Anglia.

Bristol, Bath, London. Ebben a három városban voltam. A legerősebb élményem a repülővel való felszállás volt. Felemelkedni, és felülről látni a világot, csodálatos. Este volt, és gyönyörűen ki volt világítva Budapest. Ragyogott az éjszakában. És nem csak Budapest, hanem minden város. Közeledve Angliához, látni lehetett a partot, végig ki volt világítva, mintha margót húztak volna rá; eddig tart a föld, innen már a tenger... Síma volt a leszállás is. És röpke két és fél óra.

Bristolban a városban a folyó: Avon. Teljesen be van építve a városba, ha fogalmazhatok így. És minden talpalatnyi föld "fedve" van, vagy kővel, vagy fűvel, vagy épülettel. Nincs helye a homoknak, sem a pornak. A házak is közel állnak egymáshoz, sok a szűk utca, az ablakok egymásba nyílnak, szinte. És kicsik a szobák. De az angol polgár kimegy minden nap a parkba, ott pihen, eszik, vagy csak "elvan", délben és délután, munka után is. Napközben sok ember nincs az utcán. Inkább délután. És rengeteg a fiatal. Idős alig van közöttük. Akik vannak, azok is fiatalosak. Tiszta a levegő és szellős. Ha meleg is van, nem izzadsz.

Sok üzletház-láncolat van. Épületek olvadnak egymásba, felettük, vagy bennük több üzlet is, el is tévedhetsz bennük, de mégsem, mert ki van ez találva. És mindenféle ember, fehér, barna, sárga. De azért magyar szót is hallani az utcán. Londonban is.

Bath római fürdőváros volt. Egyik leglátogatottabb terén fiatal, angyalhangú lány énekelt, egy fiú kísérte gitáron. Előtte cukrászdai asztalok mellett ülnek, fagyiznak az emberek, miközben hallgatják az előadóművészt. Ugyanez van Bristolban, Londonban is. És pénzt adnak nekik a végén a kosárba. Ebből élnek.

Elmentünk a botanikus kertbe is. Minden nagyon tiszta. A fű annyira rövidre nyírt, hogy foltot sem hagy a nadrágodon, ha leülsz. Különleges fák. A sirályok, galambok ott repülnek a szád előtt, az utcában megelőznek, mikor bekanyarodsz.

Sokat gyalogoltunk. Ki is készült kicsit a lábam. Aztán elmúlt a hét alatt. Szép idő volt, csupán egyik este esett, utolsó előtti napon.

A diákok néha hangosak voltak, párszor hangosan ünnepeltek valamit, és ilyenkor nem énekeltek, hanem kurjongattak. Nem értettem, mit. Az utcán is, a ház tövében ültek és ittak, ettek, mulattak. A konyha piszkos volt. Utolsó nap elmosogattam nekik. Egyikük azt mondta, nem kell, a másik megköszönte. Mind fiúk voltak. Indiaiak.

Bristol dombos város, sok utcája emelkedik, sok benne a vár, régi templom, van egy nagy hídja is, amire nagyon büszkék. Tényleg nagy, lánc, vagy függő híd. Van egy tornya is, ahonnan messze ellátni, de éppen renoválás alatt volt.

London pedig még nagyobb. Főleg az épületek. Itt is minden centi beépített, beburkolt a felszínen, de az épületek hatalmasak, a kövek is, amikből épültek, mellettük kicsinek érzi magát az ember. Este érkeztünk, kimentünk az utcára, sok turista volt, de azért lehetett járni. Nem ütköztél bele az emberbe.Nappal már többen mentek neked, nem igen kerülgetik egymást, igaz hét vége is volt. A Tower Bridge! Talán a legnagyobb benyomást keltette. Mert hogy átível a folyón(Temze) és nagyon magas. Aztán a Big Ben, meg a Parlament, a Szent Pál katedrális, a Westminster apátság, a Buckingham palota. Mind nagyon impozáns, nagy épületek. Elhajóztunk Greenwich-ig is. Busszal bejártuk London belvárosát, kb. két óra alatt. Az idegenvezetők angol nyelven méltatták az épületeket, kellő humorral is, azért. A buszon, ha akartad, hallgathattad fülhallgatón spanyol, olasz, német, francia nyelven is. Még szlovákul is.

Sétáltunk a Hyde parkban. Megnéztem a sarkot, ahol bárki bármit elmondhat, ha akar. Csak a széket, vagy az emelvényt kell neki magának biztosítania... Itt hirdette Derek Prince egyik nevelt lánya is az evangéliumot, és ő maga is.

Meglátogattunk pár galériát, a nemzetit, a Tate Britaint-t, és a Vallace gyűjteményt. persze egy-egy részét. Eredetiben láttunk Picasso, Remrandt, Rubens, Tizian, Van Dyk festményeket, képeket. Rengeteg bibliai témájú volt köztük. Jó alkalom volt a bibliai történetek elmesélésére, ha dióhéjban is. Meglátogattuk John Wesley, (angol metodista alapította) templomát... Voltunk a James parkban, meghallgattunk két koncertet, egyiket a St. Martin templomban, a másikat a Wigmore-Hallban. Láttunk bűvészmutatványost, akinek az elfogadtató képességét csodálhattam, amint annak ellenére lekötötte a közönsége figyelmét, hogy három helikopter körözött éppen fölötte... És este átverekedtük magunkat az éjszakai mulatozó ifjúságon, akiknek nem mindegyikéről lehetett tudni, hogy fiú, vagy lány, drogos, vagy alkoholizált, vagy csak éppen szabad. Voltunk a kínai negyedben is, vacsoráztunk is ott, egy indiai étterem kosztját is megkóstoltuk, angol kiskocsmában is ettünk...

Alapjában véve jó volt. Sokat beszélgettünk, és sokmindenről. Ez volt a legjobb. Utolsó estén meglátogattunk egy még annakidején otthonról elszármazott földit, akiért imádkoztam is, mert végbélrákja volt.

A legerősebb benyomásom az volt, hogy itt, ami (kétes) dicsőséget összegyűjtött magának az angol nemzet, főként uralkodók, és felépíttették "nagyságuk" szimbólumaiként ezeket az épületeket, városokat, azokba most beleültek, beletelepedtek az általuk régen leigázott földrészek lakói, és ők élvezik ezeknek a látványát. Nincs egységes angol életmód. Mindenki azt teszi, amihez kedve van. Munkalehetőség van, tőled függ, mire vállalkozol. És hát attól is, mire mersz vállalkozni, mert ez erőfeszítést igényel részedről. De ha fiatal vagy, és erőd van, sok mindent elérhetsz.

Visszafele a repülőn egy magyarból elszakadt hazánklánya mesélt a mellette ülőnek az életéről, és kiderült, hogy a magyar oktatásben részesültnek semmi szégyellnivalója nincs az angollal szemben, sőt. Csak az önbizama kicsi, mert telebeszélték a fejét félelemmel...

Ami még megragadott. Bristoltól Londonig busszal utaztunk és az út mellett kiparcellázott, és élősövénnyel elkerített területeken legeltek a tehenek, birkák. Sok. Nem volt kihasználatlan földterület... Dús legelő és tiszta, egészséges állatok.