Ha nem elégedett az ember, utoléri, ami maga alá temeti. A kívánsága.

Ezt a címet adhatnám annak a körútnak, amit bejártam e harmincvalahány év alatt. Kevés volt a világ szeretetnélküliségével, vagy annak utánzatával, így szippantott be a színház valóságosabbnak vélt tündérvilága, az örvény, ahogy találóan jegyezte meg egy rajta teljesen kívülálló ismerősöm, akinek semmi affinitása nincs a hitbeli dolgokhoz, de ezzel a fejére ütött a szögnek. Miután a színházi örvény kiköpött – nem voltam az övé – a világ pedig megvetett, - neki se kellettem, - kinyitotta kapuját a menny, hadd lépjek be oda… Nem voltam készen, csak belekóstoltam a tiszta tó vizébe, ami elég volt, hogy kicseréljen. Védelmet nyertem minden ellen, ami addig nyaggatott, zaklatott, bántott. De az Úr megpróbálja az övéit, mondja is, még csak váratlanul sem érhet – és megint benne voltam abban a kietlen pusztában, amiben viszont már ott száradtak az Úr gyermekei is, víz hiányában… pedig AZ sosem apad ki… Szomjazták tagjaim a cselekvéseim vizét, amiken szárnyra kaphatok és valamit én is hozzátehetek a mindenséghez. Hát visszanyúltam elvetett gönceimhez, felöltöttem eszméléseim gúnyáit és újra beléptem Thália ajtóin. Mert neki több is van. Pedig figyelmeztetést kaptam, éles délutáni álomban – amit máig sem tudok teljesen bizonyosan elhinni…Álmok, látomások mindig bizonytalan terepre vezetnek.

*

Azt állítja, tragédia, hogy milyen az ember. És tudod, igaza van. De azt is tudod, hogy nem teljesen van igaza. Mert a tragédiát mindig feloldja a katarzis, amivel kimenekülhetsz. Megrendíti a sötét kárpittal fedett építményt, a gödör kiokád magából, mert túl tiszta vagy neki. Annak magját nyelted le, akivel nem bír. Kikelt benned az elpusztíthatatlan élet. Akit nem Jézusnak hívnak, hanem Úr Jézus a neve.

*

Nézem a színházat, és sír a lelkem, mivé lett, de közben tudom, hogy nem lehet más, mint amivé lett… A benne vergődő emberekért fájok, miközben velük együtt élem át újra azt a fájdalmas gyönyörűséget, a hazugság káprázatát, amivel beetet mindenkit, akivel táplálkozik. Persze, persze. Lehetne félvállról csinálni, s akkor nem árt senkinek – gondolhatnád, de ki szereti a félvállról vett dolgokat? Az olyan, mint a tejszínhab, egy idő után csömört kapsz tőle. Neked az kell, amibe belehalsz, másért nem érdemes élni. De hol van az a belehalás, amire a végén rá lehet nézni? Mert a tapsért ki kell jönni a függöny elé, a kárpit elé, a szemek elé, a szívek előszobájához…

*

Nem kárhoztathat egy újjászületett keresztényt sem az ember, akit az örvény fantasztikus tengeréből halásztak ki, olyanok, akik soha nem merültek bele… A menny ígéretének színei elhalványodnak tolmácsolásukban…, hiszen maguk sosem jártak ott, csak a hit ragyogása vonzhat mindenkit közel hozzá, az pedig változó intenzitású… Az örvény viszont valóságosabbnak tűnik, kézzelfogható, megtapasztalhatod, belemerülhetsz, élvezheted… vesztedre. Mert mindenedből kifoszt, miután kiköpte csontvázad. Nem hiába int a Mindenható, őrizkedjetek, mert van mitől félnetek, bár NINCS, de a nincshez a VAN-on át lehet belátni, benézni, ő az AJTÓ. Aki VOLT, VAN és LESZ.

*

Beszélgetek. Nem mond nagy hazugságokat, csak pici tévedések hagyják el a száját, mert gyorsan mond mindent, szinte feltartóztathatatlanul – nincs szíved megállítani, annyira lelkes. És amit mond izgalmas, vonzó. Attól, hogy a megfoghatatlanról, a vágyakról beszél – rezonálnak benned közlendői. Te is ugyanolyan vagy, ugyanolyan voltál, ismered ezeket az érzéseket, amiket pontosan lehetetlen megfogalmazni, ezért is beszél olyan sokat róla az ember. Mindig azt reméli, ha még ezt vagy azt hozzáteszi, sikerül. És nem sikerül pontosan, mert tünékeny, csábító, nem hagyja magát megfogni – ettől ellenállhatatlan. Vonzereje mintha mindennél erősebb lenne. Mégis, ha felocsúdva mérlegre teszi az ember mindazt, amivel csábít, a nappali fényben, a FÉNYBEN meglátszanak a foltjai. Amiken keresztül kimenekülhetsz karjaiból. Ezek a hazugság szeplői gyönyörűségesnek tűnő ruházatán. Apró foltok, de figyelmeztetnek. Menekülj, amíg nem késő. Mesének hangzik – de nincs ennél valóságosabb féltés az ember iránt, ami megtarthatja őt és kimentheti a szörnyeteg kezéből.

De az örvényből is ki lehet szabadulni. Egyenesen kell állni benne, akkor kiköp.

2018-11-14 - Nászta Katalin