2009. június 24. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Amit másoknál elítélünk, az megesik velünk is.

Akár foglalkozom az igével, akár nem, bennem ég. Mindaz, ami velem történik egészen benne van az Isten tudatában. Mintha nem is tudnék Tőle függetlenül élni.

Ma beszéltem a húgommal, és anyukám jobban van. Sokan imádkoznak érte.

De ami a testvéreimmel történik... Nem tudok közömbös maradni. Bár megpróbálok. Dolgoznom kell, muszáj odafigyelnem. Kevés sikerrel. Inkább csak elhessegetem a minduntalan idetolakodó gondolatokat.

Akárhogy is szeretné az ember fehérre mosni magát, igazolni minden tettét, érzését, stb, amint ezt cselekszi, róla szólnak a dolgok, öndicséretté válik és gyanússá. Sosincs nekünk igazunk. Ezért egyetlen dologban lehet és tudunk és kell megegyeznünk: ez Isten Igéje.

Ha ezt kutatjuk, ezt keressük, és benne keressük a válaszokat, onnan megtudhatjuk mindazt, ami megnyugtató módon rendezi a dolgokat. És ha nem is foglalkozol vele; foglalkozik veled Ő. Mert már benned van.

Ezt élem át. Valaki meglát valamit, nem tud hallgatni, és megmondja. Valaki megsértődik, mert ő nem látja ugyanazt. És ekkor kezdenek az emberről szólni a dolgok.

De ha alárendelem magam az igének, és elcsendesedem, és hallgatok az Úrra, ő akkor is válaszol, szól nekem, miközben végzem a mindennapi munkám.

...Csak az Úrban van minden igazság és erő... Valahogy azt gondolom, hogy mikor majd mindent látni fogunk úgy, amint van, akkor le fogunk döbbenni, micsoda pitiáner, semmi és erőtlen "erők" úszítottak bennünket egymás ellen. És nekünk csak ellene kell állnunk ezeknek és megmaradni a szeretetben. Harag nélkül. Mert azt látom, hogy a harag elhomályosítja a látást, az ember józan eszét veszi el...

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr831206569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása