Azokból lesznek ilyenek, akik lusták az igazságot keresni, és megelégesznek valami rész-igazsággal. Ilyenek voltak a farizeusok is. Pedig az Úr nekik is adott kijelentést ráadásul a mennyek országáról! Mikor a halottak feltámadásáról kérdezték őt a sadduczeusok, nekik mondta:

" E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak, de akik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak, mert meg sem halhatnak többé, mert hasonlók az angyalokhoz, és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadás fiai." Lukács 20:34/b-36.

Méltókká tétetünk, el kell vennünk mégis a mennyei világot és a halálból való feltámadást.

És erre az Ige ad felhatalmazást.A férj, ha hitetlen, a feleség magaviselete nyerheti meg őt.

És bizony erőszakkal (kitartással,állhatatossággal) kell küzdeni a mennyek országáért. Amit - mint valóságot és lehetőséget - ingyen kaptunk, de el kell vennünk, hittel, mégis.

Ezért ki lehet bírni itt a földön mindent, és hitben lehet maradni annak ellenére, hogy nincs jó dolgunk. Sőt, legyünk olyanok, mint azok a szolgák, akiket az Úr küldött a szőlőjébe, hogy ha meg is ölnek minket - de végezzük el a ránk bízott feladatot.

Mert mi sem vagyunk egyedül, és nagyobb van velünk, maga az Úr, az Ő Szent Szellemével, az Igével, minden fegyverével, minden áldásával, erejével, hatalmával.

A megtérés folytonos visszatérést jelent az "elsőhöz". Ahhoz, amit az Úr mondott. És szorgalmasan kell keresni, kutatni az igazságot, akkor megértjük az Úrnak útját. Mint kincseket kell kutatni azt. Ezt írja a Példabeszédekben. És a szorgalmasságra hív már Mózes könyvében is az Úr bennünket, mikor az áldásokról beszél. Őt kell keresnünk, az Igazságot kell keresnünk, mert csak az Igazság, azaz Ő, az Úr tud megnyugtatni bennünket. Ha megelégszünk a kevesebbel, nem fogjuk meglátni Őt.

És ehhez kell használnunk az értelmünket, de nagyon! Mert ha megértettünk valamit, és elhisszük a szívünkkel is, akkor nem az érzelmek hüppedős talaján fogunk egyensúlyozni, hanem a Kősziklán állhatunk. Aki készségesen adja - láthattuk, még a képmutatóknak is - a kijelentését. De nem szabad megelégednünk ezzel az egy kijelentéssel, mint a farizeusok, és így váltal bálványimádókká, vallásosakká, mert megelégedtek azzal, amit ők tudtak. A kijelentései nyomán tovább kell keresnünk Őt magát. És hol az az ember, aki már mindent ismer Belőle? Nincs ilyen! Ezért hát jobb, ha meghajolunk egymás istenismeretei előtt, hogy megérthessük, felfoghassuk, amit másnak adott az Úr önmagából, és megoszthatjuk vele, amit mi kaptunk Tőle. És még ekkor sem leszünk minden kijelentésnek a birtokában.

Tudom, hogy sokan tudjuk ezt. Mégis megrekedünk sokszor, mert valamelyikünk bedugul, és fogadóképtelenné válik a másikon keresztül érkező "ajándékra". Elvallásosodunk.