A keleti ember szelíd, békés hitű – terjedt el róluk szerte a világon. Érdekes. Miközben ilyen szelídeknek látszanak, belül forronganak a dühtől, sértődéstől a nyugati világ keresztény mentalitása miatt.

Vegyük úgy, hogy senki sem tud a másikról semmit.

Békés gyertyagyújtogatás mellett, szantálfák illatában, árnyékában abban reménykednek, hogy legyen olyan világ, ahol ezek a szemellenzősek nincsenek ott.

Vajon miért sérti őket a keresztény hit? Mit számít neki, ha ő amúgy abszolút tévesnek gondolja azt? Nem mindegy neki mit gondol, mit hisz a másik? Ki az erőszakos tulajdonképpen?

Vegyük az iszlamistákat. Ők veszettül nem tolerálják a keresztény hitet. Miért ez a fene nagy gyűlölet bennük, mikor szent meggyőződésük, hogy nekik van igazuk?

Azért, mert az ő isteneik gyilkos istenek. Az első, szelídebb változatú, csak ki szeretné utáltatni őket a földről, a másik ki is nyírja őket róla.

Vegyük a zsidókat. Ők nem ölnek, mert Isten eltávozott közülük, érzik. Ők várakozó állásponton vannak, Istenükre várnak, aki megígérte, hogy eljön hozzájuk. Az ő hitük toleráns. Mégis, mindenki ki akarja pusztítani őket a földről.

És akkor jöjjenek a keresztények, a maguk színes kavalkádjával. Ők abban hisznek, hogy Isten köztük van, vagy figyel rájuk, vagy visszajön értük, vagy erőt ad, vagy kiszabadítja őket, vagy ha mégsem szabadítaná, nem adna erőt, nem „figyelne” rájuk, és nincs is épp annyira közel – de ő az Isten, aki a szavát, amit adott, megtartja, és ha máshol nem, a másvilágon, a túlvilágon, találkozni fognak vele, és akkor majd mindent  meg fognak érteni. De nem mindenki gondolja köztük sem így. Sokan közülük nem ismerik az Isten szavait, vagy csak keveset belőle, sokan nem értenek mindent, amit érteni kellene, és kevesen szánnak időt arra, hogy foglalkozzanak az Istenükkel. Sokan úgy viszonyulnak hozzá, mint egy istenhez a sok közül. És amikor találkoznak olyanokkal, akik kerek perec megmondják, mi van a Bibliában, felháborodnak, és hátrálnak egy utcányit, nehogy belekeveredjenek egy olyan vitába, amiből mindenképpen vesztesként jönnének ki. Mert nem foglalkoztak kellőképpen és elég mélyrehatóan Istenük üzenetével. Ezért aztán, mikor a teljesen más vallású, akinek a hite félrelöki a keresztény ideológiát, de felháborítja annak állítása, kijelentései, akkor a keresztény gyorsan egyetért vele, sőt, saját hittársát tagadja meg, mond rá kígyót-békát, csakhogy az idegen vallású szemében kedvesnek tűnjön. Miről is tanúskodik az ilyen? Hogy az ő istene is egy isten a sok közül. Azaz, lehet, hogy a másik istenének van igaza. Azaz, lehet, hogy a keresztények istene tényleg olyan, mint amilyennek a más vallásúak látják. Szóval kiderül a más vallású számára, hogy a keresztény nem ismeri a maga istenét. Vagy az tényleg gyenge, le lehet fikázni.

Van pokol, vagy nincs pokol? És ha valaki nem hisz benne, miért zavarja, hogy a keresztény szerint van? Mit számít az neki? Hiszen oda ember senkit nem lökhet le. Vagy fél, hogy mégis? Hogy mégis lenne? Milyen abszurd ez az egész, nem? Nem hiszi hogy van, de neki senki se mondja, hogy van. Szóval akár van, akár nincs, de azt senki se állítsa, hogy van, és bárki odakerülhet.

Keresztény is van ilyen, aki ezt gondolja. Csak akkor nem tudni, mi benne a keresztényi? Mert, hogy ez a szó azt jelenti: követem Krisztust. Azaz hiszek neki, adok a szavára, bízom benne. Ő pedig beszél a pokolról. Senkit nem fenyeget vele, csak kijelenti, hogy van. És egy nagyon rossz hely. És onnan nem lehet kikerülni, ha már belekerül az ember. De ő a jó hírt jött és küld mondani: hogy van feltámadás, van örökélet, de csak rajta keresztül. Ő nem áll le vitatkozni. És amit állít, azért az életével fizetett. És fizet azóta is mindenki, aki öt követi. Azaz keresztény.

Bizony hogy van pokol, és bizony, hogy van mennyország. Ugye a mennybe akar mindenki kerülni, ezt elhiszi mindenki, esetleg nem így nevezi, de egy jobb életben reménykedik mindenképpen, a halál után. Kizárja a pokol lehetőségét is. Miért teszi ezt? Mert nem meri felvállalni, ami Krisztus követésével jár. Mert nem hiszi, hogy Krisztus valóban feltámadt. Félti azt az életet, amit élni lehet itt a földön, akárhogyan, de élni, és nem akarja végigremegni az egészet a többiek ellenállása miatt. Ő boldog akar lenni. De azt látja, aki komolyan hisz Krisztusnak, annak mindenki nekimegy. És ezt nem kívánja. Ezért kitalál mindenfélét, hogy elodázza, elkerülje, és ne is kelljen választania. Eléldegél az élet mellett.

De Krisztus igazat állít. Ő egyedül. És akik őt követik, sem mondhatnak mást. Nem is akarnak. Hát ez a bosszantó a más hitűeknek. Hogy miért nem adják be a derekukat. Legalább egy picit. Jó, higgyenek Krisztusban, de a pokol kérdésében ne legyenek ilyen következetesek.

Ha tényleg keresztény az ember, nem tágít attól, amit az ő Ura állít. Fintoroghat tőle bárki. Nem csak az első, de az utolsó szó is az Úré. Mert ő az első és az utolsó. A kezdet és a vég. Alfa és Omega. A mennyek országába nem kerül bele bárki. De a pokolba kerül, aki kimarad a mennyből. Lehet szidalmazni ezt a meggyőződést, de minek, ha nem hiszel benne? Akkor maradj meg a te hitedben.

Ekkor derül ki, hogy nincs más üdvözítő hit a keresztény hiten kívül. Csak ez tud megnyugtató választ adni a félelmekre. A többi mismásol, maszatol, mellébeszél. Csak ez beszél feketén-fehéren. Világosan. Tisztán. Válaszd az életet, hogy élhess, ne a halált. De válassz. Mert te választasz.