Minden élet valahonnan nézve az, ami. Olyan amilyen. Ezt már Einstein felfedezte. Sőt. Salamon király. Nincs új a nap alatt. Akármit felfedezhetsz. Már régi.

Akárkit elemzel - valamilyen nézőpontból, valamihez képest olyan.

Kinek akarunk megfelelni?

Mi ez a zsigeri félelem, ami beivódott az ösztöneinkbe, amitől nem szabadulhatunk csak a halállal? Ki győzi le a halált, hogy soha többet ne féljünk?  

Hosszú az út a halálig. Megszámlálhatatlan a félelmeink sokasága, ami gúzsba köti az életünket. Csak a növények nem félnek. Megadóan elhervadnak, mert újra kinőnek. Tudják?

Az ember is azért fél, mert ismer. Evett a tudás fájáról.

Boldog tudatlanság! Nem ismerés. Mert hogy ennek tökéletes ellentéte a hit. A bizalom. A feltétel nélküli odaadás, függés. Lét. Vagyok, mert akartál.

Hiába hiszünk Jézus Krisztusban a halálunkban és feltámadásunkban - ezt a félelmet nem tudjuk megspórolni, elkerülni. Belénk tapadt. Csak a lelkünk szárnyal időnként, de még az is légörvénybe kerül olykor. Mert még áll ez a bukott világ.

Hazudik, aki azt mondja, már nem fél semmitől, a haláltól sem. Bizony retteg. A halálig kikövező úttól. A sok kis kellemetlenségtől. A kényelmetlenségektől. A megszégyenülésektől (aminek a mércéjét ez a világ szabja), a bukásoktól, a nehézségektől. A fájdalmaktól. Mert a gyógyulás elején fájdalom van. A végén nevetsz, de addig! 

Ezt nem szabad kihagyni a prédikációkból, tanítók! Hogy bizony,  aki rálép a keskeny ösvényre, sokkal több szenvedést kell elviseljen, mint az, aki nem törődik az üdvösségével!

Hiszen maga a lelki küzdelem, amiben legyőzöd a világ táplálta jogos félelmeidet - szenvedés. Nem hazudhatod magadnak, hogy nem félsz a munkanélküliségtől, a pénztelenségtől, az elutasítástól, a megalázástól, a hidegtől, éhségtől, betegségtől - és hogy nem kerül erőfeszítésbe a félelmek leküzdése, e küzdelem során pedig a megvetés elviselése azok részéről, akik ezt nem értik, az önmarcangolásról nem is beszélve. Mert amíg eljutsz a hitnek arra fokára, hogy "ha belepusztulsz is, nem számít" - addig bizony fáj. Sőt, utána is. 

De nem ez határoz meg. Ez a lényeg. Nem a fájdalmak, szenvedések, veszteségek, bukások határoznak meg már. Hanem a hit fejedelme, az út végén maga az Ajándékozó, akitől az életed, a hited nyerted.

Ő hozzá képest van minden. A reménység, a hit különböztet meg a többi embertől, semmi más. Mert ugyanúgy beteg, szegény, gazdag, boldog lehetsz - de az út végén, ha megőrzöd a szíved mélyén ezt a reménységet - maga az Igazság vár, a Kegyelem, az Irgalmasság, az Élet Fejedelme.