A gyülekezetet ma Isten kegyelmével kapcsolatban csapják be leginkább. A kegyelem teljes mértékben az Adó jellemétől és természetétől függ, nem az elfogadó jellemétől és természetétől. „Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztessenek” (Zsid. 12:15). A lelket fokozottan őrizni kell a kegyelem ezen területén. Még a bibliai elveket sem szabad a kegyelem fölé emelni. Minden tannak a kegyelem uralma alá kell esnie azért, hogy működésében hatékony legyen. Ha egy bizonyos igazságot elválasztunk a kegyelemtől, többé nem az evangéliumot hirdetjük.

Amikor ítélkezünk, kritizálunk, visszavágunk, diktálunk és törvénykezünk mások felett ahelyett, hogy elfogadnánk Krisztus kiontott vérét Isten válaszaként a bűnre, a kegyelem Szellemének ellenére cselekszünk. Isten szemében egyetlen áldozaton keresztül szenteltettünk meg és váltunk tökéletesekké. A bűnök bocsánatának egyetlen feltétele a vér kiontása. Azt hinni, hogy a visszaesett állapot egy megváltott lelket elveszetté tehet, Isten teljes körű gondoskodásának alábecsülése, és az ember természetének félreértése. Isten legszigorúbb fegyelmezését azok számára tartogatja, akik nem veszik komolyan az egyetlen áldozatot. Minden szent parancs, amely Istentől ered egyedül Isten saját életével tölthető be.

A kegyelem teológiája: Bocsáss meg, ember vagyok című tanításból idézet az előbbi két bekezdés.

Uram, ettől térek el mindig, amikor nem Te cselekszel bennem, hanem én, aki már halott vagyok, próbál valamit, Nélküled.

Akkor szabadulok fel, amikor átélem újból hogy senki vagyok... és te felemelsz!