1 Királyok 2:1-11
2010. október 27. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

1 Királyok 2:1-11

A napokban az ószövetséget olvastam. Mintha hazatértem volna a szülői házba, meglátogatni őket, az újszövetség "tágas teréről", felnőtt "világából".

Dávid törvény szerint élt. De a kegyelmet is ismerte. Minden ítélet, amit végrehajtott, vagy hajtatott Isten akaratának beteljesülése volt. Pld. Éli háza ellen, akinek az Úr megmondta, hogy egész házanépe férfikorban fog meghalni, azért, mert bár az Úr papnak választotta, ő többre becsülte a fiait.

Salamon engedelmeskedett apjának, Dávidnak, és megölette azokat, akiket meghagyott neki.(Sémei,Abjátár pap)

Mikor imádkozott és értelmes szívet kért az Úrtól - ez a kívánság-kérés tetszett Istennek. És meg is adta: "feljebb teljesítette" kérését, mert gazdagságot és hatalmat is adott mellé, ráadásnak. Ez Isten szíve. Tudni kell kérni Tőle. Neki tetsző imáink, kéréseink legyenek, ő azokat adja meg.

És az a bölcsesség, amit Salamon kapott az Úrtól, nagy volt, híressé tette őt, íróvá, ének-zsoltár-példabeszédek szerzőjévé, amelyeket mind Isten Szelleme ihletett. Fákról, növényekről, barmokról, madarakról, halakról.

"És az Isten adott bölcseséget Salamonnak és igen nagy értelmet és mély szívet, mint a fövény, mely a tenger partján van. " 1 Királyok 4:29

Dávid sem, Salamon sem voltak tökéletesek. De üdvösségre jutottak, mert az Úrba vetették minden bizodalmukat.

Mióta eljött Jézus Krisztus, ez a nagy kegyelem minden ember számára elérhető - az Isten Fiában, kereszthalálában és feltámadásában való hit által.

Mert mindenkinek adatott a kegyelem. Élni kell vele. Dávid, Salamon, a nekik adott kijelentések szerint mérettek meg, mi pedig a nekünk adott kijelentések szerint.

Isten nem kárhoztat. Vár. Türelmesen vár még mindig, hogy felnyíljanak a szemeink. Salamon bölcsessége a korabeli bölcsekénél is nagyobb volt. Az ige megemlíti az ezráhita Ethánt.

"Ha az ő fiai elhagyják az én törvényemet, és nem járnak az én végzéseim szerint; Ha az én rendeléseimet megtörik, és meg nem tartják az én parancsolatimat: Akkor vesszővel látogatom meg az ő bűnöket, és vereségekkel az ő álnokságukat; De az én kegyelmemet nem vonom meg tőle, és az én hűséges voltomban nem hazudom." Zsoltárok 89:31-34 Ethán szintén az Úr Szelleme által dicséri Istent.

És ez az ószövetség! A törvény ideje!

Mégis: Isten kegyelme már akkor is nyilvánvaló volt a benne hívők számára.

És nekünk?

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr402402157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.10.28. 18:14:47

"A napokban az ószövetséget olvastam. Mintha hazatértem volna a szülői házba, meglátogatni őket, az újszövetség "tágas teréről", felnőtt "világából"."

Ismerős érzés. :)

"Mégis: Isten kegyelme már akkor is nyilvánvaló volt a benne hívők számára.
És nekünk?"

Én azt tapasztalom számunkra is nyilvánvaló. Sőt az ELBIZAKODOTTSÁG jellemez minket...
Sok keresztény hiszi, hogy neki bérelt helye van a mennyek országában.

stephy-alias:Nászta Katalin · http://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu 2010.10.29. 08:04:52

Köszönöm a hozzászólásodat. Nagyon elgondolkodtató, amit írtál.
süti beállítások módosítása