A hiány dala
2018. szeptember 15. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

A hiány dala

 a_hiany_dala.png

 Isten szomorúan ül a mennyben. Rám vár, meg rád. Mellette Fia könnytelen imákkal, mintha benne ülne, kéri. Értem, érted. Nem boldogtalan, csak az idők vége előtti fájdalmak hullámzanak. A teremtés készül újra. Gyenge hasonlat, de hogy értsük, a régi golyót újra gyúrva, betölt Önmagával mindeneket. 
Állok huzatos tekintetében és örülök, hogy jár még a szél. Helyet tisztít előttem az úton, legyen, ahova lépjek, mielőtt forrósága az egész világot eléri.
Hulló hajszálak libbennek fejem körül, hullik velük fogyó időm is. Még annyi mindent szerettem volna tenni, de semmit ér, semmit érnének. Mintha a vágyam, az akarat erősebb lehetne annál, ami van. A látható, érzékelt valóság belehal abba, ami múlandó. Hogy semmi nem vész el, csak átalakul? Ez is ennek a világnak gondolata. Megítélődik minden, az eltévedt, kósza eszme is.
Hány indulás enyészett el, hiába ásta ki a föld alól az ember! Megszüli a maga forradalmát, de ugyanaz, csak más ruhát ölt.
A gondolat leül a pad szélére, a ház előtt az utcasor végén. Kitárja kezét az égnek, földre csüggeszti fejét. A vonalak keresztbe állnak. Ami egyenes, s az ég felé meredt, lassan meggörbül, vízszintes síkba. Készül elfeküdni.
A dal, ha szól, a hiányé, és fájva simogat. Vigasztal, lehet. Mégsem képes meg nem történtté tenni, ami volt, fájt, ami elveszett.
Kismacska öleli körbe lábad. Így érezhet az Isten is? Hanyattfekszik, engedelmed kéri, s te megadod, nem állsz ellent neki. Bár bosszantó, mert ide-oda piszkol, és hajnalban nyávog ablakod előtt – válaszolsz, megesik szíved rajta. És leveszed a fáról, ha lefelé már nem talál utat. Könyörülsz, mintha te lennél az Isten – s neki az vagy. Hatalmas, erős. Megadod, amire szüksége van. S az unokádra gondolsz, aki felnő.
Urak Ura, ki bejárod a lelkem minden reggel, kimondatlanul is! Áldott legyél ma is, mint tegnap s holnap – ha lesz még. Ha Te megengeded.

2018-09-12

http://kafe.hhrf.org/?p=78082#more-78082

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr5614241217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása