2011.01.01. „… hogy magam, valamiképpen méltatlanná ne váljak…”

„…valljátok meg egymásnak bűneiteket, hogy meggyógyuljatok…”

„Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mibennünk.”

„Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük Őt, és az Ő igéje nincsen mibennünk.”

„… az Isten világosság, és nincsen Őbenne semmi sötétség.”

„Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk, hazudunk és nem az igazságot cselekesszük.”

„Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”

„Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert az ő cselekedeteik gonoszak valának. Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek; Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.”

„… mint világosság fiai, úgy járjatok.”

„… minden, ami napvilágra jön, világosság.”

2011.01.02.

Mit utál és gyűlöl az Úr?

- a kevély szemeket

- a hazug nyelvet

- az ártatlan vért ontó kezeket

- az álnok gondolatokat forraló elmét

- a gonoszra sietséggel futó lábakat

- a hazugságlehelő hamis tanukat

- és azokat, akik háborúságot szereznek az atyafiak között.

Miről ismerszik meg, aki ilyen?

- hunyorgat szemeivel

- lábaival is szól

- ujjaival jelt ad

Az ilyen haszontalan, hamis, álnok szájú, álnok szívű, mindig gonoszt forral, háborúságot indít. Ennek hirtelen jön el az ő nyomorúsága, gyorsan megrontatik, s nem lesz gyógyulása.

Ezek az ószövetség igéi, a Példabeszédek 6. fejezetéből.

2011.01.03.

„Ez a világ elmúlik, s annak minden kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, az megmarad örökké.”

Ez Isten Igéje.

A demokrácia egy fuldokló kísérlet, hogy az emberiség saját kezébe vegye a sorsát.

Nem megy.

Mi, most 50-60-asok egy uralkodó rendszerből jövünk (Kádár-Ceausescu), ahol korlátokat szabtak, erős diktatúrát alkalmaztak velünk szemben. Megtanultunk félni.

Aztán jött a „szabadság”, amivel próbáltunk élni. De nem tudtunk. Nem voltak régi korlátok, azok nélkül nem ismertük a „járást” – és nem félni sem mertünk.

A hirtelen szabadság megszédített. És összevissza rohangáltunk, éltünk, miközben nem állítottunk fel olyan szabályrendszert, amihez igazodhatnánk. Utáltuk a törvényeket, mert azok fosztottak meg a szabadságtól, amivel viszont élni nem tudtunk. Rájöttünk, hogy kell nekünk az erős, mindent tudó apuka-állam, aki kordában tartja a dolgokat, életünket. Hogy aztán lehessen lázadni ellene, kordonokat bontani, stb.

Vágyjuk a törvények tiszteletét, de rugdosódunk ellene. Szeretnénk szabadok lenni, de nem tudunk élni vele. A másik szabadsága minket korlátoz. Egymás javára nem, csak egymás terhére tudunk élni.

S akkor megnyílik az út az erős kéznek. Aki majd elintézi helyettünk, amire mi képtelenek voltunk. És elfogadjuk az új zsarnokot kritikátlanul, aki először is a szánkat fogja be. Hogy ne kiabálhassunk. Sőt. Örüljünk is neki. Minden zsarnoknak ez a tulajdonsága: elnémít, kussoltat, a magáét fújja. Neked nem lehet véleményed.

Évek óta készült ez a szemünk előtt. Ahogy nem hallgattuk meg a másikat, belevágtunk a szavába, elküldtük melegebb éghajlatra, csak mert nem úgy gondolta, mint mi. Holott, ha átgondoltuk volna, amit mondani akart, előbbre lennénk.

Milyen igaz Isten Igéje, aki pont erre buzdít: hogy egyikünk se legyen ilyen értelemben „nagyobb” a másiknál, hogy ne felelj, amíg meg nem értetted a másikat, és hát Ő ad nekünk útmutatást, amihez igazodva jó dolgunk lehetne.

De az Isten valódi ismerete nélkül, csak a tudással, ölünk, mert a Szellem az, aki-ami megelevenít. A Szent Lélek, aki emészthetővé teszi számunkra az Igét. Megismertet az élettel, aki maga Isten, aki maga az Út, akinek neve: Jézus Krisztus.

Legyetek egy értelemben – mondja. De hát az ember vak. Süket. És kőből van a szíve. És csak igazságot akar szolgáltatni, még mielőtt értene is. Nincs bölcsessége, mint Salamonnak, aki azt Istentől kapta. Mert csak Isten bölcsességével élhetnénk jól e világon.

Érthetnénk e világban zajló dolgokat. Tudhatnánk, hogy minden elmúlik, csupán Isten Igéje örök, és akik e szerint élnek.

Lehet véleményünk, vélekedésünk, de mindent Isten Igéjének fényében kell megvizsgálni. Mi az indítéka annak, amit gondolunk? Milyen tőről fakad, mi a célunk vele?

Én érteni akarom ezt a világot, és érteni benne Isten akaratát velünk kapcsolatban. Bírni akarom Isten kegyelmét, élni hatalmával, ami a Benne való hit segítségével legyőzi ezt a világot. Annak minden kívánságával együtt.

Mennyire igaz, mikor Isten azt mondja: kerülni kell azokat, akik a kegyesség látszatával élnek, de a szívük távol van Istentől! Mint a rákfekély, megfertőzik a környezetüket. Álnokság van a szívükben, mert gyávák voltak az élethez, ezért a gyengeség mögé bújva lövöldözik mérgezett nyílként szavaikat. És őket tápláljuk, gondozzuk, melengetjük keblünkön, mint kígyókat, akik végül halálos marással kiirtanak minket.

Kerülni kell ezeket. Ezért mondja az Írás: légy inkább hideg vagy forró, de soha ne langyos. Mert aki langyos, az önmagát félti, nem meri vállalni a szívét, a benne dúló háborgást erőszakkal lefojtja, és így az igazságtól is szabad lesz. Rabja marad önnön gyávaságának.

Ez az áruló természete. Ilyenné válik, aki nem áll se ide, se oda, mindenki kapcája, lábtörlője lesz.

Az igazak pedig, mint az ifjú oroszlán, bátrak!

És a hívők sem erre buzdítják egymást, hanem a megalkuvó hitre, az elviselésre. De a szenvedés, az elviselés azután jön, hogy kiálltál az igazságért! És amit ezért kapsz, azt el kell tudnod szenvedni.

Csak ne feledkezzünk el arról, a sokáig tartó szenvedésben, hogy az igazságért álltunk ki valamikor, és ezért szenvedünk. Ha ugyan szenvedünk még, és nem nyugodtunk inkább bele a körülményekbe…!!!

És az 50-60-asok értik a régi-új szelek változásait, és újból félni kezdenek azok, akik annakidején szabadságra vágyva kiharcolták a demokráciát. És újból embert próbáló időszak következik, amikor megtanulhatnak a gyávák is bátornak lenni, és a bátrak még beszerezhetik a bölcsességet is mellé – hogy valóban élni tudjanak a szabadsággal, amire Isten hívta el az ő népét.

De lesznek-vannak olyanok, akik, amikor a diktatúra alatt gyávák voltak, most az újjászerveződő hatalom láttán örülnek, mert a régi, ifjúkori, kommunista atyáskodás levegőjét érzik, és azt hiszik, azt akarják hinni, hogy jobb lesz. Csak közben eltelt egy életnyi idő, a gyerek felnőtt és nem tanult meg sem bátornak, sem bölcsnek lenni.

Hát nyakló nélkül rohan a bólogató Jánosok vesztébe, a meghunyászkodók vágóhídjára, és nem veszi észre, csont nélkül benyeli az „új idők” legmérgezettebb eledelét, isteníteni fogja az Antikrisztust, aki magát megváltónak hirdeti.

De az értelmesek fénylenek, s bár elhullanak közülük sokan, mégis sokakat a világosságra visznek.

A halló fülűeket.