetleneket, bátorítani a félelmes szívűeket, gyámolítani az erőtleneket, türelmesnek lenni mindenkivel, nem fizetni rosszal a rosszért, jóra törekedni mindenki iránt, mindig örülni, szüntelen imádkozni, mindenben hálát adni, a Szellemet meg nem oltani, a prófétálást meg nem vetni, mindent megpróbálni, a jót megtartani, tartózkodni attól, ami gonosznak tűnik, egész valónkat feddhetetlenül, szentségben őrizni, az Úrral.

Egyértelmű, hogy nem járhatunk bűnben, hogy meg kell vizsgálnunk, mi a jó, mi a rossz, hogy felelősek vagyunk egymásért, hogy nem nézhetjük el a gonoszt, hogy akkor lehet megkülönböztetett szeretettel lenni az előljárók iránt, ha betöltik az ige irántuk támasztott követelményeit, hogy igazán kell prédikálni az igét, nem elhallgatva belőle a"sót", és hogy nem kerülhető el az a fajta szenvedés, amit azoktól az emberektől szenvedünk, akik nem fogadják el az evangéliumot, akik Istennek ellenségei, és Istennek NEM TETSZENEK. Vigasztalódásunk abban van, hogy az Úr visszajön értünk. És elvisz magával, HA SZENTSÉGBEN, FEDDHETETLENSÉGBEN TALÁL.

Intés ez mindannyiunknak.

Nem takarhatjuk el örömünkkel a bűnt, a szentségtelenséget, a gőgöt, a paráználkodást, a gyávaságot, stb.

Ők is vettek maguknak bátorságot az Úrban, hogy hirdethessék az evangéliumot, annak ellenére, hogy üldözték őket. De szentségben kellett élniük, hogy hiteles legyen az örömhír-hirdetésük.