És azt is, hogy mi a helyzet azzal, hogy a neveink be vannak írva az élet könyvébe, és kikerülhetnek onnan, kitörölheti-e az Úr, vagy nekünk garantáltan benne marad....
A pásztor azt felelte: nagy kérdés. És pár mondattal elintézte egyik istentiszteleti alkalmon. A gyülekezet házi csoportokban való formájától pedig mereven elzárkózott.Én azt látom, attól félünk, amit nem ismerünk.
Nem felejtettem el a feladatomat, csak kicsit "hátrább kellett húzódnom" ahhoz, hogy tisztábban lássak.Miközben kemény küzdelmet vívok azért a hitért, amit ajándékba kaptam az Úrtól...
Tudom, hogy nincs kitől félnem, egyedül az Úrtól, aki viszont ismer és végtelen türelmet gyakorol irántam...Feltettem két nagyon elkeseredett bejegyzést, de aztán úgy határoztam, nem teszem nyilvánosságra. És nem félelemből. Ítélni az Úr fog , az Ő joga egyedül.
Azt látom: az Úr mindenkit megvizsgál, megpróbál, kis időre magára hagyva, hadd lássa, mi van a szívében az embernek. Nem mintha nem tudná, de hogy mi is rájöjjünk - nélküle semmire sem megyünk. És most éppen ebben a stádiumban vagyok....
Olyan sokan, annyifélét prédikálnak, az Úr nevében állítólag, hogy az ember feje zsong már a sok ilyen-olyan tanítástól. Kell az elcsendesedés és az elkülönülés.
