Van szomorúság, ami Istentől való. Számtalan embere szomorkodott különböző dolgok miatt. Utána lehet nézni a Bibliában. Sőt, van olyan szomorúság, ami Istenhez vezet! Ezt is meg lehet keresni. 

Szomorú az én szívem is. Hajtanak a gyülekezetben, hogy hozz, hozz embereket. Miközben azok sem maradnak meg, akik idejöttek valamikor. Miért is? Mert Istent nem lehet kisajátítani egy gyülekezetnek sem. Vagy lakik benned Istenből annyi, amennyi elegendő a másik embernek is, hogy épp tőled akarjon megtudni Róla valamit, vagy elmegy máshova. És ha épp tőled hallott Róla először, de a te ismereted kevésnek bizonyul számára, tovább megy. 

Azért nem fog megtérni senki, hogy miután megtért a te elképzeléseid szerint a te korholásod és vesszőzésed szenvedje utána minden alkalommal. Mert szenvedésre hívott minket el, de nem arra, amit egy pásztor gyakorol a nemrég jött és megtért "gyermekekkel" szemben, azt követelve tőlük, hogy vegyék fel a kardot, mikor még tejjel táplálkozhatnak csupán. Akiknek meg már a kard való, azokat sereghajtónak hátraküldi. Gyilkos merénylet ez Isten népe ellen. 

És elhangzott: szinte mindegy, hogy idejössz vagy egy jóshoz fordulsz, ha nem teszed meg azt, amit Isten rád bízott.

Hát az is bolond, aki ezután idejár.