nem szídott, nem is nézett énrám,
s a ruhák, fényesen suhogva,keringtek, szálltak a magasba."
Meghatározza az embert az, ami gyerekként beleég a szívébe...
József Attila, mint éhező kisgyermek, mint lázadó értelmes felnőtt, mint szerelmes...
Vajon ki kell dobni mindent a kukába a szívünkből? Vannak sorok, amik az emberségünket erősítik, nevelnek a jóra, tanítanak az igazság utáni vágyra - ha ez lehetséges egyáltalán.
Mégis, a költő a lehetetlennel próbálkozik, és ez teszi gyönyörűvé hivatását.Persze, minden meg nem értett sor, szöveg, annak szájában, aki nem érti meg - kukába való haszontalanság.
