Milyen lélek
2018. február 22. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Milyen lélek

„Nem tudjátok minémű lélek lakozik bennetek” – mondta az Úr Jézus, mikor tanítványai azt kérdezték tőle, hívjanak le mennyei tüzet, hogy elpusztítsa azokat, akik nem fogadták be őt. (Lk. 9:55)

Ez az ige jutott eszembe, amikor egy híres primadonna fényképe került elém nemrégiben. Nézem a mosolyát, a tekintetét, az arcberendezését. Milyen tökéletes egységben van minden. Kiolvasható, szinte, mire predesztinálta az élet. Csillogni, tetszeni, szerepelni, hódítani. Láttam egy régi felvételt is egyik híres alakításáról. Mindenkit lesöpört a színpadról. Ha szerepelt a jelenetben, róla szólt minden. Meg is dolgozott érte, labdába nem rúghatott mellette senki. Nem volt csapatjátékos, ez lerítt egész alakításáról. Mondjuk, akkoriban ez nem is volt divat, primadonnákra, hősnőkre, bonvivánokra specializálódott a színház. Nevük vonzotta, hozta be a közönséget. A színház pedig ebből élt.

Az életben, ahogy mondani szoktuk, az ilyen emberek nem örvendenek nagy népszerűségnek. Senkit nem tolerálnak, mindennek, mindenkinek hozzájuk kell igazodni, fű, babér másnak nem teremhet.

Lehet olvasni az arcokból. A tekintetekből. Nem tudom, Jézus urunk akkori tanítványai megnézték-e azokat, akik elutasították az Urat. Biztos nem, hiszen csak a hírt hallották. De már ennyi elég volt, hogy kiváltsa haragjukat. A Mester pedig meglepő választ adott nekik: „Nem tudjátok minémű lélek lakozik bennetek.” Magyarázatot is fűz hozzá. „Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem, hogy megtartsa.” És tovább mennek.

Nem tudjuk, megelégedtek-e ezzel a tanítványai, tanakodtak-e maguk közt mondata fölött. Valószínű, igen. De az Úr mindig csak annyit mondott, amennyit akkor mondania kellett. A többit későbbre hagyta.

Mi már tudjuk, tudhatjuk, miért. Hogy még azoknak is ad kegyelmet, akik megfeszítik majd.

Így várni, ilyen türelme csak annak lehet, aki mindenható. Aki Isten. Aki előre lát mindent. Tudja, hogy kik fognak megtérni szavára, kik nem. Csak az ember lát emberéletnyire. Ő teremtésnyire lát.

Ettől függetlenül, a tanítása ebben a mondatában olyan mély, olyan magas, hogy nekünk, akik embernyi életünk ilyen-olyan időszakát éljük, csak később esik le a tantusz. És a tantusz hangjának csengése is töredékesen jut fülünkig. Nem tudjuk minémű lélek lakozik bennünk.

Később az Úr megerősíti, és világosabbá teszi mondanivalóját e tekintetben, hogy félre ne értse senki. Azt mondja, azok, akikre ráesett a torony Galileában, (Lk. 13: 4) semmivel sem voltak bűnösebbek tanítványainál. Mindenkinek megtérésre van szüksége.

Azt a lelket, aki elveszett, mert eltávozott Istenétől, azt akarja és menti is meg. Mindnyájan elveszett lelkek vagyunk, ha meg nem térünk. Lehetünk ilyen, olyan negatív tulajdonságúak, különbözhetünk egymástól a bűnök tekintetében, egy biztos: ha meg nem térünk, végképp elveszünk.

De Ő azért jött, hogy megkeresse, és megtartsa azokat, akik elvesztek. Ezért beszél a napnál világosabban Lukács evangéliuma 13. teljes fejezetében is hozzánk, ma is. Olvassuk. Higgyük. Fogadjuk be.

 2018-02-22

Nászta Katalin

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr9013689640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása