Egyre jobban csodálom azokat az alkotókat, akiknek úgy kellett alkotniuk, hogy senki nem értette meg őket. És mégsem hagyták abba. Ebben csak egyetlen személy volt, aki felülmúlta őket: maga az Úr Jézus Krisztus, aki a maga teljességéből és az Atya teljességéből osztotta meg mindenét velünk, mégis, azt kellett nap mint nap átélnie, hogy alig-alig értenek belőle valamicskét. És mégsem adta fel... egészen a kereszthalálig.
Ez ad erőt nekem is, és figyelmeztet, hogy nem vagyok egyedül!
És mindezt azért írom most, mert nagyon átéltem mostanában, mennyire behatárol az a közeg, amiben létezem, vagy alkotok. És nem az én hitemen múlik mindig, hanem a fogadó vagy fogadó-képtelen közegen.