Mire számíthat az ember, ha mindent felrúg, ami természetes, normális, adva van évezredek óta?
József Attila Thomas Mann üdvözlése c. versét kidobhatjuk a szemétbe?
Akkor nem gondolta, hogy idáig fajulnak az ember dolgai. Hogy ami normális volt, azt felrúgják és az abnormálist lengetik zászlóra pingálva.
Hogy azt tartják maradinak, aki csak normálisan akar élni.
Hogy belemásznak a képedbe mindennel, ami szégyentelen.
Hogy összemossák a szabadságot az őrült szabadossággal.
Hogy a mulatság ma már az a buli, ahol kiütöd, leiszod, belövöd magad és mindent megengedsz magadnak, mert letaszítottad trónjáról az Istent is.
Semmi nem tart vissza attól, hogy pusztíts.
A ész csődöt mondott, nem megy vele semmire az ember, ha ezt a borzadályt nézi, ami a világban zajlik, mindenütt.
Talán a hegyen, a legmagasabb csúcsokon még van tiszta levegő – ha kevés is.
Talán a tenger mélyén még csend van, ha nehéz is megmaradni.
Talán a dzsungelben, ha ismered a törvényeit – túl tudod élni ezt az őrületet, ami elszabadult a „civilizált” világunkban.
Mire neveld a gyermeked? Légy hermafordita? ne törődj anyáddal, aki világra szült, apáddal, aki nemzett? Légy állat, fordulj ki magadból, mutasd meg, te „szabad”-nak születtél..?
Hát mi történik veled ember?
Csak az, ami meg van írva.
És lesznek az utolsó időkben az emberek…:
„magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. … … Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak.” (2. Tim 3:1-7)
Meg kellene elégednünk azzal, amink van. El kellene fogadnunk magunkat annak, akik vagyunk. Nő a nő, férfi a férfi. Ember, akit Isten saját képére teremtett.
De már késő. Mondhat neked bárki bármit, nem érdekel, csak az, ami téged visszhangoz.
