Ezért "papolhat" bárki nekünk, játszhatunk istentiszteletesdit, ha nem azzal a szívvel járulunk Isten elé, amit tőle kaptunk. Ez a szív pedig mindig azt mondja: Te Vagy az Úr, Uram! Én csak a Te szolgád vagyok. És mekkora dicsőség ez számomra! Mekkora öröm, micsoda megtiszteltetés! Nem hasonlítható ehhez semmi ezen a földön, ebben a világban, mindent odaadok érte, hogy újra és újra és méginkább elnyerhessem... ... az örök életet.
Te vagy az Úr, és nincsen Rajtad kívül más Isten!
Ahányan vagyunk annyifélék vagyunk. Ez Isten csodálatos és mérhetetlen gazdag teremtő erejét, képzeletét, alkotóerejének nagyságát dicséri. Nem egyformának teremtett bennünket. De a különbözőségeink nem arra kell indítsanak bennünket, hogy kikerüljük az Ő parancsait. Nem egymáshoz, hanem Istenhez kell mérnünk magunkat. Hozzá hasonlatosakká kell váljunk, és ez soha nem külső elváltozást, hanem belső, lényegi újjászületést jelent, aminek a külső, (cselekedetek pld,) csak megnyilvánulásai, kiábrázolódása az újjászületett, a MEGSZÜLETETT ÚJ TEREMTÉSNEK, aki lettünk Jézus Krisztusban, Jézus Krisztus által.