Egyre inkább összemosódik minden. Ami fehér, az fekete lesz, és fordítva. Jónak mondják a rosszat és vice versa.

Hol kezdődött? Hogy indul meg ez a szörnyű folyamat?

Azt hiszem akkor, amikor az első hazugságnál nem kiáltunk fel. hanem arra várunk, majd rájön magától is. Hát nem jön rá. Azt írta valaki, hogy az udvariaskodás nem használ semmit. A jó modor elleplezi a hiányosságokat. Csak az igazság légkörében lehet érvényessége. Az pedig fáj, tehát nem kell.

Áh! már gondolkodni sem érdemes. Valaki úgyis keresztbegondolja. És át. Már semmi sem az, ami. Valami más. Amitől kifordul az ember gyomra.

Ez legalább jelez, ha baj van. 

Mit is mondott az Isten? Gonosz cselekedetekben is képes gyönyörködni az emberi értelem.(Kol. 1:21)

Mert értem, ha megváltozik a szemlélet, de akkor az előzőt helyére kell tenni. Nem futhat párhuzamosan a kettő. Ha nem teszi tisztába a múltat, nem állhat meg a jelenben sem, jövője meg nem lehet. 

Milyen egyszerű megtérni Istenhez! 

"... a múltat be kell vallani" (J.A.)

Ennyit előszónak. Ami pedig kiváltotta, a mai hírfolyamban olvasható cikkek, blogok, vélemények, beszólások, elégedetlenségek, tüntetések, politika, stb. Baj, ha valaki orbánista, de baj az is ha nem. Baj, ha valaki gyurcsányista, vagy vonagáborista, vagy bármi, de az is, ha nem akar állást foglalni ezek mellett, vagy ellen. Mindenképpen be akar szipkázni a világ. S mivel értelmi képességünk töredékes, nem bírunk mindent átfogni, hát óhatatlanul tévedünk közbe-közbe. Baj ez is. (meg Laci is - ezt most a rím kedvéért, de igazából szeretem) Drága erdélyi sorstársaim, akik otthon maradtak, hősnek. Most szétestek, mint egymást megérteni nem akarók, amivel az elmenekülők alól is kihúzták a már elhagyott talajt. Hogy visszatérni se lehessen sehova. Egyre közelebb az idő, amikor elfogy alólunk a föld. Valahogyan. EZT nagyon gyorsan érti csinálni az ember. Kiutálja a másikat belőle. El róla. Ne legyen. Majd mi. Aztán ők sem. "Mert egymás nélkül sötétben vagyunk". Még ha valami dereng is a homályban.

Nem vagyok cinikus. Csak vagyok. 

Azt mondja  az egyszeri ember: mindig mindent összelopkodnak, mindig mindent elrontanak, ma orbánék, tegnap gyurcsányék. Holnap ki?

Be kellene vallani, hogy nem azért szerettük ezt vagy azt, mert olyan jók voltak, hanem mert szeretni akartuk. És elnéztünk nekik mindent, mert el akartuk nézni. És ennek fejében estünk neki a másiknak, mert neki akartunk esni. Mert olyan jól esett a magunk vélt igazával tüntetni az utcán. És kényelmes volt nem mögé nézni a dolgoknak. De ma már az emlékezés is fáj, amennyiben őszinte. Mert ismerjük milyen, mikor a tudat alól a legmélyebbre temetett dolgainkat nem ássuk ki. Nem hozzuk napfényre. Hadd látsszunk makulátlanabbaknak. Ilyen persze nincs. Vagy tiszta valaki, vagy nem. És mind pöttyösek vagyunk.