Minden egyes mondat mellé, amit panaszképp írtam az életemről, melléírhatom: de ezt az Úr Jézus vére festette fehérre. Mint egy film negatívján, ahol az alakok felismerhetetlenek, és a háttér is - az életünk, életem igazi jelentése Krisztusban tűnik elő, válik láthatóvá, érthetővé. Amit ebben a földi életben negatívumként élek meg, az Őbenne tökéletesen érthető, látható és fényes. Nem tudom mi dolgom lesz a mennyben azonkívül, hogy Őt  fogom akadálytalanul imádni, dicsőíteni, de azt sejtem, amit itt kell átélnem a földön valamiképpen a mennyei személyiségem formálódását segíti. Dereng valami. Kezd a látásom kitisztulni.

Nyomorult kísérlet minden földi dicsőítés, de valami ízelítőt kapunk belőle, mikor egy csodálatos zenemű egy rendkívüli művész előadásában megszólal, és a szívünk, szellemünk, a lényünk, a lelkünk, az a részünk, amit meg sem tudunk pontosan nevezni - beleúszik a zenébe, az érzésbe, a dalba. Lehet kidekázni a részeinket, szeletekre bontani, vágni emberi mivoltunkat, hogy miből állunk, hogyan tevődünk össze, melyik részünk érti, hallja meg Isten Szavát - de mégsem sikerül igazán. Az, aki teremtett megragadja egész valónkat.

Az értelmet, a tehetséget, az elmét, az észt, a tudást magasztalja Ayn Rand a Veszett világ c. több mint ezer oldalas művében, mialatt a főhősnő, de az összes többi is attól válik élő, érző lénnyé, hogy érez is, szeret is, szenved is, hogy nem csak gondolkodik. A történet akkor válik sodróvá, a John Galt beszéde is attól izzik, hogy szenvedélyesen szereti az értelmes létet, a nőt, amit egész valójával kíván, mert hasonló hozzá. A szeretet, az érzés, a szenvedély, ami lázba hozza, megtermékenyíti az értelmet, amitől szárnyra kap a tehetség és alkotni tud. A szeretet, ami meg akarja menteni a világot. Hiába objektív, hiába akar objektív lenni, filozófusként az író, az erőfeszítés, amivel objektív akar maradni abból az elsöprő szenvedélyből, szeretetből fakad, amivel a világot akarja megmenteni. Az egész könyve arról tesz bizonyságot, hogy annyira szereti ezt a világot, hogy nem akarja, hogy teljesen elpusztuljon. És mivel nem lát csak részlegesen, és a kereszténység rossz hozzáállásából azt szűri le, hogy nincs Isten, maga próbálja kitalálni, hogyan lehetne megmenteni a világot.

Ha megértenénk, mit tett Jézus Krisztus, ha felfognánk mire szabadított fel, akkor nem lenne ilyen béna, tehetetlen társadalom a kereszténységé, - akkor mernénk cselekedni. Hiszen maga Pál apostol mondta: minden szabad nekem, csak nem minden használ. Minden a tiétek.

Ha az elvet megértenénk, és ha nem félnénk attól, hogy elrontjuk, amit lehetetlen, mert maga Krisztus a garanciánk, hogy nem lehet, - akkor nem a világvége várás, nem a rémisztgetés, hanem annak a jövőnek a szeretete lenne a mozgatórugója minden tettünknek, amit Ő ígért nekünk.

Nem zárnánk magunkat különböző közösségekbe. Nem határolódnánk el egymástól Isten nevében.